A pirosak és a farkas

Elfogadva az ősi bölcsességeket, miszerint kutyaharapást szőrével, vagy tüzet tűzzel, a haladók válsággal kezelnék a válságot, legalábbis erre utalnak a hétfőn kezdődő történések, amelyek különböző aspektusainak vonatkozásában nagy képzelőerővel el lehet hinni, hogy véletlenek közjátékáról van szó, ám ismerve az említett politikai tömörülés módszereit, nem biztos, hogy erre a lehetőségre lenne érdemes fogadni. A pornó szó több szinten, a történések megannyi szegmensével, metaforikus és szó szerinti értelmében egyaránt meghatározta az eseményeket. Van annak valami diszkrét bája, hogy amíg az államelnök farkassal díszített csészével maga előtt a koszovói jelentésről értekezik, valamint szemrebbenés nélkül várja a spontán és következmények nélkül az irányába tóduló „csőcseléket”, addig egy koszovói illetékességű szocialista képviselő a hétfőn „robbanó” hírek szerint pornófilmet néz telefonján.

A „más vadállatokkal ellenben idomíthatatlan farkas” szimbolikája sem csupán a csészén volt felismerhető. Az államelnökön, ugyancsak hétfőn este a belgrádi médiában közzétett állítólagos kijelentése szerint, a magány érzése uralkodott el – már eddig is tudtuk, hogy „az egész állam őbenne van, az egész nép akarata az övében foglaltatik” –, majd közölte, hogy „a pártérdekek nem vehetik át az irányítást az ország felett, még az is jobb, ha ellenzékbe vonulnak”. Állítólag hozzátette, „készen állok a választásokra, kormányfőjelöltként, nem engedek sem a Nyugat, sem a kvázi-jobboldal, sem a szocialisták zsarolásának”. Ezzel párhuzamosan a haladók közül többen is bírálták a szocialistákat, hogy nem támogatják Vučićot a koszovói kérdés kezelésben – lojalitásra hivatkozva eddigi gyümölcsöző együttműködésük során már számtalanszor fegyelmezni próbálták partnerüket.

Kedden Vučić már nem tartotta jó ötletnek az előrehozott választásokat, azt viszont ismét nyomatékosította, hogy a koszovói kérdés tekintetében csalódott a szocialistákban. Nevezzük ezt pálfordulásnak, a sarokba szorított ember túlélőösztönéből eredő megnyilvánulásnak, vagy a manőver manőverének, az aktuális nyilatkozat arra utal, hogy feltehetőleg azok az elemzők kerültek közelebb az igazsághoz, akik szerint a haladó pártelnök nem is tervezte azonnal megszakítani a koalíciós együttműködést, hanem egyrészről üzenni kívánt Dačićnak – utóbbi a haladókkal való együttműködés második évében csupa véletlen bugyi nélküli újságírónő miatt keveredett botrányba –, hogy a koalíciós szimbiózisnak a népszerűség-csorbító kérdésekre is ki kell terjednie, másrészről pedig kinyitotta az ajtót az idei rendkívüli parlamenti választások, vagy a kormány átalakításának lehetősége előtt.

Most, amikor a nyugati államok pardont nem ismerve sürgetik a koszovói kérdés rendezését, és amikor ezzel párhuzamosan mind több elemzői értékelés szól arról, hogy Vučić népszerűsége látványosan zsugorodik – egyebek mellett éppen a koszovói kérdés nem megfelelő és a „one-man show” szellemében történő kezelése miatt –, a haladók idegessége feltehetőleg egyre nagyobb méreteket ölt majd. A kvázi-problémák a figyelemelterelés céljából való fabrikálása eddig is a haladó hatalomgyakorlási módszerek tárházának egyike volt. Amíg kezükben tartják a szavazók zöme számára elérhető médiumokat, addig a haladók valószínűleg továbbra is nyertesként kerülnek ki a mesterségesen generált krízisekből. Ugyanakkor, és értelemszerűen, a polgárok rövid- és hosszútávon egyaránt az újabb politikai mesterkedés, illetve az állam kisajátításának az áldozataivá válnának, a régóta várt előrehaladás helyett még vastagabb jégbe fagyott válságo(ka)t kapva.