2024. október 1., kedd

Újítások a zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában

Több mint 8 millió dinár értékben cserélik a nyílászárókat

A zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában felújítási munkálatokat végeznek, amelyek során kicserélik a nyílászárókat. Az eddig elvégzett munkálatokat tekintette meg kedden kora délután Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási titkár Burány Hajnalka polgármester, Gordán Kolos iskolaigazgató, valamint Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke társaságában.

Mint azt az iskola igazgatója kifejtette, az intézmény összesen 69 nyílászárójából eddig 44-et cseréltek ki, további 25 cseréje pedig még folyamatban van.

– Ennek a beruházásnak az összértéke több mint 8 millió dinár. Nagyon fontosnak tartjuk ezeket a munkálatokat, hiszen a jó iskolai hangulat nemcsak attól függ, hogy milyenek a tanárok és a diákok, hanem a környezetünktől is. Emellett az is lényeges szempont, hogy a nyílászárók cseréjének köszönhetően jóval kevesebbet fizetünk a fűtésért.

Gordán Kolos hozzátette, hogy a jövőben további felújítási munkálatokat is terveznek, így többek között szeretnék cserélni a tetőszerkezetet, illetve a tornaterem padlózatának a felújítására is beadtak egy pályázatot a tartományi titkársághoz.

Ótott Róbert kiemelte, hogy az iskolát érintő beruházás egy azok közül, amelyekkel a tartományi kormány és a tartományi oktatási titkárság évről évre támogatja az általános és középiskolákat.
 

A Magyar Nemzeti Tanács és a tartományi oktatási titkárság számos beruházási projektben vesz részt közösen (Fotó: Gergely Árpád)

A Magyar Nemzeti Tanács és a tartományi oktatási titkárság számos beruházási projektben vesz részt közösen (Fotó: Gergely Árpád)

– Csaknem 6 millió dinár értékben újítottuk fel a nyílászárókat, a Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködve. 2021 óta ez már a negyedik ilyen jellegű felújítási munka, az intézmény összesen 18,7 millió dinár értékben újíthatta fel a nyílászárókat. Ami a községet illeti, 2021 óta csaknem 180 millió dinár értékben valósultak meg beruházások oktatási intézményekben. Fontosnak tartjuk, hogy olyan körülményeket biztosítsunk a tanároknak és a diákoknak, amilyeneket megérdemelnek. A fejlesztések folyamatosak, és arra törekszünk, hogy a következő időszakban még több pénzt biztosítsunk a tartományi költségvetésben az ilyen jellegű felújításokhoz.

Fremond Árpád elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács a tartományi oktatási titkársággal több önkormányzat területén vesz részt közös projektekben.

– Ehhez a projekthez 2 millió 350 ezer dinárral járultunk hozzá. Mivel az intézmény nem kapta meg a tartománytól a teljes összeget, ezért úgy döntöttünk, hogy hozzájárulunk a projekt sikerességéhez. Zentán hasonló közös projektünk a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium felújítása, amelynek a terveit mi finanszíroztuk, míg a tartomány magának a felújításnak a költségeit vállalta.

Burány Hajnalka kiemelte, hogy nemcsak az önkormányzat, de legfőképpen az általános iskolás tanulók és szüleik számára rendkívül lényeges, hogy a gyerekek megfelelő körülmények között töltsék el az idejüket az iskolában.

– Fontos számunkra, hogy a gyerekek mindennap olyan biztonságos és szép környezetben tanuljanak, ahol tudnak megfelelően fejlődni. Tartományi érdekképviseletünknek, az oktatási titkárságnak, valamint a Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhetően szemtanúi lehetünk a Petőfi Sándor Általános Iskolában megvalósuló fejlesztésnek.

Nyitókép: Az új nyílászárók javítanak az épület megjelenésén, és lehetővé teszik az energiatakarékosabb működést (Fotó: Gergely Árpád)