2024. december 22., vasárnap

Indul az energiahatékonysági pályázat Zentán

Zenta község önkormányzata értesíti a polgárokat, hogy a lakások és lakóépületek energiahatékonyságának növelését célzó, köztársasági és önkormányzati együttműködéssel létrejövő pályázatának első felhívását július 9-én írták ki. Ez a kivitelező vállalatok kijelölésére vonatkozik, és két hétig lesz nyitva. Ezt követően kerül sor a lakossági pályázat közzétételére, amely a költségeknek az 50 százalékos önrész melletti másik 50 százalékos támogatását biztosítja. A felhívás szövege, a szükséges pályázati dokumentumok és minden információ elérhető és letölthető Zenta község hivatalos honlapjáról, az aktuális pályázatok fül alatt.

Zenta község önkormányzata biztatja a helyi vállalkozókat, hogy jelentkezzenek az aktuális felhívásra, hiszen csak így vehetnek részt a kivitelezési folyamatokban!

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás