A múlt héten viszonylag nagy többséget jelentő 401 támogatói szavazattal az európai parlamenti képviselők újabb öt évre megválasztották Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki tisztségére. A választás eredményének híre kissé meglepetésként hat, hiszen a júniusi EP-választásokon csökkent Von der Leyen pártjának támogatottsága, valamint az utóbbi heteket is viharos politikai légkör jellemezte. De haladjunk is sorjában. Öt évvel ezelőtt talán még senki sem gondolta volna, hogy szinte az ismeretlenségből felbukkanó Ursula von der Leyen az elkövetkező tíz évben az európai politika egyik meghatározó személyiségévé válik. Amellett, hogy 1958 óta az első női politikus a bizottság élén, Von der Leyen mindössze a negyedik, aki újrázhat a szóban forgó tisztség viselőjeként.
A napjainkban meghatározó politikai szerepet betöltő Ursula von der Leyen 1958-ban látta meg a napvilágot Brüsszelben egy ősi német nemesi család sarjaként. Annak ellenére, hogy Ursula viszonylag későn, negyvenhárom évesen kezdett csak igazán politikával foglalkozni, mégsem volt számára ismeretlen ez a pálya, hiszen édesapja, Ernst Albrecht Alsó-Szászország tartományi kormányfője, később pedig az Európai Bizottság főtitkára is volt. Ursula 1990-ben lépett be a CDU pártjába, innen fokozatosan haladt előre a politikai karrierje. Egyebek mellett volt szociális miniszter az alsó-szászországi tartományi kabinetben, majd 2004 decemberében beválasztották a CDU elnökségébe. A következő esztendőben országos színtérre lépett, amikor Angela Merkel kancellár család-, idős-, nő- és ifjúsági miniszterré nevezte ki. Von der Leyennek kétszer is sikerült történelmet írnia, ugyanis 2013 decemberében ő lett Németország első női védelmi minisztere, másodszorra pedig hat évvel később, amikor szűk többséggel az EB első női elnökévé választották.
Az idei újraválasztása már sokkal simább volt. Az EP-választásokból a szélsőjobb és euroszkeptikus erők megerősödve kerültek ki, így valójában Von der Leyennek két választása maradt: vagy az Európa-párti és progresszív erőkkel, vagy pedig a Giorgia Meloni vezette konzervatívokkal és reformerekkel fog össze.
Ursula végül az előbbi megoldás mellett döntött, ami – mint utóbb kiderült – egyáltalán nem bizonyult rossz döntésnek. A megválasztása előtt már maga mögött tudhatta az Európai Néppárt, a szocialisták és az Újítsuk meg Európát liberálisainak támogatását. A három centrista frakció képviselőinek szavazatai azonban csak szűk többséget biztosíthattak volna a megválasztásához, amelyhez legalább 361 voksra lett volna szüksége a 720 képviselőből álló EP-ben. Mivel a centrista frakciók képviselői közül többen is kijelentették, hogy nem fognak rá szavazni, ezért arra kényszerült, hogy tárgyalásokat folytasson a különböző képviselői csoportokkal és ígéreteket tegyen arra vonatkozóan, hogy az elkövetkező öt évben beépíti politikájába azok céljait. A kampánybeszédeivel és ígéreteivel azonban, úgy tűnik, sikerült megnyernie magának az európai zöldeket, hiszen garanciát adott arra, hogy a klímapolitika és a zöldátállás terén nem lesz visszalépés.
Az újraválasztását követő beszédében Ursula von der Leyen a hárompárti centristák mellett a zöldeknek is köszönetet mondott, ezzel is jelezve, hogy szerinte nekik köszönhetően is sikerült nagyobb támogatást elérnie, mint öt évvel ezelőtt. A jelenlegi összetett politikai helyzetben nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mire is számíthatunk az elkövetkező öt esztendőben. Az elemzők szerint a következő években a hangsúly a prosperitás és a versenyképesség növelésén lesz. A kampánybeszédeiben valójában csak keveset árult el arról, hogyan képzeli megvalósítani és legfőképpen finanszírozni az általa meghatározott politikai projekteket. Azonban mielőtt túlságosan is belemélyednénk a találgatásokba, előbb várjuk meg második mandátuma első száz napjának eseményeit.
Nyitókép: AP via Beta
