Négy gyertya ég a gondosan feldíszített kicsi tálon. A meleg fény rávetül az apró gömbökre, a hónapokkal ezelőtt begyűjtött gesztenyékre, melyeket pont erre a célra tettünk félre. A gyertyaláng megvilágítja a szorgos kezek által díszítgetett tobozokat is, varázslatos fénye vidámsággal vonja be mosolygós arcunkat. Most minden olyan más, hangunk szelídebb, gondolataink az ünnep körül forognak. Beszélgetünk, tervezgetünk, megidézzük a díszes fenyőfát, elképzeljük Jézuskát, amint huncut mosollyal újra belopja majd ajándékait a karácsonyi éj leple alatt. A levegőben alma, fahéj és csokoládéillat.
Aztán elfújjuk a gyertyát és a varázslat elillan. Az idő meglódul és vállunkra telepszik. Taposva zakatolja: Hogy néz ki az ablak? Mikor akartál felmosni? Teli van a szennyeskosár! Nem törölted le a port! Mi lesz az ebéd? Mi lesz a desszert? Mi lesz az iskolai verssel? Ki megy el a boltba? A fodrászt mikor akartad hívni? Az ágyakat sem húztad át… Hát igen. A zakatoló idő pontosan tudja, hogy nem vagyok tökéletes és nem végeztem kifogástalan munkát ma sem.
(Illusztráció – Pixabay.com)
Már hetek óta ömlik a tévéből a gyönyörűen feldíszített lakás, pompás ínyencségektől roskadozó asztal és a körülötte ülő önfeledt, boldog család illúziója, a közösségi oldalakról integetnek felém tökéletes programjukat töltő tökéletes ismerősök. A fényárba borult utcák viszont sárosak, mosolytalanok a díszes zacskókat cipelők. Türelmetlen vállak lökdösnek a csillogó üzletekben, s mire átverekszem magam rengeteg akciós dísz, játék, és karácsonyi motívummal tarkított mindenféle között, már megfelelően nyomorultul érezhetem magam. Nyomorultul, mert csak az elvégzendő feladatok listája növekszik, az idő pedig zakatolva újra meglódul.
Nehéz szembenézni a vállunkat tipró idővel, még nehezebb egy vállvonással levetni magunkról. Ránktelepedett és folyton hallatja vádló hangját, a párna alól dünnyögi fülünkbe az el nem végzetteket éjjel, ujjal mutogat minden apró mulasztásunkra reggel. Az ünnepi készülődés meghittségén átsüvölt a hangja, csak hajt, csak hajt bennünket előre. A meleg fények közé türelmetlenséget, elégedetlenséget, lelkiismeret-furdalást hoz. Versenyt futunk vele, elsüvöltünk az apró csodák mellett, nem vesszük észre az ölelésre tárt karokat, az üdvözlésre nyújtott kezeket, nem halljuk az együttlétre hívó szót.
Csendesedni kellene, megnyugodni. A tökéletesség úgyis csak délibáb. Minél gyorsabban futunk utána, annál messzebbre kerül. A zakatoló időt megteremtettük, de elfelejtettük, hogy akkor állítjuk meg, amikor csak akarjuk, nem kell igájába hajtani a fejünket.
Mi a legszebb az én karácsonyomban? A ráhangolódás. A szeretet ünnepét valódi pillanatok megélésével várom. Tapsolok az éneklő, táncoló kicsi angyalkáknak, időt szánok rég nem látott ismerősök beszámolójára, a teás pohár széléről lerágom az illatos narancsot, forralt bort kortyolgatok, miközben az esti fények megcsillannak a korcsolya pengéjén. Zokniból hóemberkéket gyártok és nem bánom, hogy az orra nem pont középre került. Figyelem a mézeskalács tésztáját gyömöszölő kicsi kezeket, miközben mosolyogva söpröm odébb a mindent befedő lisztet. Mikor eljön a karácsony én is megnézem majd ezredszerre is Kevin kalandjait, miközben a sütőben zacskós pogácsa sül, és vacsorára lehet, hogy maradék mákos gubát eszünk. De együtt leszünk, az asztalnál, amely nem a hosszú órákon át gyártott ínyencségektől roskadozik, hanem négy gyertya ég rajta. És tudom, hogy fényét a kissé foltos ablakokon keresztül is meglátja a Jézuska.
Ön mit szeret a legjobban a karácsonyban?
Az ünnep bensőséges, meghitt hangulatát – 37%
A karácsonyfa fényének varázslatos ragyogását – 10%
Az ajándékozás megható, felemelő pillanatait – 3%
Azt, hogy ilyenkor mindig együtt van a család – 29%
A betlehemezés szokásának felelevenítését – 0%
Nem szeretem a karácsonyi ünnepeket – 21%
