Az amerikai filmipar rajta tartja az ujját a nézők ütőerén. Orrvérzésig nyomja, hogy az Egyesült Államok nélkül nem lenne demokrácia a világban, meg hogy a hétköznapok kisembere némi erőfeszítés árán világmegváltó lehet. Másfelől azt tapogatja, hogy – divatos szóval élve – meddig lehet „érzékenyíteni” az embereket a közelgő világvége témájára, mert az biztos, hogy elpusztul a földi élet.
A katasztrófafilmek szerint vagy megemelkedik a tengerszint, vagy kiapadnak az óceánok, jön a globális felmelegedés, vagy a globális lehűlés, ám legvalószínűbb, hogy kivédhetetlenül a bolygónkba csapódik egy aszteroida, mint 280 millió éve, aminek következtében kihalt minden földi élet, kipusztultak a világunkat addig uraló dinoszauruszok, és fejlődni kezdhetett a mai homo sapiens akkori őse. Az „érzékenyítés” másik gyakran megnyergelt témája, hogy a földönkívüli létformák már jó hatvan éve itt élnek velünk a bolygónkon, ámbátor meglehet, hogy már évezredek óta rejtőzködnek közöttünk. A felkészítés a világvégére meg az ember és az űrlények találkozására már igencsak elcsépelt téma a filmiparban.
Újabban viszont arra figyeltem fel, hogy Hollywood kiemelt figyelemmel fordul Lucifer, a Sátán és az Ördög felé. Azt se tudom, hogy ez a három megnevezés ugyanazt a lényt – vagy képzetet – jelöli-e, de azt hittem, hogy az angyalok-ördögök témáját a középkorral magunk mögött hagytuk. Most pedig erőteljesen felmelegítették a pokoli tematikát. Vajon miért? A forgatókönyvírók kifogytak volna az ihletekből, vagy történt valami, aminek tudomásul vételéhez fel kell készíteni az emberiséget?
Előrebocsátom, nincsenek teológiai ismereteim, semmilyen vallási nevelésben nem részesültem, és – bármennyire is megrökönyítő – még keresztény se vagyok, így mindössze laikusként tekinthetek a képernyőn felbukkanó Luciferre. Hát, így tekintve se tűnik egyszerű személyiségnek. Alakja már az Ószövetségben megjelenik az angyalok között. Az angyalok egyaránt szerepelnek a zsidó, a keresztény, a perzsa, az iszlám, de még néhány pogány vallásban is. Isten teremtményei, de nála alacsonyabb, az embernél magasabb rendű szellemi lények, feladatuk Isten gondolatainak közvetítése és az emberek védelme. Ez a tény már önmagában problematikus: miért volt szüksége a Mindenhatónak segítőkre, és ha feladatuk az emberek védelme, akkor miért nem teszik a dolgukat? De most ne foglalkozzunk ezzel. Lucifer állítólag Isten egyik kedvenc angyala volt, neve fényhozót, más fordításban hajnalhozót jelent, tehát mindenképpen a fény angyalának tekinthető. Van, ahol egyenesen a Vénusz bolygó megtestesülésének tekintették. Őt tarthatjuk az emberi felvilágosodás elindítójának is, hiszen kígyó képében ő vette rá Évát, hogy egyen a Tudás Fájának gyümölcséből. Tehát egyértelműen pozitív figura volt, csakhogy fellázadt teremtője ellen – ami az apa-fiú viszony klasszikus esete. A konfliktus azzal végződött, hogy Lucifernek és az őt követő angyaloknak el kellett hagyniuk a Mennyek Országát, de nem Isten penderítette ki hálátlan teremtményeit, hanem Mihály arkangyal, aki igencsak harcias figura lehetett. Lucifert a VI. és a VII. század fordulóján regnáló I. Gergely pápa nyomán nevezték a továbbiakban Sátánnak vagy Ördögnek, mindenesetre a Pokol uralkodójának tekintették. Isten tehát nem volt igazán haragtartó lázadó teremtményével szemben, hiszen birodalmat és királyi rangot adott neki. Az egészben mindössze annyi a bibi, hogy a Biblia nem beszél a Pokolról, mint a bűnös lelkek örök szenvedésének helyéről, ezt a kora középkorban találták ki. A héber Bibliában, a Tórában szereplő se’ól szót fordították Pokolnak, noha valójában (sír)gödröt vagy fedett helyet jelöl, ahová a halottakat temetik, s ahonnét valóban nincs visszatérés. Következtetésképpen Lucifer és démoni társai egy nem létező birodalmat kaptak teremtőjüktől. És még mondja valaki, hogy Istennek nincs humorérzéke. Az csak ráadás, hogy a Gyehenna se a Pokol tüze, hanem arámi nyelven – amit Jézus is beszélt – Jeruzsálem szeméttelepének a neve volt, helyszínt jelölt, ahol valóban folyton égették a hulladékot, ráadásul a bűnösök holttesteit is, így az számukra a végső megsemmisülés helye volt.
A filmsorozatok (Reaper/Démonirtók ; Lucifer) Lucifert pozitív karakterként jelenítik meg. (A címadás megtévesztő, a sorozat szereplői nem démonokra vadásznak, hanem a Pokolból elszabadult gyilkos lelkekre, mert a Sátán számára ez megalázó feladat lenne.) Olykor meglóg a Pokolból, és érdeklődve jár a XXI. századi emberek között, képes empátiát érezni irántuk, szívesen lóvá teszi őket, ha rászolgálnak, segíti őket céljaik elérésében, sőt gyermekeket nemz földi asszonyokkal, akik közül ki akarja választani majdani utódját, a Pokol új urát. Nem értem, miért keres trónörököst, amikor ő örök életű. De a kudarcot valló fattyait is pokolra küldi. Ez, mondjuk, nem különösebben írható javára, ám a sorozatokban semmi olyasmi nincsen, amit a Sátánról vagy magáról a sátánizmusról gondolunk vagy tudni vélünk. Földi kirándulásaira démonok is elkísérik, hajdani angyallétük ellenére emberi tulajdonságaik is vannak, szerelmesek, féltékenyek, irigyek, bosszúállók, a piszkos munkát ők végzik el a főnökük helyett. A Sátán és démonjai is alakváltók. A Földön emberi alakban jelennek meg – kivétel nélkül csábítóan szépek, ám ha visszaváltoznak démonná, jobb nem látni őket! Érdekes módon, amikor démonból visszaváltoznak emberré, mindig van rajtuk ruha – ez bizonyára valami pokoli találmány. Lucifernek és démoni követőinek van földi küldetése: vissza kell juttatniuk a Pokolba azokat a gaztevőket, akik valami praktikával kijutottak onnét, és folytatják hajdani gazemberségüket. Egyértelműen jó szolgálatot tesznek az emberiségnek.
A filmsorozatok nem nyújtanak betekintést a Pokolba, még a Purgatóriumba se (a Mennyországról ne is beszéljünk), tehát nem lehetnek illúzióink, ha léteznek ezek a helyek, másmilyenek lehetnek, mint azt a középkorban leírták és lefestették. Annak tudata viszont – még ha csak a mesékben is –, hogy a Sátán közöttünk jár, és nincsenek rossz szándékai az emberiséggel szemben, még vigasztaló is lehet. Remélem, ennek elfogadására és nem valami másra akar felkészíteni bennünket Hollywood.
Nyitókép: Illusztráció: Pixabay
