A Zentai Diáksegélyező Egyesület vezetősége arról értesült, hogy a községi képviselő-testület legutóbbi ülésén illetéktelen vádak hangzottak el az egyesülettel kapcsolatban, azért, hogy a város vezetősége indokolttá tegye a támogatása megvonását.
A december 30-ai képviselő-testületi ülésen, amikor Širková Anikó polgármester felterjesztette a 2011. évi költségvetési tervezetet, elmondta, hogy az idei évtől nem kap támogatást a diáksegélyező. Úgy fogalmazott, hogy olyan visszajelzéseket kaptak, melyek szerint a ZENDE titkolt adatok alapján osztotta a pénzt és visszaélhetett az ösztöndíjakkal. Ehhez a megállapításhoz Zsíros Jankelić Anikó képviselő is csatlakozott és azt mondta, hogy a diáksegélyező 2007 óta nem számolt el a községtől kapott pénzzel, holott ezt többször kérték. Rácz Szabó László, a kkt elnöke azt mondta, felelősséggel kell viszonyulni a zentai önkormányzathoz és a pénzekkel el kell számolni.
A ZENDE vezetősége mélységesen sértőnek találja a képviselő-testületen elhangzottakat és elutasítja azokat.
– A kkt-n többször is Kosztolányi Diáksegélyezőként emlegettek bennünket, pedig már tizenéve Zentai Diáksegélyező Egyesület a nevünk. A diáksegélyező megalapítása óta, vagyis 1991 óta minden támogatójának elszámolt a pénzzel, így az önkormányzatnak is. Az adatokat a megfelelő szervnek adtuk át, az önkormányzat esetében a pénzügy titkárságának. Minden alkalommal az ösztöndíjazottak névsorát a gyerekek aláírásával együtt továbbítottuk. Többször is hívtuk a város vezetőségét, hogy vegyen részt az ösztöndíj-osztáson, ismerje meg azokat, akiket segítünk, de erre soha nem került sor, sőt egyetlen egyszer sem ültek le velünk egyeztetni. Tudomásul vesszük, hogy az önkormányzat a továbbiakban nem tartja támogatásra érdemesnek az ösztöndíjasainkat, de a sértegetéseket visszautasítjuk. Több, mint 20 éve minden tagunk önkéntesként végzi a dolgát, soha egyikünk sem kért és kapott semmilyen pénzügyi juttatást a munkájáért, kidolgozott kritériumok alapján osztottuk az ösztöndíjakat, ezért az önkormányzat vezetői a jövőben igyekezzenek nagyobb tisztelettel beszélni a Zentai Diáksegélyező Egyesületről – fogalmazott a ZENDE vezetősége.
A diáksegélyező a jövőben is működni fog, a legnagyobb támogatójuk a Szülőföld Alap. Az elmúlt húsz évben több, mint 2000 diákot segítettek. Jelenleg 48 középiskolást és 45 főiskolai, egyetemi hallagatót ösztöndíjaznak.