A denacionalizáció nagyobbára már Szerbiában is lezajlott. A II. világháborút követ ő en szüleikt ő l elvett, majd a visszaszármaztatással ismét jogos tulajdonosukhoz került ingatlanok jelent ő s része azóta már gazdát cserélt, s ezen a téren csaknem teljesen lehiggadtak a kedélyek. Az egyházak azonban még mindig kénytelenek küzdeni igazukért. Vajon meddig tart még a felekezetek és az állam közötti egyenl ő tlen küzdelem? Erre kerestünk választ Zentán.
A törvény szerint a vagyon visszaszármaztatásra az érintett vallási közösségek és jogutódaik jogosultak, a saját,érvényes belső ügyszabályaik rendelkezése szerint – folytatja magyarázatát felkért szakértőnk, Németh János ügyvéd. – A vagyonvisszaadás kötelezettjei – esetenként pénzbeli térítésre is vonatkoztatva – a Szerb Köztársaság, gazdasági társulás vagy más jogi személy, amennyiben a törvény életbelépésekor az elvett vagyon tulajdonosa volt. Mint már általánosságban szó volt róla, a törvény egyik alapelvének tiszteletbetartása miatt még sem mindenáron kell visszaadni az elvett egyházi vagyont. Történetesen, ha a gazdasági társulás vagy más jogi személy korábban visszterhes jogügylettel, tehát adásvétellel a piaci értékben szerezte tulajdonba a valamikori elvett egyházi vagyont, akkor azt megtarthatja, de ez esetben a pénzbeli térítés megfizetésének kötelezettje a Szerb Köztársaság.
A vallási közösségek az elvett vagyon visszaszármaztatását kérhetik mezőgazdasági földterületre, erdőre, erdőnek fenntartott földterületre, építkezési földterületre, lakóházakra, ügyviteli épületekre illetve ezen épületek ideális részarányaira, lakásokra, üzlethelységekre, ingóságokra, amelyek kulturális, történelmi és művészeti jelentőséggel bírnak. Ha a vagyon csak részben adható vissza, a különbséget pénzben kell kifizetni. A vonatkozó törvény előlátja, hogy Visszaszármaztatási Igazgatóságot kell alakítani, mint különálló szervezetet – az eredeti szövegben: Direkcija za restituciju – amely elbírálja a kérelmeket akár a természetbeli visszaszármaztatásra, akár a pénzbeli térítésre, de szakszerű segítséget is nyújt a kérelmezőknek, megfelelő nyilvántartást vezet, az elvégzettekről háromhavonként jelentést ad a kormánynak.
A visszaadási kérelemnek tartalmaznia kell az elvett vagyon milyenségét, nagyságát, helyét valamint az elvételi ügyiratot, az elvétel módját, idejét. A kérelemhez csatolni kell a bizonyítékokat, mint 1). az elvételt igazoló okiratot vagy hivatalos lap megjelenését, amelyből a konkrét elvétel megállapítható, 2). a kérelmező jogi státusát, mármint hogy az előző tulajdonos-e a kérelmező vagy a jogutódja, 3). ha a kérelem ingatlan visszaadására irányul, akkor mellékelni kell a megfelelő közokiratokból a kivonatot, mint kataszteri kivonatot vagy más okiratot, amelyek pontosabb adatokat tartalmaznak az ingatlanról és 4) végül a kérelem tartalmazhat egyéb adatokat is, amelyek a kérelem megalapozottságának elbírálását segítik .
A törvény segítséget biztosít arra az esetre, ha a visszaszármaztatáshoz szükséges adatokhoz a kérelmező nem tud hozzájutni, Ebben az esetben A Visszaszármaztatási Igazgatóság hivatalból jár el a bizonyítékok megszerzésében. Az adatok megküldőinek kötelezettjeit a kellő együttműködés hiánya esetén pénzbírság fenyegetheti.
A visszaszármaztatási eljárásban az érdekelt felek a vagyonjogi ügyekben egyezséget is tehetnek, sőt az eddigi „tulajdonossal” is egyezséget köthet, ha az nem ellenkezik a jogszabályokkal. Például, létrejöhet egy rövidebb-hosszabb időre szóló bérleti szerződés.
Egyébként az említett igazgatóság köteles a szabályosan beadott kérelmekről legkésőbb a kérelmezéstől számított hat hónapon belül érdemben dönteni, ami azt is jelenti, hogy az utólagosan kiegészített kérelmekre is ez vonatkozik. Az Igazgatóság döntése ellen fellebbezni nem lehet, csak közigazgatási pert lehet indítványozni – mondja végül Németh János ügyvéd.
(holnapi számunkban: Az elveszett szántók)
