Lélekben még most is lelkesen tapsolok az előző este megtekintett, katartikus élményt nyújtott színdarab alkotógárdájának. Noha az utóbbi időben egyre több rendkívül élvezetes produkciót volt szerencsém végignézni, egyértelműen ez viszi el a pálmát, übereli az utóbbi években látottak mindegyikét. Nem vagyok ugyan színikritikus, korántsem, de bátorkodom kijelenteni, hogy ez egyszerűen hibátlan, vagy ha meg is bújnak benne apró hibák, azt a pazar összhatás egyszerűen felülírja. Azt az extatikus érzést váltja ki belőlem, amit az irodalom gyakran, a film időnként, színdarab igen ritkán: eltűnik tér és idő, ott vagy benne a történetben, a külvilág elenyészik körülötted.
Fotó: Gergely Árpád
Szombaton este tartotta legújabb bemutatóját a Zentai Magyar Kamaraszínház: Csurka István Deficit című drámáját Szilágyi Tibor vitte színre a ZMK színművészeivel, Dévai Zoltánnal, Lőrinc Tímeával, Verebes Judittal és Virág Györggyel. Mi a főpróbát néztük meg, családias légkörben, de a végén a vastapstól így is visszhangzott az egész épület.
Már-már pironkodnom kell, hogy csupa-csupa szuperlatívuszokban vagyok képes nyilatkozni erről az előadásról, de hát, ismétlem, nem kritikákat írok, hanem élménybeszámolókat. Lenyűgözött; ez van... Pedig én leginkább a modernebb, kísérletezgetős színházat részesítem előnyben, ez viszont a klasszikus színjátszás abszolút iskolapéldája: hétköznapi díszlet (egy ízlésesen berendezett nappali), egyszerű kosztüm, minimális zene, klasszikus, ismert slágerekkel a hangulat megteremtését fokozva, funkcionális fényezés... De ha valami végtelenül professzionális, egyúttal tökéletesen átélt, akkor az üt, és magával ragadja a nézőt, tekintet nélkül az ízlésére. Itt ez történt. (Ebben a tekintetben kétségkívül semmiképpen sem beszélhetünk deficitről, csakis többletről...)
Fotó: Gergely Árpád
A színészek olyan átéléssel, mértéktartással és minden gesztusukban rendkívüli precizitással adták elő ezt a pazar szöveget, hogy – szintén ritka alkalom esetemben – szinte úgy éreztem, mintha olvasnám azt, mondhatni, lelki szemeim előtt is majdhogynem ugyanígy játszódott volna le a történet. A történet, mely több síkon is élvezhető. Egyszerre kacagtatóan komikus, amikor két házaspár faramuci módon elsült párcserés kísérletét követjük nyomon, ugyanakkor tragikus, amikor ennek lélektani következményeivel is szembesülünk, nem beszélve a szerző erőteljes társadalomkritikájáról, amelyben az összes társadalmi rendszer megkapja a magáét, és amelyben kifejti ezeknek a rendszereknek a kisemberekre kifejtett lélekromboló hatását. Pátosz nélkül, kegyetlen őszinteséggel. (Nehezen tudom megállni, hogy ne magáról a bravúrosan megírt drámáról értekezzek, de sem a terjedelmi keret, sem az alaptéma nem engedi ezt meg.) Komikum vagy tragikum: a lúdbőrzés, a könnyek kicsordulása garantált. (És ismétlem, mindezt pátosz nélkül valósították meg.) Nem ezt nevezzük katarzisnak?
Csurka színműve a ’60-as évek elején íródott, 1970-ben jelent meg először, ám aki elolvassa vagy megnézi, egyetlen pillanatig sem vitathatja abszolút aktualitását. Nos, igen... a történelem folyamán az emberek, a gyakorlatban megvalósult rendszerek nem igazán változnak, csupán a kulisszák. Ugyanazokat a köröket járjuk ebben a kusza és elidegenedett labirintusban, és ugyanúgy nem találunk kiutat belőle, tartozzunk bármelyik társadalmi osztályhoz. Sőt, talán éppen ez a legnagyobb baj, hogy az emberiség Egysége felbomlott, minden szinten, önmagával és az őt körülvevő világgal.
Fotó: Gergely Árpád
Szilágyi 1979 őszén játszotta el először X szerepét, amit azután még 387 alkalom követett. Nyilván a zsigereiben van a darab minden apró mozzanata. És most rendezőként is megmutatta négy kiváló zentai színész közreműködésével, hogy korántsem mondott el még róla mindent, amit szeretett volna. És mivel több síkon is élvezhető az előadás – akár könnyed vígjátékként, akár a néző agyában mély filozófiai gondolatok garmadáját elindító remekműként –, ezúttal valóban és szó szerint mindenkinek teljes szívemből ajánlom e páratlan színházi élmény átélését.
A Zentai Magyar Kamaraszínház bemutatója
Csurka István: Deficit
Szereposztás: X – Dévai Zoltán; Y – Verebes Judit; Z – Virág György; W – Lőrinc Tímea (Pataki-gyűrű díjas). Jelmeztervező: Szélyes Andrea Natália. Díszlettervező: Perlaki Róbert (Tolnay Pál-díjas, Magyar Arany Érdemkereszt). Művészeti munkatárs: Perlaki Ilona. Rendező: Szilágyi Tibor (Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja)
