Gátlástalanul hazudik, aki azt állítja, hogy szép az időskor, boldog az öregkor. Nyelvünkben van egy szó, amely egybefoglalja ezt a két állítást, a szépkorú. Hát ez a szó emeletes marhaság: az idős ember életében mindössze annyi szépség van, amennyit megteremtett magának, ami még örömet okoz neki. A többi pedig csupán az öregségére emlékezteti. Legelőbb a saját teste figyelmezteti, majd a környezete, végül az öregség lemoshatatlan szaga telepszik rá.
Tizenévesen szeretnénk idősebbek lenni, mert fiatalon sok mindent nem csinálhatunk, amit a felnőttek megtehetnek, mi pedig csak szeretnénk. Aztán húszévesen távolinak tűnik a negyven. Negyvenesként beüt a döbbenet, Isten gramofontűje életünk lemezének már a „B” oldalát játssza. „A születéshez hozzátartozik a halál, az ifjúkorhoz az öregkor, az élethez magához pedig a megfelelő forma és az előre behatárolt időtartam.” (Oswald Spengler)
Kezdődnek a nyavalyák. Egyre erősebb szemüvegre van szükségünk, elveszítjük fogainkat, hajunkat, beszőrösödik a fülünk, lábunk egyre nehezebben tartja meg testünket, nincs is igazán kedvünk bárhová menni, mire odaérünk, elfelejtjük, miért is indultunk a másik szobába, már nem zavar a rendetlenség.
Minden diplománk ötven év elteltével érvényét veszíti, nincs is szükségünk egykor megszerzett tudásunkra, butulni kezdünk, bőrünk elveszíti rugalmasságát, májfoltok ütköznek ki rajta. Teljes egészünkben elcsúfulunk, és érezzük, ahogy a halál kezd befészkelni testünkbe. Miként Orbán Ottó írja költeményében:
Hatvan fölött az idő fundamentalista szelleme
pokolgépet rejt életfontosságú szerveinkbe,
hogy így robbantsa ránk a javíthatatlan világot,
s merénylete nyomán nem is marad belőlünk más, csak élni akarásunk őrült versei
és utódainkon vigyorgó, sárga koponyáink.
A költő hatvan év felettre tette az időskor kezdetét, egy magyar zeneszerző, Szokolay Sándor szerint is a hatvan év az öregkor kezdete, amit a kiteljesedés, mármint az öregkor kiteljesedése követ.
Az persze teljesen személytől függő, hogy ki hány éves korában kezd öregedni, és hogy az idős kora kiteljesedik-e, vagy sem. A mondás szerint mindenki olyan idős, amilyen idősnek érzi magát. Ez tény, hiszen mindenki szubjektíven éli meg életkorát, a szerencsések szellemileg nem élik meg a törést, a korváltást, de őket is elárulja az arcuk, a szemük, a bőrük, a testtartásuk. A test nem hazudik. Szervezetünk durván 23 milliárd sejtből áll, ebből naponta egymillió elpusztul. Megráncosodik a kezünk, szarkalábak jelennek meg a szemünk körül, barázdált lesz a homlokunk, hullik a hajunk, durván szólva az arcunkra van írva a korunk.
Tükörben nézem reggelente, hogyan csúszik
egyre lejjebb
arcomról az ifjúság
fuldokolok emlékeimben, mint a színültig telt pohár.
Hodász András fenti idézete kapcsán jut eszembe, hogy az interneten jelenleg is kering egy szellemes idézetgyűjtemény az öregedés tüneteiről. Ebben szerepel a következő kettő is: „Öregszel, ha a jós az arcodból mondja el a jövődet.” „Öregség az, amikor már nem gúnyoljuk ki az idősebb generációt, de elkezdjük kritizálni a fiatalabbakat.” Oscar Wilde, XIX. századi ír költő szebben fogalmazta meg ugyanezt: „Az öregkor tragédiája nem az öregség, hanem a fiatalság.” Amit az öregedéssel elveszítettünk, tehetjük hozzá.
Az időskor szépsége helyett az öregkor gyötrelmeiről kellene beszélni, ha van hozzá bátorságunk, hiszen „az öregkor olyan sziget, amelyet a halál vesz körül” (Juan Montalvo), meg a magány. Boldognak mondhatja magát, akinek öregkorára jutott megértő társ, akivel kölcsönösen támogatják egymást, utódok, akik növekedésén és gyarapodásán lehet ámuldozni, és akik látogatásukkal elhozzák a fiatalságot, amit az idős ember már maga mögött hagyott, és soha nem érhet el újra. A gyerekek és unokák közt tapasztalja meg, hogy korosodása során elfogadóbb, türelmesebb és bölcsebb lett, mint fiatal korában volt.
Ami még megszépítheti az idős kort, az a fiatalokból kiváltott tisztelet, amit Kosztolányi Dezső így foglalt versbe:
Intés az öregebbek tiszteletére
Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt,
akár utcaseprők, akár miniszterek.
Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek,
mint a papok s az iskolai olvasókönyvek.
De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is
évek veszedelmén törékeny szívverésteket
ezen az embernek ellenséges földgolyón,
s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek,
hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson
gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel,
s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon,
míg váratlanul éltetek állanak, időtől koszorúzva,
mint a csodák, mint akik háborúból jönnek,
egyenesen, mint a zászlórúdak, s egyszerre kibontják,
hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek
méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.
Erről szól a negyedik parancsolat is, az egyetlen, amelyhez ígéret fűződik: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön, melyet az Úr, a te Istened ad neked.” Ezt az ígéretet látszik alátámasztani az Ószövetségben az aggastyánok cselekedetei, az Úr a 99 éves Ábrahámmal kötött szövetséget, felesége, Sára, hasonló korában szülte Izsákot, Mózes nyolcvanévesen kapta a feladatot, hogy vezesse ki népét Egyiptomból.
Gyakran mondjuk, hogy nem csak a húszéveseké a világ. Szerencsére. A két évtized alatt felhalmozott tapasztalat, tudás mellé kell a higgadtság, megfontoltság, a döntéshozatal bölcsessége. Persze, ahhoz se kell bevárni az aggkori demenciát, hogy valaki felelős beosztást töltsön be. E tekintetben is érvényes a horatiusi arany középút elve. Jób könyve írja: „Az öreg emberek bölcsek, a hosszú életűek megfontoltak.” Ha már a Bibliáig jutottunk, említsük meg, hogy a pogány rómaiak betegségnek tartották az öregséget, a keresztények pedig gyakran eltúlozták az idős kor dicséretét, mintha az csupa áldás és boldogság lenne. Vigasztaló, hogy az időskor határa egyre inkább kitolódik. A közmegegyezés szerint a 65. évnél kezdődik, ami fél évszázada még az 55 éves kornak felelt meg. Az Amerikai Egyesült Államokban 70 évben határozták meg az időskor kezdetét. A népesség növekedésével arányosan növekszik az idősek száma is világunkban, ezért van, aki egyenesen azt állítja, hogy az időseké a jövő! Gondolkodjunk el ezen!
„Az öregség úgy szép, hogy csúnya” – fogalmazott egy pünkösdi teológus, és valószínűleg igaza volt.
