A logika szabályait alkalmazó argumentálásra támaszkodva bizonyítékot kaphattunk arra, hogy Superman, Batman, Pókember és társaik nemcsak a képregényírók fantáziájának a szüleményei, hanem a valóságban is köztünk élnek, hiszen amennyiben szinte minden kétséget kizáróan bizonyítottnak tűnik Alan Ford egyik szupergonoszának, a szegényektől lopó és a gazdagoknak adakozó Superhiknek a létezése, érdemben senki nem érvelhet amellett, hogy a nemes értékek védelmét felvállaló szuperhősök nem léteznek. Habár senki nem látta, mégis megalapozott a feltételezés, hogy Superhik elnökölt a niši városi képviselő-testület illetékes bizottságának azon az ülésén, amelyiken – törvényes lehetőségre hivatkozva – döntés született arról, hogy a város állandó alkalmazásában lévő munkavállalóit – állítólag a megválasztott, kinevezett és tisztségbe helyezett személyek – az adófizetők pénzéből 40 ezer dináros szolidaritási segéllyel támogatják, hogy átvészeljék az energiaválságot. Mindeközben sajtóhírek szerint a városvezetés elutasította húsz helyi roma család azon kérését, hogy a tél beállta előtt kapcsolják vissza otthonaikat a villamosenergia-hálózatra. Erre nincsen pénz, válaszolták állítólag a romáknak.
Az újságírók egyelőre nem kaptak választ a kérdésre, hogy pontosan hány közalkalmazott számíthat támogatásra az adófizetők pénzéből – a polgármesternő és az alpolgármesternő lemondtak a segélyről. Az elmondások értelmében a szociális segélyből élő polgárokat és a kisnyugdíjasokat segélycsomaggal támogatja majd a város, ennek értékéről nem nyilatkoztak.
Habár Niš az ország harmadik legnagyobb városa, a kimutatások szerint az átlagkereset háromezer dinárral alacsonyabb az országosnál, továbbá az öt városi helyi önkormányzat közül kettőt az ország szegényebb helyi önkormányzatai közé sorolnak. A 2011-es népszámlálási adatok szerint a 278 867 lakosú városban 22 ezer munkanélkülit tartanak nyilván, a köztársasági tisztségviselők idén saját eredményeikről dicshimnuszt zengve közölték, hogy ez 11 ezerrel kevesebb, mint tavaly. Ugyanakkor az nem derült ki – mint ahogyan máskor és máshol sem –, hogy a munkanélküliek száma kizárólag munkavállalás következtében csökkent, vagy esetleg olyanok is sokan voltak, akik külföldre távoztak, de azt sem közölték, hogy aki munkát kapott, annak milyen a bérezése. Ha abból indulunk ki, hogy országos szinten a munkavállalók fele havi legfeljebb 50 ezer dinárt keres, míg 25-30 százalékuk legfeljebb 35 ezer dinárt, azaz a jelenlegi minimálbért, akkor nem valószínű, hogy az átlagos niši munkás dőzsölhet a fizetéséből. És ekkor még nem beszéltünk arról, hogy a kimutatások szerint a bérek a közszférában a legmagasabbak, sem a nyugdíjasokról – az augusztusi adatok szerint 300 ezer nyugdíjasnak 16 ezer dinárnál, egymilliónak pedig 30 ezer dinárnál alacsonyabb a nyugdíja –, vagy a szürkegazdaságban dolgozókról – 500 ezerre becsülik a számukat. Az évközi infláció szeptemberben 14 százalékos volt, a havi pedig 1,56 százalékos.
Azt ugyancsak nem tudni, hogy a niši vezetés által az energiaválság és az életszínvonal csökkenésének a következtében veszélyeztetett közalkalmazottaknak megítélt segély összegét véletlenül határozták meg 40 ezer dinárban, vagy esetleg azért, mert Ana Brnabić ügyvezető kormányfő és kormányalakító két héttel ezelőtti nyilatkozata az ő elméjükben is ugyanannyira kitörölhetetlen nyomot hagyott, mint az átlagemberében. Brnabić, válaszolva a kérdésre, hogy meddig lenne számára elegendő a januártól hatályos 40 ezer dináros minimálbér, közölte, hogy feltehetően néhány napig. Noha a politikusok egyik leggyakrabban felrótt hibája kétségkívül a mellébeszélés, vannak olyan pillanatok, amikor talán mégsem kellene eltérni a jól bevett gyakorlattól.
