Helyben hagyva

Ezer napja háborúznak Ukrajnában. Az agresszor Oroszország mellett azóta többen felsorakoztak, jóllehet támogatóinak egy része ezt hivatalosan nem ismeri el. Ukrajna is szövetségesekre lelt, akik nyíltan kiállnak mellette.

A megtámadott ország időközben két nagy, egymással szemben álló tábor konfliktusának terepévé vált. És rengeteg élőlény, objektum temetőjévé. A pusztítás óriási, az anyagi kár értéke legalább ötszáz milliárd dollár, de ennek akár a duplája is lehet.

Oroszország szintén tetemes veszteségeket kénytelen elkönyvelni. Saját területen is, amelyet az ukránok már jó ideje lőnek. Sőt 2024 augusztusában egyik megyéjének (Kurszknak) egy darabkáját el is foglalták, s azóta is megszállva tartják. Nagy presztízsveszteséget okozva ezzel Oroszországnak, amely sokáig ragaszkodott ahhoz, hogy nem háborút folytat Ukrajna ellen, hanem különleges katonai műveletet. Az idén márciusban azonban már arról beszélt a Kreml (szóvivője, Dmitrij Peszkov), hogy Oroszország háborúban áll, mert Ukrajna szövetségeseként a Nyugat is aktív részese lett a fegyveres összecsapásoknak.

Azóta kiderült: Moszkva szövetségeseként Észak-Korea – átfogó stratégiai partnerségről szóló államközi szerződés alapján – csaknem 12 000 katonával sietett az orosz haderő megsegítésére a (kurszki) fronton.

Fegyverek, lőszer és egyéb felszerelések, támogatások is érkeztek külföldről. Oroszországba kevesebb, Ukrajnába rengeteg. Az ukrán haderő ezek nélkül nem is tudná tartani magát, ellenállása a (létszámban és tűzerőben megnyilvánuló) sokszoros túlerővel szemben rég összeomlott volna.

Kijev szövetségesei, élükön az Egyesült Államokkal és az EU-val, szankciók sokaságával is igyekeznek gyengíteni a Kína által is támogatott Oroszországot, amelynek állami vagyonából (külföldi bankokban tartott pénztartalékaiból) csaknem 320 milliárd dollárt zároltak is. (Az összeg kamatait az ukrán kormány kapja az állam működtetéséhez.)

Kijev és Moszkva titkolja a saját (tetemes) veszteségeket. Becslések szerint a harcokban meghaltak, vagy megsebesültek száma mindkét oldalon elérheti, sőt (jócskán) meg is haladhatja a félmilliót. A menekültek még többen vannak. Elsősorban Ukrajnát hagyták el óriási tömegek: jelenleg legalább ötmillióan lehetnek külföldön; többségük szétszórtan az EU-ban. Oroszországból (elsősorban) a katonai szolgálat elől menekültek el férfiak és családtagjaik. Összesen talán már kétmillióan lehetnek; elsősorban jól képzett, fiatal szakemberek távoztak.

Az invázió 2022. február 24-i kezdete előtt Moszkva az utolsó percig tagadta, hogy mire készül. Azóta viszont azt terjeszti, hogy rákényszerült Ukrajna „megleckéztetésére”. Megannyi indok hangzott már el, hogy miért is indította meg a haderejét, amelytől azt remélte, hogy villámgyorsan elsöpri az ellenséget. Ezután következett volna egy bábállam/csatlósállam kreálása (Fehéroroszország mintájára), amelyet a Kreml felügyelt volna. Megakadályozva Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz. És véget vetve a Nyugat „céltudatos oroszellenes politikájának”, valamint annak a kísérletnek, hogy az ellentábor teljes ellenőrzése alá vonja Ukrajnát.

A gyors hadi sikerből nem lett semmi. A súlyos tévedésekre épített eredeti győzelmi terv kudarcot vallott. Az orosz seregek elfoglaltak ugyan bizonyos területeket, de ez kevés Moszkva számára. (A Krím-félszigettel együtt, amelyet 2014-ben kebeleztek be, Oroszország már Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja megyéket is a sajátjának tekinti, bár ezek egyikét sem uralja teljes egészében.)

A háború harmadik évében látványos nagy győzelemre talán már senki nem számít. Némelyek inkább a harcok elhúzódását vizionálják, mások viszont a (mielőbbi) tűzszünetben reménykednek, illetve azt sürgetik. Az utóbbiak azt se bánnák, ha a harcok a jelenlegi frontvonalak mentén érnének véget, vagyis területátadást várnak el az agresszió áldozatától.

A legelszántabbak az azonnali békét követelik. Ez feltételezhetően akkor érhető el, ha a háborút elindító Vlagyimir Putyin orosz elnök hadai sietve kivonulnak a megtámadott országból. Ennek egyelőre semmi jele, sőt teljesen irreális elképzelés.

A Kreml többször jelezte tárgyalókészségét, s békefeltételeit, köztük az elfoglalt területek megtartását, Ukrajna semlegességének kinyilvánítását, atomfegyverek nélküli státusának megőrzését, az ország demilitarizálását, a jelenlegi ukrán vezetés menesztését, s az Oroszország elleni szankciók eltörlését. Csakhogy ezeket sokan elfogadhatatlannak tartják. Kijevben mindenképp, de másutt is.

Mások szemében Volodimir Zelenszkij ukrán államfő békefeltételei, illetve célkitűzései irreálisak. Mindenekelőtt az a szándéka, hogy seregei (a szövetségesek támogatásával) visszaszerezzék az oroszok által elfoglalt területeket. Zelenszkij nem fogadja el a frontvonal mentén beálló fegyverszünetet és területcserére sem hajlandó a háború befejezése érdekében.

Pedig béketervből már több is készült: van ukrán, brazil, indiai, kínai, Trump-féle amerikai… Rossz nyelvek szerint Kína és India azonban keveset tettek a békéért; inkább a szankciók kijátszásában segédkeznek Oroszországnak. Többen azt is a szemére vetik Kínának, hogy polgári és katonai felhasználású exporttal támogatja az orosz hadiipart. Peking tagadja ezt, és továbbra is semlegesnek vallja magát a konfliktusban. Ellenfelei viszont ezt tagadják, sőt a NATO azt állítja róla, hogy „döntő támogatója” Oroszország háborújának.

A nemrég ismét amerikai elnökké választott Donald Trump korábban a háború gyors, akár 24 óra alatt történő befejezését ígérte. Szavahihetőségét ismerve, ez túlzásnak tűnik. Az már inkább hihető, hogy kormányzata egyik prioritása lesz a háború (mielőbbi) lezárása. Hogy ezt miként valósítják meg, az még rejtély.
Úgy tűnik, hogy az orosz harctéri sikerek és az ukránok kitartó küzdelme ellenére nem a katonai virtus dönti el, ki lesz a győztes. Sokkal inkább a Washington és Moszkva, valamint a Washington és az orosz patrónus Peking közötti diplomáciai háttéralku, osztozkodás, valamint a hadiipar (a fegyverlobbi) és a pénzvilág (a nagytőke) érdekei.

A béke, vagy legalább a tűzszünet alighanem akkor köszönt be Ukrajnában, ha Trumpéknak sikerül megegyezniük Kínával (amely kulcsfontosságú szerepet akar magának a nemzetközi politika meghatározásában) és Putyinnal, aki hazája érdekeihez jobban igazodó világrendet követel. Ezenkívül az egykori szovjet térség (benne egész Kelet- és Közép-Európa, továbbá a volt Jugoszlávia területének) uralására törekszik, s megbontaná a NATO (európai) egységét. Nyugat-Európát pedig a végromlástól mentené meg. Neki tehát feltételezhetően nem csak ukrán területek kellenek, hanem egész Ukrajna és Európa egy része.

Minden békefolyamat elindításához hitelesség, politikai bátorság és türelem kell. Ukrajna azonban különleges „eset”. Hadüzenet nélküli háború pusztítja. Emiatt győztest is nehéz lesz hirdetni. De egyéb okokból is. Akár azért, mert egy atomhatalom (esetünkben Oroszország) elvben nem szenvedhet vereséget a harctéren egy nála gyengébb ellenségtől.

A fronthelyzet alapján jelenleg nyerésre áll. Ám ez nem felel meg a területeinek immár majd’ 20 százalékától megfosztott Ukrajnának, sem támogatóinak, akik attól tartanak, hogy globális lavinát indíthat el, ha Oroszország aratja le a babérokat. A saját feltételei szerint.

Putyin ezzel ugyanis felborítaná a II. világháború utáni korszak nemzetközi viszonyait, utat nyitva a globális biztonsági rendszer átalakítása előtt. Olyan irányba terelhetné az emberiséget, ahol csak az erő(fölény), az erőszakos fellépés számít, és a többségnek el kell tűrnie a magukat másoknál fontosabbnak tartó nagyok – büntetlen, s akadálytalan – területszerzéseit, (háborúval járó) határmódosításait, sőt az atomfegyverekkel történő fenyegetéseket is.