Csődeljárás alá került a Zombori Rádió, ezzel megszűnt a regionális állomás magyar nyelvű műsora, december 15-én megjelent idei utolsó lapszámában elbúcsúzott a olvasóitól a Dunatáj városi hetilap szerkesztősége, és ugyanezen a napon jelentette be a Berta Ferenc Zsebszínház, hogy anyagiak híján jövőre kénytelen lesz megritkítania műsorait. A 45 éves hetilap jelen helyzete a következőkben vázolható: megszűnik a Dunatáj Lapkiadó Intézmény, a lap kiadói jogát pedig a Magyar Polgári Kaszinó veszi át.
A zombori Magyar Polgári Kaszinó hétfőn tartott választmányi ülésén érződött, a vezetőségi tagok tudatában vannak annak, hogy nehéz kérdésben kell dönteniük, és a döntéshozatal terhe alól senki nem próbálta meg kivonni magát. Kétórás vita előzte meg a határozathozatalt, alaposan körbejárva a témát és latolgatva a lehetőségeket. Arra a kérdésre, hogy miként lehetne áthidalni azokat a hónapokat, amíg sehonnan egy dinár nem folyik be a lapkiadó kasszájába, és még ha a lap nem is jelenik meg, de mi legyen a két főállású alkalmazottal, senki nem tudott megoldást kínáló ötlettel előhozakodni, így végül a testület – egy tartózkodással – egyhangúlag az intézmény becsukására szavazott. Az intézmény sorsáról folyó, időnként vitába átcsapó párbeszédnek legalább ekkora horderejű részét képezte a Dunatáj hetilap jövőjének a kérdése. Abban kivétel nélkül mindenki egyetértett, hogy nem szabad veszni hagyni, és semmiképp sem szabad arról lemondani, hogy az önkormányzat ilyen célra előirányzott eszközeiről lecsússzon a 45 éves hetilap. A jelenlegi főszerkesztő, F. Cirkl Zsuzsa vállalta a pályázatok figyelemmel kísérését, a projektumok elkészítését, és ha pénz lesz rá, a lap továbbvitelét, amihez elsősorban az szükséges, hogy a lap kiadói jogát a Kaszinó vállalja át a becsukásra ítélt lapkiadótól. A Kaszinó mindenképp kiáll a Dunatáj megmaradása mellett, de pénzt nem áll módjában biztosítani a megjelentetéséhez, így ez az egyedüli járható út a kényszerszünet utáni újraindításhoz. Egyszerűen szólva, akkor jelenik meg újra Dunatáj, ha lesz rá pénz. A választmány a főszerkesztőnek azt az érvelését is elfogadta, hogy ne mi mondjunk le megelőlegezve a hetenkénti megjelenésről, hanem igenis pályázzunk úgy, mintha mi sem történt volna, és majd a megítélt összeg tükrében ráérünk változtatni a terven, időközben más megoldások után is kutakodva, aminek az érdekében a főszerkesztő napokon belül megbeszélést kezdeményez a Magyar Nemzeti Tanáccsal a közös kiútkeresés reményében.
– Felelős vezető az idei keserű, egyszerre dühítő és ijesztő tapasztalattal nem viszi be az általa irányított intézményt egy új esztendőbe, tudván azt, hogy adósságot adósságra halmoz, és igencsak kétséges ennek az adósságnak a törlesztési lehetősége, szinte egyenlő a lehetetlennel, hiszen a pályázaton nyert összegből visszamenőleg egy dinár sem fizethető ki, tehát magam is úgy látom, hogy az intézménynek, az intézmény alapítójaként bejegyzett Magyar Polgári Kaszinónak és nem utolsósorban az alkalmazottaknak is az az egyedüli elfogadható választás, ha becsukjuk a lapkiadót. Ellenkező esetben akár hónapokon keresztül ülhetnénk keseregve, anélkül, hogy megoldást találunk mind a lapot, mind a saját megélhetésünket illetően. A lapot illetően pedig úgy vélem, egy ilyen múlttal rendelkező és hatévnyi kihagyás után 1999-ben újraindított, tehát tizenhetedik éve fönnálló újságot, amely ráadásul egyedüli önálló médiuma nemcsak a zombori, hanem az egész nyugat-bácskai magyarságnak, nem minősíthetjük át havilappá, még kevésbé belső, egyesületi időszaki kiadvánnyá. A Dunatáj megérdemli, hogy újságírók és minősíthető tapasztalattal rendelkező tudósítók írják, lektori ellenőrzés nélkül ne kerüljön nyomdába, hozzáértő szakember készítse elő nyomtatásra, és a mai igényeknek megfelelő terjesztőhálózat révén jusson el az olvasóhoz, amit pedig a pénzhiány melletti káderhiány okán egyedül úgy tartok megbízhatóan megoldhatónak, ha egy mindezekkel az ismérvekkel bíró nagyobb, tartományi jelentőségű média befogadja. Így, egymást kölcsönösen segítve mindkét lap olvasótábora bővülhet, mind a vidéki mellékleté, mind az anyalapé. Természetesen, tisztában lévén a jelen gazdasági körülményekkel és pénzügyi lehetőségekkel, az ehhez szükséges feltételek megteremtése legalább annyira feladata a Dunatájnak, illetve kiadójának, a Kaszinónak, mint a lapot befogadó médiumnak. Sajnos, semmivel sem kisebb gond a pénzhiánynál a már említett káderhiány. A Dunatáj 2013-ban tudósítók toborzása céljából pénzdíjas pályázatot hirdetett, majd több kísérletet tett arra, hogy valamiképp külső munkatársakat is bevonjon a lapkészítésbe, de mindhiába. Az újságírói pálya iránt sok fiatal vonzódik, mert változatos, és úgy vélik, hogy nem helyhez és időhöz kötött, lehet jönni-menni, nem kell korán kelni, és fogalmazási készségen kívül egyéb nem kell hozzá... Utána, a gyakorlatban tapasztalva, hogy legtöbbször épp akkor dolgozunk, amikor más pihen, hétvégeken, ünnepnapokon, esténként, néha éjszakába nyúlva, a nyolcórás munkaidő ismeretlen ezen a pályán, emellett szinte mindegyikünk státusa bizonytalan, a fizetésekről nem beszélve, legtöbben nagyon rövid idő alatt elkedvetlenednek, és elhagyják a pályát. Ezt pedig a szórványban fokozottan megsínyli a sajtó, mert még nehezebb utánpótlást találni – nyilatkozta lapunknak F. Cirkl Zsuzsa főszerkesztő.
Függőben tehát a méltán szeretett és olvasott hetilap sorsa, bizonytalan, miként a szólás tartja, a kutya vacsorája. A tréfás szólással szemben azonban ebben az esetben sokkal súlyosabb a probléma, egy szórványkörzet magyarsága, egyelőre mondjuk, meghatározatlan ideig, helyi tájékoztatás nélkül marad. Értesüléseink szerint a rádió a továbbiakban nem kíván műsorkészítőként működni, a Dunatáj meg kénytelen elhallgatni.
