2024. december 22., vasárnap

Lakossági pályázat kazánvásárlásra

Környezetkímélőbb megoldásra válthatnak a zentaiak

Hétfőn, június 10-én 10 órától lakossági információs napon tájékozódhatnak az érdeklődő polgárok a községi képviselő-testület épületének nagytermében a légszennyezés csökkentését célzó intézkedések társfinanszírozásáról. A lakosok számára a gázkazánok vásárlásához nyújtott támogatásokra várhatóan a jövő hét második felétől lehet majd pályázni.

Lőrinc Király Lívia, a zentai közigazgatási hivatal környezetvédelmi szakmunkatársa lapunknak elmondta, hogy összesen 1 millió 680 ezer dinár összegben írják ki a pályázatot, és természetes személyek vehetnek részt rajta. A támogatás összege a gázkazán árának 70 százaléka, de maximum 84 ezer dinár.

– Kizárólag gázkazánok vásárlására van lehetőség, ami azt jelenti, hogy tartozékok, kiegészítő felszerelések vásárlását nem támogatja a pályázat – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a pályázatot a Környezetvédelmi Minisztérium támogatja abból a célból, hogy segítse a polgárokat áttérni az olyan levegőszennyező tüzelési formákról, mint a szén, a fa vagy a fáradt olaj használata, a környezetkímélő gázfűtésre, így csökkentve a levegőszennyezés mértékét.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás