2024. december 22., vasárnap

Lédús őszibarackok a zentai piacon

Egy horgosi termelővel beszélgettünk

Rengeteg a friss és ízletes gyümölcs a zentai piacon. Jelenleg őszibarackból, almából, körtéből, szilvából van a legnagyobb kínálat. Az egyik pultnál gyönyörű fehér húsú barackokat árult egy idősebb horgosi termelő, akit megkértünk, hogy meséljen egy kicsit a baracktermesztésről, az idei árakról és a minőségről. Elmondta, hogy a hatvanas években telepítette az ültetvényét, és ez azóta családi vállalkozásként működik, munkások nélkül. A 2 holdas gyümölcsösben őszibarack mellett termesztenek még szilvát, meggyet, cseresznyét, szőlőt és almát is, valamint fügebarack is nemsokára kapható lesz náluk, ugyanis már az is zsendül. Minden fajta fából 30–40 darab van az ültetvényükön. Hozzátette, hogy a sárgabarackjuk sajnos nem terem, mert a fagy már nyolc éve elviszi. A 70-es, 80-as években tüzeltek a fák alatt, hogy melegítsék őket, de ezt a módszert a 2000-es évek óta nem használják, hisz kisebb problémákkal járhat, ami a füstöt és az erős szelet illeti. Idén szerencséjük volt, mert a hideg nem hatott annyira az őszibarackra, a hőség viszont annál inkább. A nagy meleg miatt a barack nem nő akkorára, mint kellene. Továbbá elmondta, hogy az ültetvényt nem locsolják, mert akkor a barack vizesebb lenne, és nem lenne meg az a jellegzetes, finom, édes íze.

A termelő elmondta még, hogy a barackot feldolgozva nem árulják. Pálinkát sem főznek belőle, hisz sárgabarackjuk már több éve nincs. A gyümölcsöt Zentán és Csantavéren értékesítik a piacon, a horgosira nem járnak. Jelenleg 150–170 dinárért adják a szép érett őszibarackokat.

A baracktermesztéssel, mint minden más gyümölcs termesztésével, rengeteg a munka. Mindennap dolgozni kell benne, hogy a barack ne fertőződjön meg, a nyulak ne rágják meg a fát, és a termés időben le legyen szedve.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Lengyel Emma felvétele