2024. december 19., csütörtök

Dicsérik az utakat

A zentai Tisza-part–Alvég helyi közösség lakosai elégedettek a javításokkal
Az aszfaltzúzalék szinte olyan sima, mint a betonút – részlet a Petar Gorčić utcából (Fotó: Horváth Ágnes)

A Tisza-part–Alvég helyi közösség területén az elmúlt két hónapban rendbe tették a földutakat. A nagyon rossz állapotban lévőket aszfaltzúzalékkal vonták be, a járhatóbbakon pedig a kátyúkat tömték be. Recskó Béla, a helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, hogy sok kedvező visszajelzést kaptak a polgároktól, és hogy tavaszra abba a néhány utcába is kőzúzalékot vitetnek, amelyek most kimaradtak.

– Ezt a javítást teljes egészében a helyi hozzájárulásból fizettük ki, hárommillió dinárba került – mondja Recskó Béla. – Természetesen volt elégedetlenkedő is, aki azt kérdezte, miért nem aszfaltoztuk ki az utcákat, de azt tudni kell, hogy hárommillióból esetleg egy fél utcahosszat lehet kiaszfaltozni. A helyi hozzájárulás nem akkora összeg, hogy abból fussa ilyen beruházásra. Visszatérve a kőzúzalékkal borított utakra, arra kérjük a lakosságot, hogy tartsa karban ezt a fedőréteget. Ha télen esetleg a megrakott pótkocsik fölhasogatják, gereblyével simítsák el az utat, ezt a szakemberek tanácsolták. A helyi közösség egyébként tavaszra újra elsimítja és lehengereli ezeket az utakat. Sajnos egyesek autóbusszal és nyergesvontatóval is közlekednek rajta, pedig azt mindenki tudja, hogy azokba a kis utcákba nem szabad ekkora járművekkel behajtani. Az lesz a vége, hogy megbünteti őket a kommunális felügyelő.

Vatai Zsuzsanna a helyi közösség titkára arra kéri a polgárokat, hogy tartsák tisztán az árkokat és az átfolyókat:

– Láttuk, hogy sok helyen betemették az árkokat, néhol építkezési törmeléket dobáltak bele, van, ahol szemetesnek használják, holott azoknak a vízelvezetés a feladata. Kérjük a lakosokat, ne dobáljanak semmit az árkokba és főleg ne tömjék be őket, inkább tisztítsák ki. A házuk előtti lefolyókat is tartsák tisztán, ha levelet, földet sodort oda a szél, takarítsák el róla, hiszen csak úgy tudja elvezetni a vizet. A George Dimitrov utcában pl. most cserélték ki a polgárok az összetört átfolyót. A helyi közösség megvette a betoncsövet, a lakosok meg összefogással lerakták. Ilyen segítségre mások is számíthatnak – mondta a titkár.

Az illetékesek még azt is elmondták, hogy magasságkorlátozókat helyeztek el a Szent Anna temető előtt, így ezután nyergesvontatók nem parkolnak majd a temető bejáratánál, és hogy rendbe teszik az egész bejáratot. Elhangzott, hogy olyan útjelző táblát kértek a Gróf Batthyány és az Újvidéki út sarkára, amely megakadályozza, hogy a répahordó kocsik behajtsanak az Újvidéki útra.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás