2024. december 22., vasárnap

Tavaszi ifjúsági képzés a Magyar Szó-székházának tanácstermében

Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ (VMIK) nemrégiben ifjúsági képzést tartott a Magyar Szó tanácstermében.

A Testbeszéd és munkahelyi viselkedés című tréninget Grunčić Jasminka, az Update Your Business képzéssorozat megalkotója, üzleti  és NLP tréner, okleveles master marketinges, tartotta. A foglalkozásvezető 10 évig vezetőként dolgozott a Wiener Städtische biztosítótársaságnál, 2014-től kis- és középvállalkozási tanácsadó, vállalati struktúra-szervező, ügyfélszolgálati rendszer-kiépítő. A mintegy harmincfős csoport nagyon aktívnak bizonyult, sok kérdés hangzott el, melyre a foglalkoztató pontos és mély tudásról és tapasztalatról árulkodó válaszokat adott. Hogy pontosan mit is takar a foglalkozás címe, a program vezetője így vélekedett: – Az előadás kivonata egy biznisztréning-sorozatnak, a tréning, sorozati tapasztalaton alapul (tíz éves multicégben szerzett tapasztalatok). Volt olyan szerencsém, hogy az egyetemi éveim alatt dolgozhattam, méghozzá egy szolgáltató értékesítési osztályán – itt fel tudtam használni az egyetemen tanultakat a gyakorlatban. A képzés folyamán szerettem volna bemutatni azt, hogy mennyi mindent lehet használni az egyetemen tanultakból, és azt is, hogy mennyire jó az, ha az ember az egyetemi évek alatt széles körben gondolkodik. Ebből kell felhasználnunk mindent, amire a gyakorlatban szükségünk lehet. Noha a témám a testbeszéd és a munkahelyi viselkedés, inkább így fogalmaznék: hogyan találjuk fel jól magunkat és hogyan startoljunk jól új munkahelyünkön. A személyes brand kiépítése jelentős lélektani tudást, önuralmat és önfejlesztést igényel – mondta Grunčić Jasminka. A program támogatói a Magyar Kormány és a Nemzetpolitikai Államtitkárság, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás