2024. december 22., vasárnap

Különleges zeneóra

Interaktív zenei workshopot tartottak a zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában

Ötven színes műanyag harsona, háromosztálynyi lelkes diák és egy még lelkesebb harsonaművész. Röviden így lehetne jellemezni azt a zenei, élményközpontú workshopot, amely Szerbiában először valósult meg a napokban. Az óráknak a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola adott otthont, ahol a harmadikosok és tanítóik néhányszor fél órában ismerkedtek a harsonával, és tanultak meg rajta játszani.
A foglalkozásokat egy gála zárta, ahova a szülőket és a hozzátartozókat is szeretettel várták. Ezen a fellépésen betekintést kaphattak mindabba, amin eddig dolgoztak. Az előre begyakorolt zeneszámokat nagy lelkesedéssel mutatták be a gyerekek. A játékos előadásmód mindenkinek mosolyt csalt az arcára. 
A foglalkozásokat a zentai születésű Szögi István harsonaművész tartotta, aki maga is kisgyermekként kezdett ezen a hangszeren játszani. Szenvedélye azóta is tart. Zenekari pályafutását a Zentai Fúvószenekarban kezdte, emellett megfordult már több hazai és magyarországi együttesben is. Előadásában mindig megmutatkozik a zene iránti szeretete és elkötelezettsége. Az általa megszerzett tudást szerette volna továbbadni, ezzel a céllal vágott bele az egyetemi tanulmányaiba is.
– A workshop kezdete egész Rotterdamig nyúlik vissza. Az ottani Codarts Művészeti Egyetem hallgatója voltam jazzharsona szakon. A pedagógiatanárom rájött arra, hogy a harsonát egy bizonyos szintig nagyon könnyű megtanítani. Nála tanultam meg ennek a technikának minden apró fortélyát, majd amikor diplomát szereztem, akkor azt mondta, vigyem haza ezt a tudást, és otthon is kezdjem el alkalmazni – mesélte István, aki végül megkapta a hivatalos engedélyt arra, hogy hazai színtéren méltó képviselője legyen a pBone névnek, így most már ő is Mr. pBone-ként járja az iskolákat és tanítja a gyerekeket. A zentai foglalkozást megelőzően csak Budapesten mutatta be ezt a lehetőséget, és további helyszínek is kialakulóban vannak.

 

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

A gyermekek nagyon örültek a lehetőségnek – árulta el Gordán Krisztina, a programban részt vevő tanítók egyike. Hozzátette, annak ellenére, hogy a mai fiatalokat, akik a számítógép világában nőttek fel, nehéz rábírni a hangszertanulásra, mégis lelkesen vágtak bele ebbe a pár napba.
Gordán Kolos, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója elárulta, hogy meglepődtek a megkeresésen, de nagyon szívet melengető volt a számukra, hogy ők lehetnek az elsők Szerbiában, akik megismerkedhetnek ezzel a módszerrel. Ahogyan fogalmazott, István elhozta a csodát, és úgy véli, ennek mindenki a részese kellene, hogy legyen.
– Nincs mindenkinek lehetősége zeneiskolába járni, vagy csak kipróbálni egy-egy hangszert. Ahogyan István is elmondta, ennek a módszernek köszönhetően előtudás nélkül is zenélhetnek. Az ilyen lehetőségeket támogatni kell – mondta az igazgató, aki hozzátette, már beszéltek arról, hogy a jövőben ismét ellátogat hozzájuk, hogy a többi gyermek is betekintést kaphasson a foglalkozásba.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele