2024. december 22., vasárnap

Falugazdászi segítségnyújtás minden szinten

Pilin Endre a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének falugazdásza Bácskertesen (Kupuszinán), Szilágyin és Doroszlón.

– Mezőgazdasági termelőknek segítek adminisztrációs ügyekben, pályázatok megírásánál, támogatásoknál és visszaigényléseknél, továbbá a dokumentáció összeállításánál is. Ahogy mondani szoktuk, mindent készséggel vállalunk. Bármilyen mezőgazdasággal vagy egyéb tevékenységgel kapcsolatos kérdéssel felkereshetnek bennünket a termelők. Az utóbbi időben főleg tartományi pályázatok elszámolásaival, illetve a napraforgó ártámogatásával kapcsolatban fordultak hozzám legtöbbször az ügyfelek, de mindezeken kívül még sokféle problémával fordulnak hozzám – mondta a falugazdász.

Hozzátette, lényeges, hogy az ügyfeleik tudják róluk, hogy a munkáltatónktól kellő szakképzést kaptunk mindenfajta helyzet kezeléséhez, illetve az adminisztrációs ügyek elvégzéséhez, valamint a pályázatoknak, visszaigényléseknek és támogatási kérvényeknek a kitöltésére.

– A képzések folyamatosak, hiszen mindig találkozunk újabb igényekkel, szabályzatokkal. Tudni kell azt is, hogy a falugazdász annak ellenére, hogy egyedül fogadja az ügyfeleket, egy egész csapat folyamatosan dolgozik vele, így minden felmerülő kérdést együtt tudnak megbeszélni, továbbá egy jogász is segíti a munkát – hallottuk Pilin Endrétől.

A falugazdász Szilágyin hétfőnként 8 és 13 óra között, Doroszlón szerdán 9 és 14 óra között, a hét többi munkanapján pedig Bácskertesen 8 és 13 óra között fogadja az ügyfeleket, mind a három helyszínen a helyi közösség épületében.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás