Szezonális ruhatárfrissítés

Korábban az ország megmaradását segíteni hivatott államalapító mozgalomként, most pedig Népi Mozgalom az Államért elnevezéssel emlegetik azt a tömörülést, amelyiknek megalakítását Vranjeban startoló országjáró körútja során Aleksandar Vučić köztársasági elnök és a Szerb Haladó Párt elnöke kezdte meg – az elnöki hivatal honlapján olvasható bejelentő arra utalt, hogy államelnöki minőségében. Korábban az SZHP Főbizottságának ülésén Vučić bejelentette, hogy május végén megtartják a párt közgyűlését, ahol az említett mozgalomról is döntenek – addig az előkészítő intézkedéseket foganatosítják –, „majd ezt követően nyitják meg azt mások számára”.

„Szerbia külső- és belső nyomásgyakorlás elszenvedő alanya, különösképpen Koszovó vonatkozásában; nehéz időkben az államérdeket szívükön viselő egyéneknek és csoportosulásoknak ugyanaz a zászló alá kell tömörülniük és együtt cselekedniük a szebb jövőért; a mozgalom pártpolitikán túlmutató tömörülés lenne, amelyik nem eredményezi sem az SZHP, sem a többi, esetlegesen csatlakozó párt megszűnését; ez egy szerb opció lenne, természetesen nem nemzeti vonatkozásban, minden nemzetiség képviselőjére számítunk; a pártnak is új emberekre van szüksége, olyanokra, akik még nem »használódtak el«; látom magam körül azokat, akik sokkal jobban élnek, mint 10 évvel ezelőtt, és noha mindenki jobban él, mint 10 évvel ezelőtt, szemtelenül jobban senki nem élhet” – az említett szempontokra összpontosítva fogalmazta meg a Főbizottság ülésén elképzeléseit Vučić.

Az elemzők számára nem fér kétség ahhoz, hogy Vučić a majdani választásokra készül. Az érvelések szerint a haladók elnöke a tavalyi választások alkalmával megerősítést kapott, hogy saját támogatottsága jóval meghaladja pártjáét – elsősorban a haladók helyi tisztségviselőivel kapcsolatban felmerülő visszaélések gyanúja okán –, így kénytelen koalíciós partnerekre támaszkodni, akik értelemszerűen zsarolási potenciállal rendelkeznek – a haladók népszerűségének csökkenésével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, bizonyos felmérések szerint a támogatottság 40 százalék alá csökkent, mások szerint 41–42 százalékos, megint mások pedig 45 százalékra taksálják.

Mladen Mrdalj politológus egyike azoknak, akik szerint a majdani tömörülés az új köntösbe öltöztetett SZHP lesz. Az elemző álláspontja az, hogy a mozgalommal, akarva vagy akaratlanul, Vučić tovább erősítheti az országban jellemző diktatúrát. „A tömörüléshez várhatóan elsősorban a kisebbségi pártok, valamint az úgynevezett fantompártok csatlakoznak majd. Amennyiben Vučićnak a mozgalommal sikerül háttérbe szorítania az imázs-vesztett SZHP-t és előtérbe helyeznie az államért való összefogás szókapcsolatot, azaz újfent megtévesztenie a polgárokat, akkor a következő választásokon feltehetőleg jó eredményt ér el.” Hasonló véleményt képvisel Bojan Klačar, a CeSID végrehajtó igazgatója, aki rámutatott, hogy Vučić valószínűleg eddigi koalíciós partnerei együttműködésére számíthat a mozgalomban, továbbá olyan értelmiségiekére és közéleti szereplőkére, akik eddig nem vállaltak aktív szerepet a politikai életben. „A mozgalom méretes tömörülés lenne, ilyenként pedig jó és stabil választási eredményre számíthat és jelentős mértékben megváltoztatja a politikai színteret.” Đorđe Vukadinović elemzése szerint habár elsősorban állítólag a koszovói kérdéssel kapcsolatos kihívások miatt alakítaná meg a mozgalmat, a haladók elnöke valójában éppen az említettről terelné el a figyelmet. Állítása mellett azzal érvelt, hogy az országjáró körút első állomásán érdemben többet beszélt a bér- és nyugdíjemelésről, továbbá az infrastrukturális beruházásokról, mint a koszovói kérdésről. Dušan Spasojević politológus nem hiszi, hogy az SZHP-brandet sikeresen át lehet alakítani a mozgalommal, „hiszen az említett mögött, az elmondottak értelmében, továbbra is az SZHP és Vučić állna” – a tömörülés megalakításáról is a párt dönt, nem pedig egy attól független orgánum. A mozgalom kommunikációs stratégia, amelyik Vučić, az európai rendezési terv következtében megrepedezett patrióta-imázsának a rekonstruálását hivatott szolgálni, vallja Spasojević.

Azt, hogy a mozgalom feltehetőleg nem más, mint kampánycsel, az azzal kapcsolatban használt szókapcsolatok, illetve retorikai túlkapások is alátámaszthatják. Ha ez nem így lenne, akkor feltehetőleg nem emlegetnék ennyire vehemensen az államérdek következetes képviselete és hasonló célokat, hiszen ezzel bizonyos értelmezések szerint a hatalmi párt elismeri, hogy az elmúlt tizenegy évben nem ez a szándék irányította. A még nem létező tömörülésnek már jelmondata is van, nevezetesen Szerbia álmodik és megvalósítja álmait, a vranjei nagygyűlésen pedig minden volt, ami nélkül elképzelhetetlen egy-egy választási kampány, például autóbuszokkal utaztatott résztvevők – akik állítólag nem is annyira szabad akaratukból voltak jelen a rendezvényen –, továbbá a rendezvény finanszírozásával kapcsolatban felmerülő, érdemben megválaszolatlan kérdések.

Az elemzők legtöbbje egyetért azzal kapcsolatban, hogy a haladók rendkívüli parlamenti választásra készülnek, míg annak tekintetében heterogének a meglátások, hogy mikor invitálják urnák elé a szavazókat. A legtöbbek szerint 2024-ben, amikor a tartományi és a helyhatósági választások esedékesek, ám néhányan nem tartják kizártnak, hogy már idén ősszel. Utóbbi álláspont vonatkozásában meglehetősen indikatívak az elmúlt tíz nap médiaszereplései: az ellenzék a rendkívüli választások megtartását sürgeti, míg Ana Brnabić pártalelnök és kormányfő rendre azzal válaszol – olykor ugyanabban a tévéműsorban, csak az ellenzéki politikus vendégeskedését követően –, hogy ha az ellenzék választásokat akar, akkor választások lesznek.

Azzal kapcsolatban ugyancsak kérdések merülnek fel, hogy mire számíthatnak azok, akik nem csatlakoznak a mozgalomhoz. Vajon ezeket a tömörüléseket, a pártpolitikai patológia legmélyebb bugyraiban gyökeredző koncepcióra támaszkodva, a közbeszédben olyan tömörülésként bélyegzik majd meg, amelyek nem szeretik országukat, vagy nem tartják fontosnak annak prosperálását, illetve ellene tevékenykednek?! Az egy zászló alá tömörítés esetleges – explicit, vagy implicit megfogalmazott – kényszere nehezbítő körülményként jelenhetne meg azoknak a pártoknak a vonatkozásában, amelyek habár együttműködnek a haladókkal, az eddigiekben legalább olyan szinten ragaszkodtak identitásukhoz, hogy önállóan indultak a választásokon, nem pedig a mindent elnyelő választási koalíciós masinériák csavarjaként – különösen vonatkozik ez a különböző specifikus célokat és érdekeket képviselő pártokra.

Habár az elemzők többsége kizártnak tartja a nagy ellenzéki pártok csatlakozását a mozgalomhoz, egyesek szerint megtörténhet, hogy az SZHP tömörítési, vagy bekebelezési akciója az ellenzéket eddigi helyezkedési stratégiája átgondolására kényszeríti. A jobboldali ellenzék már reagált a koszovói kérdést kezelni hivatott európai javaslat megnyitotta résre, azaz az indítvány következtében a haladóktól való szavazó-elszivárgás jelenségére – ennek mértékével kapcsolatban szintén megoszlanak a vélemények. Az Új Szerbiai Demokrata Párt, az Eskütevők Szerb Pártja, a Dveri Szerb Mozgalom és a Szerbiai Királyság Megújhodási Mozgalom, azaz az úgynevezett államalapító ellenzék, Nemet a kapitulációra jelmondattal már február közepén országjáró körútra indult és Szerbia több településén is teltházas összejövetelen agitált Koszovóval kapcsolatos álláspontja mellett, míg pénteken, egy nappal a koszovói kérdés rendezésének tekintetében releváns ohridi találkozó előtt, Belgrádban szerveznek nagygyűlést, illetve tüntetést. A napokban elhangzó nyilatkozatok arra utalnak, hogy az említett jobboldali tömörülések mellett az úgynevezett demokratikus ellenzéki pártok legtöbbje is nemet mond a mozgalomhoz való csatlakozásra, legalábbis ebben a pillanatban.