Moszkva mossa kezeit. Állítja, hogy semmi köze a Fehéroroszország légterében bő tíz napja történtekhez. Mindazonáltal sokan mégis úgy vélik, hogy az orosz titkosszolgálat is közreműködhetett az akkori ominózus akció lebonyolításában, amelyben három EU-tagállam is érintett.
Litvánia, Írország és Görögország. Athénból indult ugyanis pünkösdvasárnap (május 23-án) a Ryanair ír légitársaság Boeing-737-es járata, amely a litván fővárosba, Vilniusba tartott 171 (más forrásokban 123) utassal és a személyzettel a fedélzetén. Fehéroroszország fölött azonban váratlanul irányt kellett változtatnia. A helyi hatóságok ugyanis a földre kérették, és kísérőként a légierő egyik MiG-29 típusú vadászrepülőjét is a közelébe küldték.
A Boeinget órákkal később tovább engedték, de már öt utas nélkül. Kettőt közülük őrizetbe vettek, a másik három pedig maradt. A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary szerint a fehérorosz titkosszolgálat, a KGB ügynökei lehettek.
A hivatalos érvelés szerint a három férfi – egy görög és két fehérorosz állampolgár – azért nem folytatta az utazást, mert egyébként is Minszkbe indultak. A kívülállók egy része ezt nem hiszi el, miként a fehérorosz hatóságok sok egyéb magyarázatát sem. Már a váratlan landolás okát is megkérdőjelezik a kétkedők.
Minszk azt állítja, hogy pokolgépes fenyegetést kapott, amelynek feladója a gép felrobbantását helyezte kilátásba Vilnius fölött. Ezt akarták megakadályozni már Fehéroroszországban.
A repülő földre kényszerítése után azonban kiderült: nincs robbanószerkezet a fedélzeten. Időközben az is bebizonyosodott, hogy a pokolgépről is mellébeszéltek az illetékesek, köztük Alekszandr Lukasenko államfő, akit ellenfelei keménykezű, hatalommániás diktátornak tartanak. (A robbantásra vonatkozó üzenettel hírbe hozott Hamasz palesztin terrorszervezet azonnal cáfolta, hogy köze lenne az ügyhöz, a neki tulajdonított állítólagos figyelmeztető e-mailről pedig kiderült: 24 perccel azután küldte valaki, hogy a fehérorosz hatóságok tájékoztatták az ír gép személyzetét a bombafenyegetésről.)
A nyomozók azonban találtak két utast, akikre a rezsim veszélyes ellenségként tekint. Az egyik egy újságíró, ellenzéki aktivista, a 26 éves Roman Protaszevics, a másik pedig orosz állampolgárságú barátnője, a 23 éves Szofija Szapega.
Időközben mindketten mindent „önként” bevallottak, talán még azt is, amit nem kérdeztek tőlük. Protaszevics állítólag beismerte, hogy hazája ellen „felforgató tevékenységet” végzett, és – miként azt Ivan Tertelj fehérorosz kémfőnök állította – részletesen beszámolt a támogatóival kialakított együttműködés mechanizmusairól, „a Fehéroroszország ellen irányuló aknamunka szponzorairól”, sőt még a „végrehajtás módszereiről, a háttérben álló politikusokról, biztonsági szolgálatokról és szervezetekről” is.
Már a múlt hét elején „valakik” videofelvételt is föltettek róluk az internetre, amelyben bűneikről beszélnek, egyszersmind tudatják: jól érzik magukat az előzetes letartóztatásban és nincs panaszuk a bánásmódra. Protaszevics még azt is elárulta, hogy „a lehető legkorrektebben és a törvényeknek megfelelően” bánnak vele. Ismerőik ellenben állítják: mindezt kényszer hatására fogalmazták meg.
Protaszevicset állítólag 15 évig tartó szabadságvesztésre ítélhetik. Némelyek még a halálbüntetést sem zárják ki, mert részt vett a Lukasenko tavalyi (sokadik) újraválasztása ellen tiltakozó megmozdulások szervezésében és – hiteles média híján – kimerítően tájékoztatott is a tüntetésekről (a Telegram üzenetküldő csatornán működő NEXTA netes portálon, amelyet később a parlament és a legfelsőbb bíróság szélsőségesnek nyilvánított), illetve arról, hogy a rendőrség kezdetben milyen kegyetlenül bánt a résztvevőkkel. Munkáját a hatóságok terrorizmusnak minősítették; tüntetések, zavargások törvényellenes szervezésével is vádolják.
Az ellenzéki tiltakozások a tavaly augusztusi elnökválasztás után robbantak ki, mert az országot 1994 júliusa óta folyamatosan irányító Lukasenko ismét nyert, de állítólag (megint) csalással. A hosszú ideig tartó tüntetéseket a biztonsági erők megfékezték, és sokak ellen hajszát indítottak, azokra pedig vadásznak, akik beszámoltak a kegyetlenkedéseikről. (A demonstrációkkal összefüggésben csaknem 35 ezer személyt letartóztattak, egy részüket a fogdában megverték, megkínozták; a rendőrségi akciókban több tiltakozó meg is halt, további százak megsebesültek.) Többen emiatt külföldre menekültek, emigráltak, köztük Protaszevics is, de üldözői ott is keresték. Elfogása után bántalmazták, aminek a nyomai a videofelvételen is látszanak, jóllehet fogvatartói előzőleg kisminkelték, hogy elfedjék a sérüléseket.
A két fiatal szabadon engedését már nemcsak a szülők kérték, hanem külföldi kormányok és szervezetek is. Az EU-tagországok vezetői az elsők között intézkedtek: az utasszállítóval történt incidens másnapján (kezdődött csúcstalálkozójukon) Fehéroroszország elleni büntetőintézkedésekről döntöttek, amelyek kidolgozása ezután várható. (Bevezetésük sokat árthat a rezsim támogatóinak, a gazdaságnak és az államkincstárnak is.) Washington pedig jelezte: megújítja felfüggesztett szankcióit Fehéroroszország ellen a gépeltérítés és Protaszevics elfogása miatt.
Lukasenko erre reagálva hazája elleni hibrid háborúról beszélt, amelyet „külső és belső” rosszakarói folytatnak, hogy destabilizálják az országát. Szerinte a bombafenyegetés a Hamasztól érkezett (Svájcból), a fehérorosz hatóságok pedig jogszerűen jártak el. Tagadta, hogy vadászrepülővel kényszerítették leszállásra a Ryanair járatát; azt állította, hogy a gép pilótája döntött úgy, hogy leszáll Minszkben. (Arról nem szólt, hogy a fehérorosz és az orosz titkosszolgálatok régóta szorosan együttműködnek, s a gépeltérítést akár közösen is intézhették. Az ilyesmi a Minszkben csak az ellenségként és terroristaként kezelt másként gondolkodóknak jutott az eszébe.)
Moszkva azonban mintha nem sietné el az orosz nemzetiségű Szofija Szapega szabadon bocsátásának követelését. Pedig az édesanya szerint teljesen hihetetlen, amit lánya a beismerő vallomásában állít. Nevezetesen az, hogy listát készített azokról a fehérorosz rendőrökről, akik részt vettek a rezsimellenes tüntetések tavalyi szétverésében és még a személyes adataikat is nyilvánosságra hozta.
Oroszország a Ryanair-járat földre kényszerítését sem ítélte el, amit Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök még aznap az „állami terrorizmus példátlan cselekedetének”, Írország és Görögország pedig állami gépeltérítésnek, légikalózkodásnak minősített.
A Kreml és az orosz kormány inkább védelmébe vette Minszket. Dmitrij Peszkov, az elnöki hivatal szóvivője azt mondta az incidensről, hogy nem látta cáfolatát a történtek fehérorosz verziójának, ezért ezt a Kremlnek nincs oka kétségbe vonni. Szergej Lavrov külügyminiszter meg azt tanácsolta, hogy nem szabad elhamarkodottan ítélkezni az incidensről, és különben is a fehérorosz vezetés észszerű magatartást tanúsít az ügyben, ráadásul a minszki hatóságok a nemzetközi szabályoknak megfelelően jártak el.
Az orosz külügyi szóvivő keményebben fogalmazott. Marija Zaharova hisztérikusnak nevezte a történtekre vonatkozó külföldi reagálásokat, és emlékeztetett rá, hogy nyugati országok kezdeményezésére is történt már kényszerleszállás. Példaként említette a 2013-as esetet, amikor amerikai követelésre Ausztria „leszólította” Evo Morales akkori bolíviai elnök Moszkvából La Pazba tartó gépét, ám a bécsi ellenőrzéskor nem találták a keresett személyt a fedélzeten. Azt az Edward Snowden amerikai titkosszolgálati informatikust, aki külföldre szökött, és a CIA égen-földön kereste, mert előzőleg adatokat hozott nyilvánosságra az Egyesült Államok (addig elhallgatott) jelhírszerzési gyakorlatáról.
Zaharova nem tartja helyénvalónak az igyekezetet, amely megpróbálja Moszkvát összefüggésbe hozni a történtekkel. Ám véleményét nem mindenki osztja külföldön, sőt sokan azt állítják, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és kormánya nyíltan a Lukasenko-rezsim mögé állt ebben az ügyben. Putyin ezt a vádat szóra se méltatta, de múlt pénteken érzelemkitörésnek minősítette a Ryanair-járattal kapcsolatos külföldi bírálatokat, egyszersmind emlékeztetett a bolíviai exelnök különgépének az esetére, amelyet a Nyugat nem vert nagydobra.
Putyin bírálói felróják neki, hogy jelen esetben egy olyan országot támogat, amelyet áthat a félelem és a rettegés légköre. Lukasenko megtörte ugyan a rázúdult tüntetéshullámot, de képtelen megoldani a súlyos gazdasági és egyéb gondokat, ráadásul egyre jobban elszigeteli a hatalmát és az országát. Némelyek szerint ez tökéletesen megfelel támogatójának, Putyinnak, aki lassan azt csinálhat – az oroszok számára kulturálisan és geopolitikailag is fontos – szomszédjával, amit akar. Akár alku tárgyaként is felajánlhatja majd a minszki rezsimváltást június 16-án, amikor Genfben először találkozik Joe Biden amerikai elnökkel, akivel a világ fontos dolgairól egyeztetnek.
