Ha eléggé a végére járunk a dolgoknak, akkor rádöbbenünk, hogy életünk tulajdonképpen véletlenek sorozata. Ez nem azt jelenti, hogy rajtunk nem múlik semmi, dehogyisnem, nagyon sok minden egyéni döntésünk következménye, például az is, hogy kivel kössük össze az életünket, de ha azon a bizonyos nap ebéd közben nem csöppentjük le az ingünket és töltünk el a tisztításával néhány percet, akkor nem késsük el a buszt, s így a következőben nem találkozunk X-szel, aki meginvitál bennünket egy biliárdpartira a klubban, ahol összefutunk Y-nal, aki pedig meghív bennünket a másnapi buliba, amelyben megpillantjuk a nagy Őt, s innentől kezdve már valóban minden tudatosan történik. Persze, vannak, akik egy ilyen eseménysort sorsszerűnek tartanak, vagy hívőként isteni beavatkozást vélnek felfedezni a történések hátterében, az utóbbit csak akkor, ha pozitív előjelű esetről van szó, egy tragédiát nehéz a mindenható akaratával megmagyarázni, mi azonban most maradjunk annál az egyszerű megfogalmazásnál, hogy az előre nem látható történéseket az életünkben véletleneknek nevezzük.
Ebből kiindulva kellene megválaszolni a kérdést: vajon mi köze lehet egymáshoz a dán Anders Thomas Jensen Az igazság bajnokai (Retfærdighedens ryttere) című filmjében egy észt kislány karácsonyi kívánságának, egy Dániában elkövetett biciklilopásnak, egy telefonhívásnak, egy autó lerobbanásának, egy elbocsátásnak a munkahelyről, egy udvarias gesztusnak és egy vonatszerencsétlenségnek? Annyi, hogy ha valami kimarad a felsoroltak közül, akkor Mathilde (Andrea Heick Gadeberg) nem veszíti el tragikus körülmények között az édesanyját. A hosszú éveket hivatásos katonaként otthonától távol töltő Markus (Mads Mikkelsen) felesége halála után hazaköltözik tizenéves lányához. Nem sokkal visszatérése után felkeresi őt egy különös alak, Otto (Nikolaj Lie Kaas), aki rajta volt azon a bizonyos járaton, és a hatósági állásponttal ellentétben azt állítja, hogy nem véletlen vonatbalesetről, hanem egy előre jól kitervelt merényletről volt szó.
Az egyik karjára béna Otto valószínűségszámítással foglalkozik. Azt vallja, hogy minden esemény egy sor korábbi esemény következménye, és csak azért nevezünk egy eseményt véletlennek, mert hiányosak az adataink. Számítógépes szakember társával, Kurttal (Roland Moller) évekig dolgozott egy olyan algoritmuson, amely képes lenne előre megjósolni az eseményeket. Otto szerint a szerencsétlenséget a koronatanú kiiktatására rendezték meg, az illető az Igazság bajnokai elnevezésű motorosbanda vezetője ellen vallott volna egy emberölési ügyben, Markus felesége tehát csupán vétlen áldozata egy alvilági leszámolásnak.
Markus előtt Otto a rendőrségen is megfordult, és elmondta, hogy számításai szerint annak a valószínűsége, hogy egy bandagyilkosság koronatanúja és annak ügyvédje néhány nappal a tárgyalás előtt vonatbalesetben haljanak meg kb. egy a 234 millióhoz. Ő a baleset bekövetkezte előtt látott is egy gyanús alakot leszállni a szerelvényről. Mivel nem veszik komolyan, Kurttal az arcfelismerő szakértő hírében álló, túlsúlyos Ementhaler (Nicolas Bro) barátjukhoz fordulnak segítségért, aki a térfigyelő kamerák feltört felvételei alapján talál egy Dániában élő férfit, aki 95,6 százalékos valószínűséggel megfelel az általuk keresett személynek. Hamarosan az is kiderül, hogy a bandavezér testvéréről van szó, aki egyébként vonatokra szakosodott villamosmérnök. Összeállt a kép, és minden bosszúért kiált! A katona nem is sokat tétovázik, azon nyomban a feladatra teljesen alkalmatlan különös triásszal bosszúhadjáratra indul a hírhedt bűnbanda ellen.
A kultikus Ádám almái (Adams aebler) és Férfiak és csirkék (Mand & hons) rendezője ismét egy fordulatokban gazdag, csavaros történettel rendelkező, a morbid humor elemeit okosan alkalmazó filmet készített, teli fura egyéniséggel, ezúttal is azt a nézetet igyekezve alátámasztani, hogy életünk teljesen kiszámíthatatlan, aminek következtében legjobb igyekezetünk ellenére is sokszor csak sodródunk a történések egymásutánjában.
A film imént felvázolt működéséhez szükség van az egyedi karakterekre, és az őket alakító színészek meggyőző játékára. A túlzás nélkül világsztárnak nevezhető Mads Mikkelsen, italozgató gimnáziumtanár alakítása után a szakma és a közönség által is szeretett Még egy kört mindenkinek (Druk) című filmben, itt egy kiégett, mindenből kiábrándult katonát játszik, aki leginkább csak ül a csűrben és bambán bámul maga elé. A háborút megjárt, depresszióval küzdő férfi és lázadó kamasz lánya közt nem felhőtlen a viszony. A filmnek ez a rétege a veszteség és a gyász feldolgozását tematizáló lélektani dráma, aminek a tétje, hogy az egymásra utalt két családtagnak mennyire sikerül egy egészséges, jól működő viszonyt kiépítenie egymással. Az apa-lány konfliktust a szeretett családtag elvesztése miatti bánat mellett több minden generálja, egyebek mellett az is, hogy a szeretet és az öröm kinyilvánítására teljesen képtelen Markus kőkemény materialista ateista, és nézetét lányával is szeretné minél előbb elfogadtatni. Mathilde ellenben lelki kapaszkodóra vágyik. Azon megjegyzésére, hogy a nagyapja hitt Istenben, a film szellemiségében pókerarcú apja csak annyit mond, hogy „ez igaz, de hát nem is volt valami okos ember”. A lánynak ellenben hiányzik a hit és a kötődés, őszinte érzelmekre vágyik, egyúttal attól tart, nehogy ugyanolyan hideg és közömbös ember váljon belőle, mint amilyen az édesapja. Ilyen körülmények között a fél alvilágnak megüzent háború kapóra jön Markusnak, hogy még véletlenül se kelljen a saját démonjaival foglalkoznia.
Nem kevésbé érdekes karakter a három agyas szélhámos sem. Valamennyien közülük tragikus figurák, elcseszett múltú, magányos, átlagon felüli szellemi képességeik ellenére, frusztrált szerencsétlenek. Emiatt is keresik egymás társaságát, hiszen a problémás emberek mind így tesznek. Hármójuk egymás közötti kommunikációja számos vicces poént szül, a fekete humor azonban itt igazából egyféle szelep szerepét tölti be, feszültségcsökkentő funkciója van. A társasághoz tartozik még Mathilde kék hajú, a mai nyugat-európai tizenéves nemzedéket képviselő barátja, és a csapathoz csapódik még, mi más, mint a véletlen folytán, egy szexrabszolgaként tartott ukrán fiú, akit anno a szülei adtak el.
A filmben megfogalmazott üzenet kellőképpen érzékelteti velünk egyrészt a másik ember nyújtotta szilárd kapaszkodó pótolhatatlanságát, másrészt pedig annak jelentőségét, hogy a bennünket ért veszteség ellenére kijelöljük önnön helyünket a világban, hiszen az életünk egyes fejezetei között fennálló ok-okozati összefüggések bogozása helyett sokkal fontosabb a megbékélés önmagunkkal, Isten bevonásával vagy anélkül, de mindenképpen őszinte hittel. Maga a film azért nem ennyire bonyolult. Merthogy az alkotás elsősorban a mindvégig izgalmas, jó cselekményvezetésű, csavaros történetével láncol magához. Akárcsak a szellemességével. Meg a groteszk jelenetekben és a viccesre kihegyezett erőszakábrázolásban rejlő sötét humorával. Nem véletlenül kategorizálták a filmet fekete komédiaként, van is ennek a besorolásnak létjogosultsága, csakhogy Az igazság bajnokai sokkal több, mint szórakoztató vígjáték, ami nem zárja ki annak lehetőségét, hogy sokat szórakozzunk és nevessünk rajta. A hősök intellektualitása, meghökkentő reakciója egyes helyzetekben, továbbá az enyhén bizarr és abszurdba hajló szituációk jócskán megemelik az összbenyomást. Függetlenül attól, hogy abban hiszünk, hogy az egyes láncszemek véletlenül épülnek egymásra az eseményláncon, vagy a jelenségek egyetemes oksági meghatározottságát állító determinizmus néven ismert filozófiai nézettel értünk egyet. Bárhogyan is teszünk, vagy a véletlenek kényszerítő erejének következtében, vagy az oksági összefüggések ismeretének hiányában a rendező/forgatókönyvíró sugallatára kétségtelenül leszögezhetjük, hogy az életben soha semmi sem biztos. Még ennek az állításnak a helyénvalósága sem.
