Ha az idei évet az átlagember tavaly szilveszteri kívánságainak tükrében értékeljük, valószínűleg indokoltan állapíthatjuk meg, hogy a vágyak valóra válási aránya a Covid–19 tekintetében volt a legmagasabb. A tavaly még csak a gyakorlati alkalmazás szintjén hatályon kívül helyezett járványügyi intézkedések legtöbbjét idén hivatalosan is eltörölték, mint szinte mindenhol a világban. Mindazonáltal a 2020-ban és 2021-ben kitüntetett figyelemben részesített, szabad szemmel láthatatlan kórokozó helyére egy másik, a testi, a szellemi és a lelki egészség szempontjából ugyancsak kártékony lépett: az infláció.
MÓDOSULT AZ ALKOTMÁNY
A pénztárca vastagságának tekintetében elvárásokat megfogalmazókhoz hasonlóan idén azok sem lehettek elégedettek, akik tavaly december 31-én a szilveszteri hangulattól bódultan azt kívánták, hogy idén lehetőleg a hatalom minél kevesebb szintjén teremtődjön meg egyik politikai alapjoguk – a szavazás – gyakorlásának a lehetősége. Az év alkotmányozó referendummal kezdődött. Az Alkotmány módosítása az ország igazságügyi rendszerének a szabályozására terjedt ki, alapvető célként a jogállamiság, illetve a bírói hatalom függetlenségének, valamint az ügyészségek önállóságának az erősítését nevezték meg. A részvételi arány 30,6 százalékos volt, a voksolók 59,62 százaléka támogatta az alkotmány módosítását. Az alkotmánymódosítást kiteljesítő igazságügyi törvénycsomagot egyelőre nem fogadták el, ezt állítólag 2023. február elején teszik meg. Az elmondások értelmében a közvitára bocsátott tervezeteket a Velencei Bizottság pozitívan értékelte, ugyanakkor a szerbiai bírák és ügyészek szakmai társulásai közül több is bojkottálja a közvitát, értékelésük szerint a javasolt megoldások nem a bírói hatalom függetlenségét és az ügyészségek önállóságát, hanem azok alárendeltségét erősíthetik.
TAVASZI VÁLASZTÁSOK ŐSZI BEÉRÉSSEL
Az idén is többször vonultunk a szavazóurnákhoz (Fotó: Ótos András)
Április első vasárnapján államfőválasztást, továbbá az elmúlt évek sokadik előrehozott parlamenti választását, míg helyi szinten egyebek mellett belgrádi választást tartottak. Az államfőválasztás eredménye már első körben eldőlt, Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke a szavazatok mintegy 60 százalékát szerezte meg, majd május 31-én másodszor beiktatták. A parlamenti választások végeredménye a Veliki Trnovac-i tripla újrázás következtében még ekkor sem volt ismeretes, a választási bizottság végül július elején hirdetett végeredményt. A folyamatok ezt követően csak részben gyorsultak fel, hiszen habár a köztársasági parlament alakuló ülését augusztus elején megtartották, a kormány megválasztására egészen október végéig várni kellett. A hatalmi struktúra vonatkozásában az idei választás nem hozott forradalmi változást, az SZHP – amely egyébként elveszítette kétharmados többségét – továbbra is a Szerbiai Szocialista Párttal és nemzeti kisebbségi csoportosulásokkal kormányoz, a végrehajtó hatalomban pedig úgy „oroszbarátnak”, mint „amerikai bojtárnak” minősített személyek is tisztséghez jutottak. Mindazonáltal a törvényhozó hatalomban formálisan kifejezettebbé vált a politikai többszólamúság, hiszen mivel szakított a választási bojkott gyakorlatával, ezúttal az úgynevezett Európa-párti demokratikus ellenzék, valamint a jobboldali ellenzék is képviselteti magát. Megvizsgálva a parlament új összetételének eddigi munkáját, a pluralizmusnak a gyakorlatban talán az az egyedüli eredménye, hogy a felek személyesen, illetve élő közvetítésben is ordítozhatnak egymással, sértegethetik és fenyegethetik egymást – az ellenzék mentségére szóljon, hogy nehéz lenne glaszékesztyűben szembeszállni a hagyományosan bokszkesztyűben politizáló ellenlábasokkal. Noha részt vesznek a parlament munkájában, intézményes keretek között az ellenzék csak ritkán hallathatja a hangját – nem beszélve arról, hogy az ülések összehívásával kapcsolatos eddigi gyakorlat részben ellehetetlenítette az ellenzék számára az érdemi munkát. Az idei, két héttel az előírtnál későbben megkezdett rendes őszi ülésszakban eddig négy ülést és egy alkalmi ülést tartottak. Ehhez képest az ellenzékmentes 2020-ban az őszi ülésszak kezdetétől december végéig kilenc, míg a szintén ellenzékmentes 2021-ben tizennégy ülést tartottak meg. Arról is érdemes megemlékezni, hogy a hatalmi struktúrák idei átalakulása a haladók egyik koalíciós partnerének, Aleksandar Vulinnak, a BIA igazgatói tisztségét hozta, függetlenül a vele kapcsolatban a gyanú szintjén felmerülő kétes ügyektől – kár, hogy a magyar rendőrkutya nem tud beszélni...
A NEMZETI KISEBBSÉGEK IS VÁLASZTOTTAK
November 13-án 19 nemzeti kisebbségi közösség közvetlenül, míg 4 közösség elektorok által választotta meg nemzeti tanácsát. Ez volt a negyedik alkalom, hogy Szerbiában közvetlen nemzeti tanácsi választást szerveztek. A nemzeti tanácsukat közvetlenül megválasztó közösségek névjegyzékébe 454 807 polgár iratkozott fel, a legtöbben, 116 273-an, a magyarba. A legtöbb választási jelöltlistát – 5-5 – az albán, a bosnyák, a ruszin és az orosz közösség állította. A magyar nemzeti tanácsi választáson idén kizárólag a Magyar Összefogás jelöltlista indult, és 40 960 érvényes szavazatot szerzett. A Magyar Nemzeti Tanács december közepén megalakult új összetétele Fremond Árpádot választotta meg elnöknek. Az országos médiának a nemzeti tanácsi választások iránti érdeklődése még a korábbi évekhez képest is elenyészőbb volt, tükrözve az államnak a nemzeti tanácsok iránti, mindenekelőtt azok finanszírozásának mértékében megmutatkozó érdektelenségét.
VÉG NÉLKÜLI TÖRTÉNET
A megdrágult élelmiszerek révén az infláció mindenkit érint (Fotó: Ótos András)
Amikor a már nyugdíjas Christopher Hill az USA szerbiai nagyköveteként tért vissza a diplomáciai szolgálatba, nem egy interjújában abbéli megrökönyödésének adott hangot, hogy Szerbiában ugyanazok a problémák aktuálisak, mint 20–30 évvel ezelőtt. Ezek egyike a koszovói kérdés, amelyik rendre az év végi sajtó-visszatekintések ismétlődő témája. Talán Josep Borrell uniós főképviselőt idézve lehet a legtömörebben összefoglalni az idei történéseket: „Egyik válság, egyik válságkezelő egyeztetés és egyik határidő követte a másikat.” Mindez a történelem megismétlődésében, nevezetesen a koszovói különleges biztonsági alakulatok az északi térségbe való bevonulásában, továbbá a koszovói szerbek útzárlataiban csúcsosodott ki, míg Szerbia 1999 óta másodszor kérte biztonsági alakulatainak visszavonulását Koszovóba, majd a Szerbiai Katonaság és a Belügyminisztérium egységeit a legmagasabb harci készültségbe helyezték. Az ellentétek áthidalhatatlannak tűntek, hiszen míg a pristinai fél még a korábbiakhoz képest is kifejezettebben önálló állam pozíciójából tárgyalt és rendelt el intézkedéseket saját területén, illetve mielőbb aláírná a kapcsolatokat tartósan rendező megállapodást, addig a belgrádi fél, déli tartományáról tárgyalván, idén is az időhúzásra épített. Sokak szerint áttörést hozhat az idén összeállított német–francia megállapodás-javaslat, amelyiknek sokadik változata állítólag már minden uniós tagállam számára elfogadható, és amelyik kreatív megfogalmazása sajtóértesülések szerint annak a ténynek az elfogadásán alapszik, hogy soha egyetlen szerbiai államvezető sem fogja formálisan „aláírni” Koszovó államiságát.
TOPORGÁS AZ EURÓPAI ÚTON
Míg a korábbi években a joguralmi reform, további a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem volt a legfontosabb szempont Szerbia európai uniós integrációjának vonatkozásában – tavaly is csak azért nyithatott meg egy tárgyalási klasztert az ország, mert megkezdte az alkotmánymódosítás folyamatát –, idén felértékelődött a kül- és biztonságpolitikai harmonizáció. Utóbbi szempontjából pedig rosszul teljesített az ország, hiszen Fehéroroszországot leszámítva az egyetlen olyan európai állam, amelyik nem foganatosított szankciókat Oroszországgal szemben. Nem volt olyan uniós dokumentum és tisztségviselői nyilatkozat, amelyikben Szerbiát ne szólították volna fel az uniós külpolitikához való csatlakozásra, figyelmeztetve, hogy ellenkező esetben nem haladhat előre az európai úton. Az EU bővítése geostratégiai beruházás, hangzott el számtalanszor, mint ahogyan az is, hogy Oroszország ukrajnai agressziója megváltoztatta a biztonságpolitikai körülményeket, így az EU-nak még az eddigieknél is gyorsabbá kell tennie nyugat-balkáni partnerei csatlakozását. Utóbbi szólam gyakorlati hozadékát a csatlakozás előmozdításának szempontjából kizárólag a szankciópolitikához csatlakozó Albánia, Észak-Macedónia és Bosznia-Hercegovina érezte meg, míg anyagilag Szerbia is, például előcsatlakozási eszközök és energiaválság-kezelő támogatás formájában. Az év végi becslések szerint a szankciók elrendelése határozott elutasításának ellenére Belgrádban hamarosan napirendre kerülhet annak a kérdésnek a megvizsgálása, hogy vajon melyik érdekházasság kifizetődőbb Szerbia számára, azaz vajon a mérleg azon serpenyője bizonyul súlyosabbnak, amelyikbe az EU-val való együttműködés elvi, gazdasági és egyéb gyakorlati előnyeit, vagy az, amelyikbe a szuverén államok önálló döntéshozatali jogát helyezték.
SZEMLÉLETVÁLTÁS MIGRÁNSÜGYBEN
Változás történt a migránsválság kezelésében (Fotó: Gergely Árpád)
2022 volt az év, amikor sokan rádöbbentek, hogy talán mégsem annyira „fasiszták” és „idegengyűlölők” azok, akik a térségünkben 2015. óta aktuális migránsválság kezdete óta próbálnak figyelmeztetni a jelenséggel kapcsolatba hozható rizikófaktorokra – feltehetőleg elsősorban a kriminológia tudományos megállapításait alapul véve. Az állam, illetve annak hatóságai éveken át néma és tétlen szemlélői voltak a válsággal érintett települések polgárai tulajdona megrongálásának és tönkretételének, valamint, emberségességet emlegetve, a migránsok embertelen életkörülményeinek. Az első figyelmeztető incidens a hivatalosan is megerősített szabadkai lövöldözés volt, majd ezt követően a horgosi. Felfegyverkezett migránsoknak és/vagy embercsempészeknek kellett lövöldözniük ahhoz, hogy a hatóságok lépéseket tegyenek meg az érintett települések polgárai életkörülményei biztonságosabbá tételének céljával. Persze megtörténhet, hogy a szerbiai szemléletváltás összefüggésben áll az európai hozzáállás metamorfózisával, utóbbi ugyanis ahhoz vezetett, hogy leszámítva az ukrajnai polgárokat, mostanra szinte minden korábbi menekültből migráns, azaz nemkívánatos egyén lett. Az év végi ígéret értelmében Szerbia az EU politikai, anyagi és operatív támogatására egyaránt számíthat a migránsválság kezelésében és déli határainak védelmében – utóbbi célt hivatott szolgálni a szerb–magyar–osztrák együttműködés is.
