Pillangóhatás a pénzügyekben

Nem tudhatjuk, ebben az évben mi vár még ránk. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy eseményekben bővelkedik majd a továbbiakban is, hiszen a globalizációnak köszönhetően az események felgyorsultak. Gyorsan bekövetkezhet egy általános gazdasági élénkülés, de sajnos egy hirtelen összeomlás is benne van a pakliban. Egyikre és másikra vannak utaló jelek, egyedül az a biztos, hogy semmi sem biztos.

Pánikot keltett a közelmúltban világszerte a hír, amikor kiderült, hogy a Silicon Valley Bank (SVB) – ami eddig nem volt különösebben ismert pénzintézet – bajban van, és a fizetőképtelenségből eredő gondokat tőkeemeléssel és részvénykibocsátással akarja megoldani. A bank főleg start-up vállalkozásoknak nyújtott hiteleket, a nem éppen kecsegtető kilátásokat sejtető hír pedig egyfajta önbeteljesítő jóslatként tovább rontott a helyzeten. Lényegében órákon belül már működésképtelenné is vált a bank, majd pedig szintén nagyon gyorsan gyakorlatilag csődgondnokság alá került. Az amerikai kormány ugyan közölte, hogy kifizetik a bank minden betétesét, a betétvédelmi összeg feletti részt is, de a pánik már addigra elharapózott.

A tapasztalatok szerint a nyugatinak nevezett világban a kezdő vállalkozások nagy része gyorsan tönkremegy. Egyfajta „természetes” jelenségnek tekinthető, ami a rendszer természetéből fakadhat. Ahogyan a természetben a lerakott ikrák, kikelő fiókák csekély száma éri meg a „felnőttkort”, így a piaci versenyben is sokan gyorsan alulmaradnak, vagy feladják. Ha egy bank ilyen vállalkozásokat hitelez, az nagy kockázatokat rejt magában. A bankcsődökből eredő aggodalom viszont a történelmi tapasztalatok szerint esetenként indokolatlanul nagy pánikot tud okozni, ami végül megrengetheti az egész világgazdaságot. Egy jelentéktelennek tűnő esemény, ami a pillangó szárnymozdításához hasonlítható, az egész világot megrengető eseménnyé nőheti ki magát. A pillangóhatás vagy pillangóeffektus a káoszelméletben is ismert kifejezés. A kiindulási tényezők fontosságát foglalja magában, az „eredendő bűnt”. Az alapelv az, hogy egy időnként kaotikusan viselkedő dinamikus rendszerben a kezdeti feltételek apró változásai véletlenszerű folyamatok pozitív visszacsatolásai révén nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszú távú működését. Az elv ismert és a szakirodalomban is gyakran említik. A pontatlanul és túlzóan idézett megfogalmazások szerint „egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán, szélvihart, tornádót idézhet elő a másikon”.

A helyzet az, hogy továbbra is gazdasági és azon belül pénzügyi válság sújtja a világ számos térségét. A változó, gyakran visszaeső, majd újra felpörgő keresletű környezet nem teszi lehetővé a korábbi teóriák hagyományos eszköztárának változatlan alkalmazását a krízis elleni harcban. A világ pénzügyi, azzal együtt a gazdasági rendszere is úgy néz ki mára már, mint egy feje tetejére állított kártyavár, amelynek az egymástól távoli lapjait esetenként erős zsineggel össze is kötötték. Egyik szereplő bedőlése így az egész rendszer megingásához vezethet. Már csak ezért is nehezen elképzelhető, hogy egy így felépített rendszer úgymond békésen korrigálni tudja magát. Kizárt, hogy ez önmagától megtörténjék, noha az is tény, hogy a közelmúlt kisebb kríziseiből meglepően gyorsan sikerült több esetben is kilábalni. Egy mindent elsöprő, teljes összeomlás ugyanis senkinek sem érdeke. Ugyanakkor a „mélyben” egy gazdasági világháború is zajlik, melyben a felek sok esetben paradox módon egymásnak is jelentős kereskedelmi partnerei.

TERMÉSZETESEN DURVA FOLYAMATOK

A kapitalizmustól soha nem volt idegen a ciklikusan visszatérő válság. Jellemző volt korábban is, hogy a növekedési periódusok rendszeresen krízisbe, majd recesszióba csaptak át. Néhány kivétellel még a legjelesebb szakemberek sem figyelmeztettek a fennálló veszélyekre. Ez pedig azt jelenti, hogy nagy valószínűség szerint nem is tudták pontosan előrelátni. Valahogy olyan ez, mind az időjárás-előrejelzés: rövid időre, egy két nappal talán nagy biztonsággal meg lehet jósolni, mi fog történni, de több napra már nem. A globális pénzügyi piacok és a makrogazdasági fejlemények elemzése azt bizonyítja, hogy a szabad piacok nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy hosszú időszak átlagában az egyensúly felé tartsanak. Illetve azt, hogy valódi egyensúly lényegében nincs is, csak valamiféle egyensúly közeli állapotról beszélhetünk. A piacok önmagukban igen hajlamosak a ciklikus kilengésekre, ami előbb vagy utóbb elviselhetetlenné válik, végül pedig valamiféle állami beavatkozással kell korrekciót végrehajtani. Úgy tűnik, nincs okunk többé azt hinni, hogy a piacok bármit is optimalizálnak. Ahhoz hasonlítható ez, mint ahogy a környezetünkről, a természetről sem hihetjük azt, hogy komoly következmények nélkül mértéktelenül szennyezhetjük, megváltoztathatjuk. A legnagyobb válságok általában egy aprósággal kezdődnek, és elsőre talán fel sem tűnik az első dominó eldőlése. Ezúttal március 8-án a Silvergate Capital felszámolásával indult a folyamat, de arra még senki sem kapta fel a fejét. Aztán március 10-én jött a kaliforniai Silicon Valley Bank (SVB) bedőlése, két napra rá pedig a Signature Bank is lehúzta a rolót. A fertőzés ezt követően gyorsan elérte az öreg kontinenst is: a Credit Suisse (CS) az elmúlt évek hánykolódása után újabb hatalmas „pofont” kapott a befektetőktől. A nagy különbség az amerikai bankcsődök és a CS megroggyanása között, hogy ez utóbbi egy a harminc globálisan rendszerszintű bank közül. Vagyis ha ott baj van, akkor a globális fertőzés kockázata is jelentős. Az elmúlt évtizedekben előforduló válságokban látszott, hogy ha túl nagy egy bank, vagy sok nála a nagy összegű betétes, akkor nem lehet magára hagyni, mert a gazdasági károk óriásiak. Ilyenkor azonban, mint például egy ember egészségi állapota tekintetében, a láz megjelenése önmagában nem sokat mond el. Lehet átmeneti tünet, ami gyorsan elmúlik, de lehet egy végzetesen súlyos betegség első jele.

Az USA jegybankja, a pénzügyminisztérium és a szabályozó hatóságok gyors fellépése és beavatkozása megállította az amerikai piaci összeomlást. A svájci jegybank gyors intézkedése is segített stabilizálni Európában a bankpiaci helyzetet. Egyelőre. A helyzet azonban emlékeztet a 2008–2009-es pénzügyi válság kirobbanására, és az azt követő globális összeomlásra. Ami jó hír, hogy a hatóságok és az érdekelt felek tanulhattak a hibából, és amint lehetett, léptek, így próbálták visszanyerni a befektetők bizalmát, megelőzni a további bankrohamokat.

KIT HIBÁZTATHATUNK?

Sokan figyelik, hogy mint mond ilyenkor az a sztárközgazdász, aki a 2008-as válságot is megjósolta. A később Dr. Végzetként elhíresült Nouriel Roubini szerint a válságok közül elsőként az orosz–ukrán helyzetet kell kezelni, de az infláció és a recesszió is problémát jelenthet a jövőre nézve. Egyik közelmúltban adott nyilatkozatában azt mondta, az eurózóna már recesszióban van, hosszú és csúnya visszaesés jön. Arra is figyelmeztetett, hogy a járványhelyzet sem múlt még el, új variánsok érkezhetnek. A klímaváltozás, a globális felmelegedés pedig lassan lefolyó katasztrófává válik, ami egy idő után egyre csak gyorsul majd. Mindemellett kibontakozóban van a világ két részre osztása is. Szerinte ugyanis az Egyesült Államok számos területen függeszti fel az együttműködést Kínával, miközben nyomást gyakorol Európára, hogy ő is így tegyen. A kereskedelem, a pénzügyek és a technológia területén is végleg két részre szakadhat a világ, Roubini szerint.

Mások arra is figyelmeztetnek, hogy a gazdasági sokkok idején felemelkednek a populisták. Sokan látják úgy, hogy a geopolitikai konfliktusok sora még csak most kezdődik. Erdogan megteheti valamelyik szomszédjával azt, amit Putyin tett Ukrajnával, hogy ne veszítse el a választást. De Donald Trump hívei is megostromolhatják a Capitoliumot, amivel valódi polgárháború bontakozhat ki az USA-ban.

Végül nem árt azt sem megjegyezni, hogy ki fizeti meg mindezek árát valójában. Mert nem az átlagember, nem az egyszerű állampolgár az elsődleges és fő környezetszennyező, ahogyan nem az átlagember az sem, aki befolyással rendelkezik a világ pénzügyeit illetően. Ám az átlagember és a jövő nemzedékei azok, akik végül és legfőképpen mindezek kárát látják és egyben az árát is valamilyen módon megfizetik.