A félig üres, félig telt pohár logikája alapján a közelmúltban lezajlott davosi Világgazdasági Fórum hangulatáról is azt mondhatjuk, hogy mérsékelt optimizmusban telt, ami ellenkező oldalról mérsékelt pesszimizmusként is felfogható. A hidegháború és a szabad kereskedelem logikája mentén, esetenként az ezek ellenére erőltetett liberalizáció, privatizáció és globalizáció aránytalanságokat, anomáliákat hozott létre. A világ befolyásos emberei most is az aktuális kihívásokra keresték a lehetséges válaszokat. Saját „szemüvegüket”, pozíciójukból eredő nézőpontjukat azonban láthatóan ezúttal sem tudták levetni. Ezért ne csodálkozzunk azon, hogy világunk az ilyen „magaslatokról” másként fest, mint amikor azt az egyszerű ember szemével vizsgáljuk.
(Fotó: www.weforum.org)
Január 16-a és 20-a között került megrendezésre a svájci Davosban az 53. Világgazdasági Fórum. Ezúttal is több mint 100 ország képviselői, állam- és kormányfők, közgazdászok, multinacionális cégek tulajdonosai, a világgazdaság legmeghatározóbb személyiségei találkoztak. Több mint 2300-an mentek el, képletesen szólva a világ „tetejére”, hogy áttekintsék a világgazdaság jelenlegi helyzetét, felvázolják a kihívásokat, keressék a lehetséges megoldásokat. A találkozóra azonban rányomta bélyegét, hogy az orosz–ukrán konfliktus miatt Oroszország idén nem kapott meghívást.
Az 53. Világgazdasági Fórum egyik mottója volt az Együttműködés a megosztott világban. Ezúttal is a fórum kezdete előtt tették közzé a jelenlegi globális kihívásokkal foglalkozó jelentést, Global Risks Report 2023 címmel. Az előttünk álló turbulensnek ígérkező időszak gazdasági, geopolitikai, társadalmi és környezeti kockázatait vázolták fel ebben. Különböző területeken működő szakértők, kormányzati, üzleti, akadémiai és civil vezetők elemzései mutatnak rá a kihívásokra. Természetesen a fórummal kapcsolatos kritikák is artikuláltan jelentek meg a sajtóorgánumokban ezúttal is. Rámutattak például, hogy az odautazók többsége magánrepülőgépen érkezett, az így produkált károsanyag-kibocsájtás pedig meghaladja azt a szintet, amit egy (vagy több) kisebb város egy év alatt termel. Állítólag még olyan eset is volt, hogy valaki 20 kilométerről magánrepülőgéppel utazott a helyszínre. Nehéz ugyanakkor a kritikákat röviden összefoglalni, de általában arról szóltak, szólnak az idén is, hogy a résztvevők az üzleti érdekeket és nem mellékesen a saját érdekeiket, a felső tízezer érdekeit tartják szem előtt. A megoldásokat, kockázatokat is kizárólag csak ilyen „szemüvegen” át nézik, és látják is egyben.
Az ott elhangzottak alapján a következő két évben a világgazdaság egészében a fő veszélyt a megélhetési költségek növekedése, a természeti katasztrófák, a szélsőséges időjárási események okozta gondok, valamint a gazdasági érdekek által motivált geopolitikai konfrontáció jelenti. A jelentésben felvázolták, hogy 2025-ig milyen válságokkal kell megküzdeni. Az egyik fejezetben pedig egészen 2033-ig vetítik előre a potenciális fenyegetéseket. A természeti ökoszisztémák sérülékenységével, az emberi egészséget veszélyeztető jelenségekkel, a biztonsági kihívásokkal, a digitális jogok definiálásának témakörével is foglalkozik a jelentés. De az erőforrásokért zajló verseny várható kimeneteleit is felvázolták a jelentésben.
Rövid és tömör volt a Fórumon felszólaló António Guterres, az ENSZ főtitkára, amikor hangsúlyozta, hogy a világ a jelenlegi kihívások miatt siralmas állapotban van. A széles körű geopolitikai megosztottság és bizalmatlanság ugyanis aláássa a globális problémák megoldásának irányában tett erőfeszítéseket.
(Fotó: Getty Images)
Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum alapítója nyitóbeszédében is utalt rá, hogy az emberiség számára most az egyik legnagyobb kihívást a mély társadalmi megosztottság jelenti. De töredezettség van jelen a világgazdaság egészének számos szegmensében. A Fórum egyik feladataként jelölte meg, hogy megoldásokat vázoljanak fel a széttöredezettség és a konfrontációk irányába mutató trendek megfordítására.
A szerb elnök is jelen volt a davosi Világgazdasági Fórumon. Arról beszélt, véleménye szerint Szerbia nem a közeljövőben fog csatlakozni az Európai Unióhoz. Rámutatott, hogy az unió népszerűsége Szerbián kívül Észak-Macedóniában és Montenegróban is csökken a lakosság körében. Azóta ugyan már sok minden történt, azt is mondhatnánk, hogy sok szemét lefolyt a megáradt folyókon, de a jelek szerint a súlyos és sorsdöntő politikai döntések meghozatalát is döntően a gazdasági érdekek motiválják.
A davosi Világgazdasági Fórum egyik fontos és nagy figyelmet érdemlő témája volt a kínai zéró tolerancia politikájának lezárása, a hatalmas ország határainak a megnyitása. Ez a pekingi lépés a 2023-as év meghatározó gazdasági eseménye lehet. Egyes befektetők és vállalatvezetők ugyanis láthatóan türelmetlenül várják az új üzletkötési lehetőségeket a világ második legnagyobb gazdaságának szubjektumaival. Ezzel egyidőben azonban mind erőteljesebbek az aggódó hangok is, hogy mit jelent a kínai nyitás például az infláció szempontjából a világ más részein. Ha ugyanis erősödik a kínai kereslet az árucikkek iránt, akkor ez nagyobb nyomást gyakorol a nyersanyagok árára, ami az inflációt táplálhatja globális szinten. Az infláció elleni küzdelem eddigi erőfeszítéseinek eredményei így lenullázódhatnak.
A Világgazdasági Fórum panelbeszélgetéseinek keretében érdekes témákról folyt az eszmecsere. Például arról is szó volt, hogy a munkahelyi rugalmasságnak, a rövidebb munkaidőnek milyen jótékony hatásai vannak, vagy lehetnének. Azokról a tapasztalatokról beszéltek, mi szerint a rövidebb munkahét, vagy a rövidebb napi munkaidő a munkavállalók alvásának a minőségét hogyan javítja. Erre ugyan úgy is reagálhatnánk, hogy eddig is sejtettük, tudtuk is talán, hogy aki kevesebbet dolgozik, az lehet, hogy többet és jobban is alszik. De olyan további „mélységeit” is próbálták feltárni a témakörnek, mi szerint a munkaadóknak sem kell ettől vonakodni, mivel a tapasztalatok szerint a legtöbb esetben a termelékenységet is növeli. A lerövidített munkaidő ötlete azóta került ismét a figyelem központjába, hogy a koronavírus-járvány átrajzolta a foglalkoztatottak időbeosztását. A pandémia idején szerzett tapasztalatok utalnak valóban arra, hogy a különböző munkamódszerek, újragondolt beosztások hogyan javíthatják a hatékonyságot, termelékenységet, úgy, hogy az alkalmazottak életminőségét is javítani lehessen. Több tucat vállalat megkeresésével készült egy tanulmány is, melynek eredményei azt mutatják, hogy például a négynapos munkahét csökkenti az alkalmazottak esetében a stresszt és a szorongást, miközben – illetve azzal együtt – növeli a hatékonyságot. A tanulmány kimutatta, hogy az emberek többet sportoltak, jobban is aludtak, ha csak négy napot kellett hetente dolgozniuk. Arról azonban kevés szó esett, hogy az emberek nem egyformák. Van, illetve lesz, akinek a négy munkanap ledolgozása is nehezére esik, és olyanok is nyilván, akik a fennmaradó szabadidőt sem alvással, pihenéssel, hanem egyéb munkajellegű, pénzszerzési tevékenységgel töltik.
