Január 25-én elhunyt Damir Pavić Septic, szabadkai underground képzőművész, aki egyedi alkotásaival ugyanannyira felhívta magára a figyelmet, mint egyedi megjelenésével. Septic valóságos punk ikon volt, stílusa pedig követőkre talált. Nem túlzás azt állítani, hogy Septicnek a rajzolás volt a mindene, a mindennapjaihoz tartozott, az életmódja volt, és soha senki sem értette meg azt, hogyan is volt képes annyira aprólékosan kidolgozni az alkotásait. A szobájában szinte állandóan, éjjelilámpa mellett, az asztalára görnyedve volt látható, valamilyen rajzeszközzel a kezében, és társalgás közben is rajzolt. Éjt nappallá téve rajzolt. Vagy épp fordítva.
Alkotásai kapcsán sokan H. R. Giger műveit hozták fel. Nem kis elismerés, és habár szerette és becsülte a horror nagy mesterét, mégsem rajongott ezért az összehasonlításért, mondván, nem az ő hatására kezdett el rajzolni. Az érdeklődése a gyerekkorába nyúlt vissza, amikor a dinoszauruszok, a rovarok és a mélytengeri állatok enciklopédiái nyűgözték le. Azután sci-fi kiadványok illusztrációi keltették fel a figyelmét, közben jött a punk és a horror, ugyanakkor a világban és a környezetében zajló események is erősen hatottak rá.
A nyolcvanas években a rajzai fanzinokban és csoportos tárlatokon is láthatóak voltak. Ő maga is létrehozott különböző művészi kollektívákat, egyebek közt a Harmonija Haosa (A Káosz Harmóniája) urbánus punk kommunát – ha lehet ezt így mondani – az azonos nevű együttessel, amelynek a frontembere volt. Septic körül mindig sok és sokféle ember mozgott, rengetegen megfordultak nála a térségünkből, nem is csoda, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években a rendőrök is gyakori „vendégek” voltak, és nem maradtak adósak a „viszonzó vendéglátással” sem.
Septic egész élete során aktívan jelen volt az underground életben, nem csupán az alkotásaival, hanem koncertek és tárlatok szervezésével, alkotói műhelymunkákkal, zenészek ellátásával, akik valamikor a világ másik feléről érkeztek, és így tovább. Nála mindig történt valami. Aki jól ismerte, jól tudta azt is, hogy sohasem kerülte a konfliktust, állt elébe akkor is, ha tudta, hogy ő húzza a rövidebbet. A véleményét nemcsak nyíltan kimondta, hanem ki is fejtette. Vele szinte mindenről lehetett mély beszélgetést folytatni, kiváló vitapartnernek számított, amennyiben emberére lelt olyan valakiben, aki annyira éberen és akkora odafigyeléssel kísérte az eseményeket, mint ő.
„A világban, a környezetünkben és a saját életemben tapasztalt erőszakos történések mindig is nagy hatással voltak rám, és továbbra is megmozgatnak bennem valamit. Ez az, ami hajt, feltölt, dinamikussá tesz és távol tart a frusztráló stagnálástól. Ugyanakkor semmiképp sem olyasmi, amit érezni szeretek. Mivel a rajzaim úgymond ezekből nőnek ki, nyilván akkor vagyok a legproduktívabb, amikor szó sincs boldogságról és elégedettségről. A rajzolással elsősorban saját magammal kerülök összetűzésbe, ezáltal próbálom összerakni a szétszóródott benyomásaimat vagy válaszolni a külső provokációkra” – mondta egyik beszélgetésünk során.
Ránézésre nyilván legjobban a punk határozta meg, de pont emiatt is volt nagyon kritikus a műfajjal, a stílussal, a mozgalommal kapcsolatban, és mélységesen elítélte azt, amikor úgy érezte, hogy a punk valamelyik vonala már nem azt hirdette, amit kellene. Nem tűrte sem a nacionalista megnyilvánulásokat, sem pedig a képmutatást. Lényegében a brit anarchopunkot preferálta, a Crass zenekar eléggé meghatározónak számított a zenei palettájában. Szerette a magyar underground zenekarokat is, nagy kedvence volt például a Trottel. Ez persze nem azt jelenti, hogy kizárólag és megszállottan csak punkot hallgatott, a nyolcvanas évek new wave zenéjét is kedvelte, és kedvenc David Bowie-dala is volt, a Cat People, az azonos című filmből. Ha pedig itt tartunk, Septic nagyon szerette a cicákat és a filmeket is. Gyakran invitálta filmezős estre a barátait. A magyar filmek is érdekelték, nyomon követte a magyar filmkészítést, dicsérte például a Kontrollt, elismerően szólt Enyedi Ildikó Testről és lélekről című művéről, és szinte mindig elmondta, hogy a Saul fia mekkora hatást tett rá.
Septic nagyra tartotta a Képes Ifjúságot, ahol egy időben ő is publikált, sőt rendszeresen bejárt rajzolni a szerkesztőségbe. Azt mondta, nem csak azért szereti a Képes Ifit, mert megadja a fiatal alkotóknak a publikálási lehetőséget, és teret ad az underground műfajoknak is, hanem mert formailag az újság és a fanzin között helyezkedik el. Nagyszerűnek tartotta az úgymond vajdasági magyar újságolvasó-közönséggé való nevelés modelljét is, miszerint az óvodásoknak van Mézeskalácsuk, az általános iskolásoknak Jó Pajtásuk, a középiskolásoktól kezdődő korosztálynak pedig a Képes Ifjúság. Értékelte azt is, hogy a Képes Ifi a megszűnés helyett a lapunk mellékletévé vált.
Habár Septic alkotásai felismerhetőek, az évek folyamán mégis nagy fejlődésen mentek keresztül. Az új lehetőségekkel élve többféle rajzeszközt használt, az alkotásaiban a színekkel is kísérletezett, a motívumok skáláját pedig kiszélesítette, így részben el is távolodott a punktól.
„A punk mindenképpen nyomot hagy az alkotásaimon. Mivel azonban a hazai punk színtere egyre szűkebbé vált, a fanzinok a kétezres évektől sorra szűntek meg, és egyre kevesebb együttes maradt következetes, elkezdett taszítani az, hogy az alkotómunkámat csakis a punkhoz kössem. A rajzolási tevékenységem ettől már évek óta független. Az persze magától értetődik, hogy nem távolodtam el teljesen, bizonyos punkmotívumok mindig is jelen vannak” – mondta.
Septic volt talán az egyetlen független underground alkotó, akinek kiállítást szerveztek a Szabadkai Kortárs Galériában. Ott márpedig nem állíthat ki bárki, alaposan meg kell indokolni, hogy ezt valaki mivel érdemli ki.
„Damir Pavić több évtizede alkot, de mindig hű maradt önmagához, következetes és kitartó. Amikor megismertem, az is kiderült, hogy hihetetlenül jól tájékozott. A rajzolás szinte egyfolytában lefoglalja, eközben maximalista, precíz aprólékossággal dolgozza ki a képeit, amelyek így magas esztétikai és vizuális élményt nyújtanak. Olyan részletességgel rajzol, hogy az alkotásait szinte sohasem láthatjuk egyformának, mindig új részletet fedezhetünk fel rajtuk. A Kortárs Galériában megérdemelten kapott helyet a kiállítása” – hallottuk Miroslav Jovančić kurátor méltatásában a 2016-ban megnyílt kiállításon.
Septic nem önmagának rajzolt, az alkotásait koncertek és kicsiny klubokban megszervezett tárlatok alkalmával örömmel mutatta be és szinte nevetséges összegekért árulta. Egyrészt tisztában volt azzal, hogy a képei mely társadalmi rétegekből való rajongókat vonzzák, másrészt pedig számára ez megélhetés volt, és minden dinár számított. Az internet azonban új lehetőségeket nyitott meg előtte. Septic alkotásai világszerte kezdtek elérhetővé és ismertté válni. Egyre több felkérést kapott külföldről, együttesek is fordultak hozzá, hogy a zenei kiadványaikhoz albumborítót rajzoljon. Habár az élete során többször hívták távolabbi országokba kiállítani, ez csak egyszer jött neki össze, a Covid előtt Németországban volt kiállítása. Septic halála emiatt is nagy veszteség, hiszen a hírneve egyre inkább kezdett szárnyra kapni. Esélye lett volna még nagyobb ismertségre és elismerésre szert tenni, egy művészileg sokkal nyitottabb és elfogadóbb világban, mint amilyen az ő fiatalabb korában volt.
Nyitókép: Lukács Melinda felvétele
