Nem tudom, hogy a Valentin-nap vagy a februári napsütés következménye-e, mindenesetre amama a napokban irtó vidám hangulatban volt.
– Képzeld, Tegyula – lelkendeze az öreglány –, úgy tűnik, látni a fényt az alagút végén! Napról napra egyre kevesebb az új koronavírus-fertőzött. Még majd igazuk lesz azoknak, akik azt állították, hogy az omikronnal a korona egyféle influenzává enyhül! Ki tudja, lehet, hogy már a nyáron korlátozások nélkül mehetünk nyaralni, úgy, mint a régi zép időkben!
– Én azért még óvakodnék az ilyen optimista előrejelzésektől – bizalmatlankoda atata. – Sokszor mondták már, hogy csak még ezen a hullámon legyünk túl, s utána könnyebb lesz, nem sokkal utána meg hidegzuhanyként érkezett az újabb hullám. Már két éve úgy hullámzunk a Covidban, mint egy trópusi tenger a cunamiban!
– Veled ellentétben, én igenis bizakodó vagyok – mondá derűlátóan a muter. – A legárulkodóbb jel az igazamra, hogy már napok óta nem a Covid-hírekkel kezdődik a híradó!
– Ez igaz – bólogata a fater –, a koronavírusról szóló legújabb információk valóban háttérbe szorultak, most a készülődő harmadik világháborúval kezdődnek a hírösszefoglalók.
– Harapja meg a nyelvét, zomzéd! – jegyzé meg az éppen betoppanó Zacsek. – Zerencsére semmi sem lett a nyugati média által bejelentett ukrajnai invázióból február 16-án. A zorosz csapatok megindultak vissza a bázisokra, a rubel árfolyama pedig megerősödött!
– Lehet, hogy a ravaszdi Putyinnak ez is volt a célja – spekulála amama –, kicsit szítani a feszültséget, megmutatni, mire képes, aztán pedig közölni, hogy ő bizony nem akar háborút.
– A feszültségkeltésben a másik fél sem ártatlan – csóválá a fejét a Zacsek. – Ők is napokon át hergelték a közvéleményt. Sőt! A Fehér Házban állítólag tutibiztos információjuk volt arról, mikor indul a támadás, ami nem történt meg. Befuccsolt az amcsi hírzolgálat?
– Biztos ugyanazok voltak ráállítva az ügyre, akik anno azt állították, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, meg hogy a talibánok sohasem fogják elfoglalni Kabult – kuncoga az öreg.
– Vagy a Putyin tényleg játszadozik velük – töprenge a Zacsek. – A Fehér Ház szerint ugyanis továbbra sem múlt el a zorosz invázió veszélye.
És amíg a nagyok azon tépelődtek, hogy vajon magunk mögött tudhatjuk-e a háborús fenyegetettséget, én gyanútlanul megkérdeztem tőlük, hogy a Fehér Házat miért hívják Fehér Háznak. Mert fehér és ház, válaszolta értetlenkedve atata, s még azt is hozzáfűzte, hogy az a mindenkori ámerikai elnök lakóhelye és munkahelye egyben. Szóval Koros Dzsó home office-ban dolgozik, tudtam meg, de ezzel az információval még nem értem be, hanem, folytatva a kíváncsiskodást, a következő kérdést tettem fel: Ez az elnevezés nem sérti a nem fehér embereket? Újabb felvetésemre már az öreglány reagált, mégpedig durván lepisszentett, hogy ne okoskodjak annyit, jobban tenném, ha inkább a tanuláson járna az eszem.
– Hallod, Tegyula, milyen pihentagyú ez a gyerek?! – hüledeze a muter.
– Túl sok időt engedünk neki fészbukozni meg tiktokozni, Tematild! – így a fater. – Messék helyett a zinterneten népszerű furcsaságok kötik le a figyelmét.
– A Peti sem különb – kapcsolóda be nemzedékem blamálásába a Zacsek –, folyton valami hüjeséget kérdez. Tegnap arra volt kíváncsi, hogy az én gyerekkoromban voltak-e még dínók!
– Nem kell ezen csodálkozni, két éve csak szimulálják az oktatást – legyinte az öreg.
– Nem tudom, mi lehet az oka, a zoktatási rendszer hiányosságai, a koronavírus vagy a zokoskütyük, ám tény, hogy a mai gyerekeket a tanulás uopste nem érdekli – értekeze amama.
– Ahogyan Alan Ford ősz szakállú főnöke mondaná: „Mielőtt még öreg és bölcs lennél, előtte fiatalnak és butának kell lenned” – kuncoga atata.
– Egyre inkább úgy tűnik, hogy a mai gyerekek körében a suli iránti közömbösség járványa dúl – állapítá meg az öreglány. – Nem ritkán a szülők oldják meg helyettük a házi feladatot, olvassák el a házi olvasmányt, írják meg a beszámolót.
– Valamikor csak el kell végezni a leckét – csipkelőde a Zacsek –, ha valaki annak idején nem vette át a tananyagot, itt az ideje, hogy bepótolja a lemaradását.
– Ez is egyféle visszatérés a múltba – nyugtázá a fater. – Egy kicsit másmilyen azonban a Bogoljub Karićé, aki más tehetősekkel ellentétben nem (csak) az arcát, hanem a személyi igazolványát is botoxoztatná. Igényelte ugyanis, hogy változtassák meg a születési évét 1954-ről 1974-re. Nem csak húsz évvel fiatalabbnak akar látszani, hanem papírt is kér róla!
– Előttem itt azért valami nem világos – értetlenkede a muter. – Tegyük fel, hogy a hatóságok eleget tesznek a kérésének, ez azt jelenti majd, hogy hivatalosan már pelenkában befejezte a sulit, leszolgálta a katonaságot és megnősült?!
– Sőt! Három évvel a születése előtt vállalatot alapított a tesóival – fűzé hozzá a Zacsek.
– Nem akar megöregedni sem férfiként, sem üzletemberként – magyarázá BK különös kezdeményezésének vélhető indítékait az öreg. – Ő, aki többek között mezőgazdasági eszközök gyártásával bizniszelt, bankot alapított, mobilhálózatot vezetett, biztosításban utazott, szállodákat épített, televíziót működtetett, zöldsalátát termesztett, nem akar a nyugdíjbiztosítási alap terhére lenni!
– Megható az emberzeretete – sóhajta amama. – Egyébként pedig, ha létezik mesterséges intelligencia, miért ne lehetne mesterséges életrajz is?! Idővel az ember úgyis elfelejti, mi hogyan történt, az emlékeink részben saját kreációk. Ha kicsit rádolgozik az ember, akár húsz évet is simán el lehet csalni.
– A biográfusa majd megírja, hogy Saláta Bogi valódi csodagyerek volt! – csipkelőde a Zacsek. – Már öt évvel a születése előtt befejezte az általános iskolát!
– No de nem egészséges annyit foglalkozni a múlttal – jegyzé meg az öreglány. – Előre kell nézni! Azt mondja a pénzügyis Mali, hogy négy év múlva, a leendő kormány mandátumának lejártáig, az átlagfizu Zerbiában eléri majd az ezer eurót!
– Ezek szerint abban reménykedik, hogy a következő kormány kihúzza a négy évet?! – gáncsoskoda atata. – Nem sok példa van erre Zerbia újabb kori történelmében.
– Engem inkább az érdekel, hogy mennyi lesz annak a fizetésnek a reálértéke! – kukacoskoda a Zacsek. – Mert hiába növekszik a fizetés, ha nem tudja tartani a lépést az árakkal és a szükséges kiadások emelkedésével.
– Szőrszálhasogatók vagytok! – dünnyöge a muter. – Miért nem tudtok reménykedni?! Legalább most, választási kampány idején, amikor annyi zépet hallani a jövőről!
– A tapasztalat, Tematild, óva int bennünket a túlzott bizakodástól – sóhajtá a fater. – És ahogy a költő is mondja: „A tapasztalat jó iskola, csak a tandíj magas.”
A választásokról meg a tandíjról pedig a Zacseknak az alábbi vicc jutott az eszébe.
Két politikus vitatkozik.
– Idefigyelj, én 2000 eurót fizettem a diplomámért, úgyhogy ne akarj engem kioktatni te, aki 500 euróért vásároltad a sajátodat!
Pistike, az ezereurós jövőbe tekintő csodagyerek
