Egyesek szerint bátor emberek, mert vállalták a testi fájdalmat, mások szerint gyávák, mert megfutamodtak. Megint mások szerint olyan emberek, akikre senki nem áldozott egy percet saját életéből. A szakértői álláspont értelmében olykor egy percnyi beszélgetés is elegendő ahhoz, hogy az öngyilkosságot latolgató ember végül mégsem vessen véget önkezűleg életének, vagy szakértőhöz forduljon segítségért leküzdhetetlennek tűnő terhével. A hozzáértők arra ugyancsak felhívják a figyelmet, hogy a szuicidummal kapcsolatos egyik legnagyobb, és egyben legveszélyesebb téveszme az, hogy az öngyilkosságot emlegető, vagy azt korábban sikertelenül megkísérlő személynek valójában nem áll szándékában véget vetni életének. Olykor egy szó, vagy az őszinte odafigyelés és az empátia legapróbb jele is elegendő, tűnjön az egyén számára bármennyire is banálisnak a másik ember problémája, mert ha ez az ember a szakadék szélén áll, a kavics is kősziklaként nehezedik a vállára.
A különböző történelmi korszakokban és társadalmakban eltérő módon viszonyultak, illetve viszonyulnak az öngyilkossághoz. A feljegyzések szerint az ókori Rómában az önkéz általi halál elfogadott volt, sőt adott esetben gyakorlatias cselekedetként élték meg. Titus Livius történetíró egyik művében az olvasható, hogy amennyiben a Római Birodalom területén valaki önkezűleg óhajtotta kioltani az életét, a szenátus elé kellett járulnia engedélyért, amikor pedig a szenátus rábólintott az öngyilkosságra, akkor egy csokor, fulladásos halált okozó foltos bürköt adott az egyénnek, ezzel segítve céljának a végrehajtásában. Állítólag Szókratész is az ebből a növényből készült főzettel oltotta ki saját életét – a filozófus esetében a történelmi források a kényszerű öngyilkosságot említik, az ókori Rómában és az antik Görögországban utóbbival lehetett kiváltani a halálbüntetés végrehajtását, míg más feljegyzések értelmében olykor a magasabb rendű cél érdekében elkövetett tettként tekintettek rá. A japán kultúrában becsületből elkövetett, erkölcsileg felelősségteljes cselekedetnek számított az önkezű halál, és habár mostanra felismerték az öngyilkosság társadalmi elfogadottsága generálta probléma mértékét – az ország gazdaságának a depresszió és az öngyilkosság miatti vesztesége 2009-ben 32 milliárd dollárt tett ki –, a kutatók szerint a szigetországban a szuicidum megítélése változatlan. A világvallások szinte mindegyike elítéli az öngyilkosságot, a vallás szempontjából éppen emiatt a kegyes halállal, azaz az eutanáziával kapcsolatban ugyancsak aggályok merülnek fel. Ha a filozófia szemszögéből közelítjük meg a témát, a cinikusok könnyen feladhatónak tartották az életet, az epikureusok szerint az ember elidegeníthetetlen tulajdona a szabadság, ez pedig magába foglalja az élet feletti szabad rendelkezést is. Hasonló a sztoikus szemlélet, amelyik szerint a szabadság tettének minősül, amikor az egyén nehézségek, például betegség, vagy öregség, következtében lemond saját életéről.
A modern társadalmak legtöbbjében elfogadott az álláspont, hogy az élet a legnagyobb érték, így annak megőrzésében minden segítséget meg kell adni az egyénnek. Az öngyilkosság esetében – amennyiben nem az eutanáziáról beszélünk –, ez mindenekelőtt a lelki, a mentális, vagy az egyéb megoldhatatlannak tűnő problémák kezelésében, illetve megoldásában való támogatást jelenti. Az Egészségügyi Világszervezet kimutatása szerint világszerte évente 800 ezer ember vet véget önkezűleg életének. Az UNICEF tavalyi közleményének értelmében évente 46 ezer, 10 és 19 év közötti személy követ el öngyilkosságot, a 15 és a 19 év közötti korosztályban az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok. Az elemzések szerint a fiatalok legtöbbje viselkedészavarban, depresszióban, vagy szorongásos megbetegedésben szenvedett. A fiatalok kapcsán érdemes külön említést tenni a bullying – a kortárs bántalmazás formája, elsősorban hosszantartó csúfolódás, piszkálódás, kiközösítés és megalázás, olykor a virtuális térben zajlik – és a szuicidum közötti összefüggésekről. Mostanra minden kétséget kizáróan bizonyítást nyert, hogy az említett bántalmazás áldozatainál gyakrabban alakul ki depresszió és egyéb lelki, vagy mentális eredetű betegség, valamint gyakrabban követnek el öngyilkosságot, vagy kísérelik meg azt, olvasható amerikai egyesült államokbeli kutatásokban. Szerbiában sokan nem feledik a niši Aleksa Jankovićot, aki tizennégy évesen 2011-ben vetett véget életének, miután éveken át volt kortárs bántalmazás áldozata. Szüleinek elmondása szerint szinte naponta az iskola illetékeseihez fordultak panaszaikkal, ám senki nem intézkedett a bántalmazókkal szemben. Később az eljáró bíróság megállapította az iskola mulasztását és 1,5 millió dináros fájdalomdíjat ítélt meg a szülőknek. A huszonegy éves Kristina Kiki Đukić tavaly követett el öngyilkosságot, a népszerű szerbiai youtuber cyberbullying, internetes zaklatás áldozata volt.
A depresszió az öngyilkossági állapot bevezető fázisa, nincsen öngyilkosság depresszió nélkül, értenek egyet a szakértők, mint ahogyan azzal kapcsolatban is, hogy rendkívüli események, mint amilyenek például a különböző társadalmi válságok – mindenekelőtt az egzisztenciális bizonytalanság és a munkanélküliség –, vagy az ezektől függetlenül az egyén életében kialakuló krízishelyzetek, szintén katalizátorként jelenhetnek meg. A szerbiai szakértők álláspontja azzal kapcsolatban ugyancsak megegyezik, hogy az országban nem szentelnek kellő figyelmet a problémának: nincsen elegendő szakember, sem segítő intézmény, az érintettek elsősorban telefonon, vagy a virtuális térben kaphatnak segítséget. A Centar Srce újvidéki telefonos lelkisegély-szolgálat 31 éve hívható, 14 és 23 óra között, ingyenesen, míg a Dr. Laza Lazarević Pszichiátriai Klinika öngyilkosság-megelőző telefonos lelkisegély-szolgálata 2019 januárja óta működik, 2020 novembere óta ingyenesen hívható. Szerbiában 2021-ben 883 öngyilkosságot jegyeztek, a hivatalos nyilatkozatok értelmében az elmúlt 4 évben 12 százalékkal csökkent az öngyilkosságok száma, azzal, hogy a 65 évnél idősebbek körében az említett időszakban gyakoribbá vált a szuicidum. Az Észak-Bácskai Körzetben 50 öngyilkosságot követtek el. Az öngyilkosság megelőzése világnapjának alkalmából a Szabadkai Közegészségügyi Intézet munkatársa elmondta, hogy az öngyilkosságot elkövetők 80 százalékánál ismerhetők fel figyelmeztető jelek, ezekre elsősorban a hozzátartozók és a barátok figyelhetnek fel. A figyelmeztető jelek között említette a reménytelenség érzését, a szorongást, a tartós önpusztító magatartást, a zaklatottságot, a hangulatingadozást, a mások társaságának a kerülését, a meggondolatlan, vagy kockázatos magatartást, az alvászavart – túlságosan sokat alszik, vagy egyáltalán nem alszik –, a korábbiakhoz képest túlzott mértékű alkohol-, és/vagy drogfogyasztást.
