2024. december 19., csütörtök
NYUGAT-BÁCSKA

Együtt Bezdánban és Zomborban

Az Euro-Bácska Vidékfejlesztési Egyesület az Együtt! elnevezésű program keretében a bezdáni Testvériség-egység Általános Iskolában, valamint a zombori Dr. Ripp Rózsa Egészségügyi Középiskolában, összesen 130 magyar és szerb nyelvű tanuló részvételével valósította meg a fiatalok, illetve a nemzeti kisebbségekhez tartozó fiatalok személyes és társadalmi szerepvállalásának támogatása, társadalmi áramlásokba való beilleszkedésének támogatása témájú interaktív előadás-sorozatot. 

Stipankov Marot Andrea szervező elmondta, az eseménysorozatok alkalmával megvalósult interaktív foglalkozások felhívták a fiatalok figyelmét arra, hogy az összetartozás, összefogás elengedhetetlen tényező a személyes és társadalmi szerepvállalás terén. 

– Hangsúlyt kapott a tény, hogy a mobiltelefonok, laptopok és tévéképernyők nézegetésére fordított idő csökkentésével megnő a fiatalok verbális és valós kommunikációjának ideje. A foglalkozássorozat végén az előadók kvízjáték formájában tesztelték az előadások témaköreiből szerzett ismereteket a fiatalok körében. Az aktív részvétel során és annak köszönhetően is a fiatalok minden helyszínen igen nagy érdeklődést mutattak a témák iránt – hallottuk a szervezőtől.  

A projekt a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság támogatásával valósult meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás