A mozifilmek, sorozatok rendezői, szereplői, operatőrei mellett a díszlettervezők, a díszlerajzolók is lényeges szerepet töltenek be egy-egy alkotás elkészítésében, márpedig róluk és munkájukról édeskeveset hallani. Ezért is kértük meg Törteli Judit fiatal zentai, Budapesten dolgozó díszletrajzolót, hogy vezessen be bennünket szakmája rejtelmeibe.
– Gimnazistaként egyszer részt vettem egy olyan jutalomkiránduláson, ahol a Nemzeti Színházban a Cyrano de Bergeracot néztük. Az előadás után a színházból kimenet egy halom színházi újságot találtunk, és ezeket hazafelé az úton az autóbuszban olvasgattuk. Az egyikben rábukkantam egy díszlettervezésről szóló cikkre, és ennek elolvasása után úgy éreztem, ezzel szeretnék foglalkozni. Kaposvári tanulmányaim alatt filmes szakra is jártam, ezért az egyetem elvégzését követően döntöttem úgy, hogy a színházi munka helyett inkább filmekben akarok dolgozni – mesélte Törteli Judit.
Nem sokra rá Juditnak sikerült elhelyezkednie egy produkciós iroda művészeti osztályán, vagyis ott, ahol az egész díszlettervezési folyamat zajlik. A készülő alkotáshoz kiválasztanak egy díszlettervezőt, majd a forgatás helyszíneit, illetve a stúdiót, amellyel együtt szándékoznak dolgozni. Ezt követően az általuk kiválasztott díszlettervező összeállítja a díszletek megtervezését végző csapatot – magyarázta, és elmondta, hogy egy ilyen csapat akár 30 emberből is állhat, akik közül mindenkinek megvan a saját feladata.
– Én maketteket, számítógépen háromdimenziós modelleket és rendereket készítek. Ezek alapján a rendező és az operatőr eldönti, hogy e díszletek közül melyik legyen mozgatható, kinyitható stb. Végül a csapat megtervezi őket. Ha a rendező szerint jók a tervek, és mehetnek a díszletbe, akkor gyártási rajzokat is készítek a kivitelezőnek, ami alapján elkészítik őket – mesélte a fiatal díszletrajzoló.
Törteli Judit
Judit első munkája a világszerte óriási népszerűségnek örvendő John Wick-filmek előzménytörténete, a Budapesten forgatott A Continental: John Wick világából című minisorozat díszlettervei egy részének elkészítése volt.
– A munkálatok előtt hónapokig idegeskedtem, mert úgy éreztem, az egyetemen nem készítettek fel arra, ami a produkciós irodában várt. Ugyanis a filmek díszleteinek előkészületei alatt legkevesebb 10–11 órát dolgoztunk naponta, én pedig azelőtt még félmunkaidőben sem dolgoztam. Rögtön felköltöztem Budapestre, és azon nyomban munkába is álltam úgy, hogy új volt a város, a munka és az összes kolléga. Így több hónapot is igénybe vett, mire belerázódtam mindenbe – mesélte, és hozzáfűzte, hogy munkatársai elmondták neki, hogy valójában ez volt az első nagyobb dolog, amit rá mertek bízni.
– Egy nagy víztornyot kellett megterveznem, és amikor minden szögre pontosan úgy sikerült, ahogy kirajzoltam, megterveztem és legyártották, és utána életre kelt egy nagy, többméteres torony, akkor az hihetetlenül jó érzés volt – mondta, és hozzáfűzte, hogy az persze egészen más dolog, hogy az alkotása a filmben mennyire szembetűnő.
– Halványan, de látszódik a háttérben. Nyilván a sorozatot nézők ezen nem fognak elámulni, de számomra érdekes volt viszontlátni a sorozatban – mutatott rá.
Judit azt is elmesélte, hogy három hónapig dolgozott a Dűne sci-fi eposznak az HBO Max égisze alatt gyártott előzménysorozata berendezésén is. Ez a sorozat a közeljövőben lesz majd megtekinthető a streamingplatformon keresztül. Emellett a HALO címet viselő, egy népszerű videójáték alapján gyártott sorozat második évadának a munkálataiban is közreműködött. Legközelebb pedig februárban kezd dolgozni egy új projekten, erről viszont többet nem árulhatott el, mivel köti a titoktartási szerződés.
Judit egyébként a díszlettervezésen gondolkodó fiataloknak azt üzeni, hogy ez a hivatás nem annyira elérhetetlen, mint amilyennek első látásra tűnik.
– Amikor még az egyetemen voltam, azt mondogattam magamban, hogy úristen, csak egyszer be tudnék jutni egy netflixes sorozatba. Most pedig ezeken dolgozunk, és ismerem azokat az embereket is, akik ezekben a körökben mozognak. Úgyhogy senki se adja fel az álmait! – jegyezte meg egyfajta végszóként.
Nyitókép: Privát archívum
