A polgárok jelentős része által is támogatott egyetemista tüntetések hétvégi újvidéki kulminációját követően a legtöbben most azt a kérdést teszik fel a fokozatosan kialakult szerbiai társadalmi helyzettel kapcsolatban: hogyan tovább? Erre kíváncsi a hatalmi elit, de nyilván a polgárság is, mely az utóbbi évek, évtizedek alatt aligha tapasztalt ekkora elánnal szervezett megmozdulássorozatot országszerte. Nemcsak Újvidéken voltak ugyanis népesek ezek a megmozdulások, a hídzárlatok, hanem Szerbia minden kisebb-nagyobb településén volt valamiféle tüntetés, melyek elsődleges célja az újvidéki melletti kiállás volt.
Azt tudjuk, hogy milyen forgatókönyvekben gondolkodik hivatalosan a hatalom jelenleg. Az államfő, a parlament elnöke és a lemondásban lévő kormányfő a napokban is megkérdőjelezhetetlenül fejtette ki, hogy két lehetséges megoldást lát a kormány megbukását követően: új kabinet létrehozását új kormányfővel választások kiírása nélkül, a meglévő parlamenti összetétel alapján, illetve választások kiírását, s azt követően kormányalakítást, amennyiben nem járna sikerrel vagy értelmét vesztené az elsődleges célkitűzés. Mindkét forgatókönyvvel az a baj, hogy – a dolgok jelen állása szerint – nem csökkentené, hanem minden bizonnyal még inkább felfűtené a társadalmi kedélyeket. Azok, akik elégedetlenek ma az állam működésével, a hatalomnak az intézményrendszerre gyakorolt befolyásával, aligha lesznek hirtelen elégedettek akkor, ha ugyanaz a hatalmi többség megalakít egy újabb kormányt, melyben néhány tisztségviselő neve megváltozik majd, de mely, az irányítás tekintetében, semmilyen változást nem kínál fel. A másik lehetőséggel sem lennének elégedettek a tiltakozók, hiszen a választási feltételeket rossznak tartják, olyannak, amely lehetővé tesz szavazatlopásokat, külföldi szavazók beutaztatását, nem ad lehetőséget minden indulónak a médiatérben véleménye közlésére, így tehát, voltaképpen, senki sem érdekelt a választások kiírásában, az ellenzék a feltételek miatt, az egyetemi hallgatók pedig emellett elsősorban azért, mert, bár elégedetlenek a jelenlegi társadalmi helyzettel, nem választásos adok-kapokban érdekeltek, hanem az állami intézményrendszer megfelelő működésének az elérésében. Bizalmuk nincs sem a jelenlegi rezsimben, mely, mint mondják, már legalább háromszor állította, hogy teljesítette a követeléseiket, majd ezután mindig talált még pár száz oldalnyi dokumentumot az újvidéki vasútállomás felújításáról, annak ellenére, hogy korábban már „mindet közzétette”. Nem hisznek az egyetemi hallgatók azonban a jelenlegi ellenzéknek sem, melytől igyekeznek a tüntetéseik során minél inkább elhatárolódni. Az újvidéki hidak szombati-vasárnapi zárlata során egy részük, a belgrádi Bölcsészettudományi Kar plénuma el is határolódott a Szabadság híd huszonnégy órás zárlatáról, mint közölték, nem kívánnak abban részt venni, mert fennáll a lehetősége annak, hogy a megmozdulásba beszűrődnek ellenzéki politikusok, érdekcsoportok is. Ez az egyik első jele az egyetemi karok közötti nézeteltérésnek nem feltétlenül vetíti előre a tüntetések végső sikerességének meghiúsulását, de mindenképpen beszédes ténynek számít.
Ha a fentieket figyelembe vesszük, megállapíthatjuk, hogy meglehetősen nehéz társadalmi helyzetben van az ország, olyanban, amelyből, sokan mondhatják, nincs is kiút. A hatalom kommunikációja az egyetemisták felé meglehetősen zavaros, dialógusra szólít fel, majd idegen befolyással és lefizetettséggel vádol, a követelések teljesítéséről beszél, majd elítéli a megmozdulásokat, amelyek éppen ezeknek a követeléseknek a teljesítését kérik. Az általános elégedetlenségnek a középpontjában nyilván a hatalmi felállás van, ugyanakkor az egyetemisták nem akarnak beszélgetni az államelnökkel, akit, alkotmányos szempontok miatt, jelentéktelen figurának neveznek. Az ellenzék támogatottsága gyenge ahhoz, hogy meg tudjon nyerni egy választást, így aligha számíthatunk arra, hogy politikai fordulat következhet be, mint az ezredfordulón, hacsak hirtelen nem jelenik meg egy új erő a színtéren.
Vitathatatlan, hogy a megmozdulások számos eredményt értek el már így is. Az ügyészség és a bíróságok gyorsabb munkavégzése, az egyetemistákra támadók elleni eljárások elindítása, a kormányfő, kabinetje és az újvidéki polgármester lemondása mind-mind olyan következmények, amelyekkel november elseje után még nem lehetett számolni, amikor egyetlen miniszter mondott le a tragédia után. A jelenlegi helyzetben annyit lehet nagy biztossággal kijelenteni, hogy egy masszív elégedetlenség felismerhető, szemmel látható formát öltött, mely eddig nem látott energiákat szabadított fel, s melynek, egyelőre, az ellentétek áthidalásának lehetetlensége miatt, nem lehet látni a végét. Ebből a szempontból tehát szinte lényegtelen is, hogy új kormány működése vagy új választási folyamat indul hamarosan.
Nyitókép: Újvidéken hídlezárások határozták meg az egész hétvégét (Fotó: Diósi Árpád)
