2024. december 21., szombat

Fiatalokról fiataloknak

Lezárult a zentai Find the Smile (Találd meg a mosolyt!) és a szegedi Alternatíva ifjúsági szervezet közös, az Európa Unió által támogatott, határon átnyúló IPA-programjának első fázisa. Napilapunknak Lehocki Teodóra, a zentai civil szervezet vezetője számolt be a GenerACTION elnevezésű projekt keretében eddig megvalósított tevékenységről és az ezen keresztül beszerzett eszközökről.

Emlékeztetett, hogy a pályázatuk fő célja, hogy az ifjúsággal foglalkozó civil szervezetek és szakemberek megértsék a jelenlegi fiatalok igényeit, elvárásait, elképzeléseit, hogy ezek ismeretében szervezzék számukra az aktivitásokat. A program kapcsán elmondta, hogy a hálózatépítés is lényeges része a pályázatnak, ezért a szegedi partnereik által megszervezett InDOKK GenerACTION 2024 Magyarország című konferencián 22 vajdasági és magyarországi ifjúsági szervezet képviselői cseréltek tapasztalatot arról, ki hogyan tudja elérni, összefogni és motiválni a célcsoportjukba tartozó fiatalokat.

Emellett 12 szerbiai és magyarországi fiatal számára Szegeden MediaCamp elnevezéssel képzést szerveztek, majd a nyáron a pályázaton keresztül beszerzett eszközök (nyomtató, fényképezőgép, székek, asztalok, társasjátékok stb.) alkalmazásával 10 kisebb-nagyobb fesztiválon népszerűsítették az ifjúsági szervezetek tevékenységét. A zentai civil szervezet fiataljai egyebek között a Róka Festen, a Malomfesztiválon, az Interetnón, a Tiszavirág Fesztiválon, a Greenfesten stb. vettek részt, az itt szerzett élményeikről pedig az általuk szerkesztett Száguldó Sztori című instant újságban számoltak be. Lehocki Teodóra elmondta, hogy ennek megjelentetését folytatni szeretnék, ha nem nyomtatott, akkor internetes formában.

– A hamarosan elkészülő internetes oldalunkon egy blogfelületen valamilyen módon tovább működtetjük, és beszámolunk a zentai eseményekről, bemutatjuk a zentai fiatalokat és iskolákat – magyarázta a civil szervezet vezetője.

A magyarországi és a zentai civil szervezet egy-egy vadonatúj, kilencszemélyes mikrobuszt is vásárolt, amelyet nemcsak ők használhatnak majd, hanem szükség esetén más szervezetek is, ezzel is elősegítve a fiatalok és a velük foglalkozó szakemberek mobilitását, más egyesületekkel való együttműködését. A mikrobusznak köszönhetően a fiatalok és a szakemberek számára is találkozókat, személyes kirándulásokat, látogatásokat szervezhetnek.

A projektum következő fázisában, az elkövetkező négy hónapban a zentai fiatalokat maga köré tömörítő szervezet hat partnerséget építő utat is szervez a programban részt vevő magyarországi segítő szervezetekkel karöltve. A projektum utolsó, jövő év februárjától májusáig tartó szakaszában pedig egy kiadványt szeretnének megjelentetni, amelyben a projektum során szerzett tapasztalatokat foglalnák össze, majd egy weboldalt is elindítanak, amelyen bárki számára elérhetőek lesznek ezek az információk, ugyanakkor a fiatalokkal foglalkozó szervezeteket is bemutatják az elérhetőségükkel együtt.

A projektum zárásaként Zentán megtartják az InDOKK GenerACTION 2024 Szerbia konferenciát, amelyen a program résztvevői és még remélhetőleg több más ifjúsági szervezet képviselői összegzik majd a tapasztalatokat és az eredményeket.

A zentai ifjúsági szervezetnek jelenleg nincs saját irodahelyisége, holott szükségük lenne rá, úgyhogy ez is a céljaik között szerepel. Egy jótékonysági koncert szervezésén is fáradoznak, az eseményt decemberben az egyik iskola tornatermében rendezik meg több egyesület és társaság együttműködésével. Emellett több zentai iskola is felkérte őket társasjátékestek megszervezésére, ugyanakkor csapatépítő programokat is terveznek, valamint környezetvédelmi és játszótérfestési akciót, amelybe be szeretnék vonni a zentai fiatalokat és a lakosságot.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az új mikrobusznak nagy hasznát veszik