2024. december 22., vasárnap

Konzerv(a)(rt) kiállítás Zentán

Bolyais képzőművészeti tanárok munkái a múzeumban

A Zentai Városi Múzeumban Konzerv(a)(rt) elnevezéssel csütörtök este nyitották meg a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanárainak kiállítását. A képzőművészeti tagozatok szaktanárai minden évben csoportos tárlattal állnak elő egy általuk meghatározott témában. 
A kiállításra sokan voltak kíváncsiak, számos zentai lakos látogatott el a megnyitóra, emellett az iskola egykori és jelenlegi tanulói is szép számban képviseltették magukat. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere is.
A jelenlévőket Csikós Pajor Gizella, az iskola igazgatója köszöntötte, és megköszönte a tanárok odaadó munkáját, valamint visszaemlékezett az elmúlt évek kiállításaira.
– A témát a tanárok mindig közösen választják ki egy könyvből rámutatással. Ez azzal jár, hogy nem egyformán örülnek a választott témának. Nehéz egy egész munkásságot egy témát ajánló szó köré építeni. Minden elismerésem, hogy ilyen bátran mertek témát választani, aztán mindannyian mögé állni és valami szépet alkotni. Számomra a mai kiállítás is egy újabb csoda, egy újabb meglepetés. Ismét megismertem bennetek valami olyat, amit eddig még nem láttam. Az elmúlt nyolc évben igazgatóként együttműködtem veletek, ami igazán szép időszak volt, főleg azért, mert akarva-akaratlanul belefolytam a pionírotthonos és művészeti életetekbe. Nagyon szépen köszönöm, hogy ezeket közösen tehettük meg – fogalmazott az igazgatónő.
Balla Ákos, az iskola képzőművész tanára elmondta, hogy a kiállítás igazán összetett.
– Mindannyian igyekszünk a megadott témához tartani magunkat, és azon belül elkészíteni a saját alkotásunkat. Az iskolában egyik délután kinyitottunk egy könyvet, és többször is ugyanott nyílt ki. Andy Warhol konzerves képeinél kötöttünk ki, és innen jött az ötlet. A közös témára mindenki készített egy alkotást, emellett más témakörben is alkottunk, így elég nagy képzőművészeti területet fedtünk le. Mindenki másképpen dolgozik, de látható itt rajz, fotómontázs, festészet és kompozíciós alkotások is. A kiállítással elsősorban a diákjainknak szeretnénk üzenni, hogy lássák, mi aktív művészek vagyunk a tanítás mellett. Emellett nekünk is nagyon fontos, már hónapokkal ezelőtt elkezdtünk készülni. Egymástól és a diákoktól is tanulunk, valamint ők is tanulnak tőlünk – mondta Balla Ákos.
Az eseményen Gubik Korina tanár kiemelte, hogy az a jó téma, amelyik egy kicsit mindenkit irányít. Hozzátette, hogy akad olyan, aki ragaszkodik az adott irányvonalhoz, és igyekszik az alkotás során azon belül maradni, viszont néhányan inkább a saját munkásságukat folytatják, majd végezetül kapcsolják hozzá az előre megadott témát. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele