Egykoron, 1862-ben Szentháromság-napján a szerb csendőrség döntő szerepet játszott a belgrádi Čukur-csobogónál kitört összetűzésekben és az azt követő napokban, amikor a törökök bombáztak Belgrádban. Minden év júniusában ezen eseményekről emlékeznek meg Szerbiában, és ekkor ünneplik a rendőrség napját. Ellenben Magyarországon a kormány határozata alapján 1992-től Szent György-napján, április 24-én rendezik meg a rendőrség napját. Mint tudjuk, sárkányölő Szent György évszázadokon át a lovagok, fegyverkovácsok, lovaskatonák és a vándorlegények patrónusa volt. Napjainkban a cserkészeké és a rendőröké, ezért esett a választás erre a napra. Mivel szinte mindennek van világnapja, miért is ne lenne a rendőrségnek is? Elméletileg ők azok, akik vigyáznak ránk, a nap minden percében. Sokaknak azonban, még ha nem is tettek semmi rosszat, görcsbe rándul a gyomruk a rendőrök láttán. Hatványozottan igaz ez a közlekedési rendőrökre, akik ha megállítanak minket, nem biztos, hogy ugyanolyan vastagságú pénztárcával távozunk, mint amilyennel érkeztünk. Nem baj, ha ügyelnek a szabálytalankodókra, megbüntetik azokat, akik nem kellőképpen járnak el, nem tartják be az előírásokat, túl gyorsan hajtanak. A bosszúság akkor kezdődik, ha csak egy-két kilométer per órával lépjük túl a megengedett sebességet, vagy ha valami apróságon akadnak fel. Ilyenkor aztán sokunkban felmerül a kérdés, hogy miért is nem ott vannak, ahol rablások, vagy lopások, gyilkosságok történnek. Nem kételkedem abban, hogy mindennek rendszere van, átgondolt és szervezett, mégis a példák sajnos azt mutatják, hogy talán a közlekedési ellenőrzések helyett több figyelmet és embert kellene összpontosítani és irányítani a közbiztonságra.
Első és azóta is meghatározó élményem a gyermekkoromból származik. Tisztán emlékszem rá, hogy mit jelentett faluhelyen a rendőr fogalma. Egy kék 101-essel vagy 128-assal, azt nem tudom pontosan, melyik fajta Zastava volt, – hisz oly egyformák – azóta pedig alig lehet ilyet látni a forgalomban. Szóval, maradjunk annyiban, hogy egy kék Zastavával behajtott az egyetlen rendőr, akit ismertünk. Mindenki ismerte. Valószínűleg nem egyedül volt, de ő volt a meghatározó egyéniség, akit mindenki a keresztnevén emlegetett, és számomra a rendőr fogalma azóta is az ő nevével forrt egybe. Lassan végigkocsikázta az utcákat, és nem ritkán a kocsma előtt parkolt. Ott aztán minden hírt meg lehetett tudni, ahogy manapság is mondják, a jó üzletek ott köttetnek. Úgy képzelem, hogy ott tájékozódott az időszerű problémákról. Az a hír járta, hogy nem restellte elővenni a gumibotját sem, és ha kellett, móresre tanította a lopókat, rendetlenkedőket. Akit ő megvert, utána biztosan nem keveredett újabb csínytevésbe. Mi, gyerekek is, ha megláttuk, leszálltunk a kerékpárról és inkább toltuk. Nem mintha bárki gyermeket is fegyelmezett volna, de tiszteltük és valószínűleg féltünk tőle. Pedig soha egyikünkhöz sem szólt. Lehet, hogy azért sem, mert látván őt vagy az autót, még a járdán is óvatosabban közlekedtünk. Napjainkban nem tudom, hogy van-e ekkora tekintélye egy rendőrnek, de minden bizonnyal sokakban megvan a félelem, hogy a legapróbb vétekért is busás pénzbírságot kell fizetni. Emellett magának az egyenruhának is van egyfajta tekintélyt parancsoló jellege.
Persze, nem mehetünk el szó nélkül a rendőrviccek mellett sem. Vajon ki és miért kezdte el őket kitalálni? Előszeretettel szórjuk ezeket a vicceket és poénkodunk, de ha valóban nagy bajban lennénk, minden bizonnyal a rendőrség száma lenne az, amit a telefonunkon bepötyögnénk. És vajon hányunknak van elmentve a telefonjában a rendőrség száma? Nem árt beírni a tűzoltók és a mentők mellett a 192-t sem! Akárhogy bosszankodunk, akárhogy szidjuk őket és viccelődünk is rajtuk alkalomadtán, azért ha tényleg bajban lennénk, veszélyben éreznénk magunkat, biztos, hogy ezt a számot hívnánk.
A magyarkanizsai Rendőrállomás a város központjában, a városháza tőszomszédságában van, a szívében. Megnyugtató látni, hogy napközben is tesznek egy-egy kört, biztos többet is, de nem látjuk mindet. És ami még megnyugtatóbb, hogy kora reggel, és késő este is szoktam látni, ahogy a rendőrautó szépen lassan végighalad Magyarkanizsa utcáin. Az általános biztonságérzethez ez is hozzátartozik. És bár tekintélyük lehet, hogy kisebb, mint évtizedekkel ezelőtt, azért mégis jobban odafigyelünk akár a közlekedésünkre, akár a viselkedésünkre, ha rendőr jön velünk szembe. És ez így is van jól.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele
