„Abban az időben a zsidók zúgolódni kezdtek Jézus ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem, Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza, – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” /Jn 6,41-51/
Krisztusban Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumban folytatódik Jézusnak az élő kenyérről szóló beszéde. Jézus határozottan kijelenti magáról, hogy Ő az égből alászállott kenyér. Ez a kijelentés zúgolódást vált ki a zsidók körében. A zúgolódás oka, hogy az Úr Jézus korában az volt a felfogás, a hiedelem, hogy a Messiás csodálatos módon fog eljönni. Az emberek azt várták, hogy a Messiás, szó szerint, az égből száll alá. Arra vártak, hogy valami látványos esemény történik, és természetfölötti jelek lesznek az égben, s akkor meglátják majd, ahogy Isten Fölkentje leszáll az égből. Viszont amikor Jézus kijelentette, hogy „Én vagyok az!”, akkor nem tudták összeegyeztetni a valóságot saját elképzelésükkel. Jézust jól ismerték – legalábbis azt gondolták –, tudták, hogy mikor, hol és hogyan jött el. „A zsidók zúgolódni kezdtek ellene, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér. Így érveltek: Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?” (Jn 6,41-42) S amint a vita mélyül, még nyíltabban mondják: „Tudjuk, honnan való ez a férfi, de amikor a Messiás eljön, senki sem tudja, honnan való!” (Jn 7,27). Jézus testével, lelkével, vérével valóságos ember volt, ismerték Őt és a családját (Mk 6,1-6). Kortársainak ez megnehezítette, hogy a kenyérről szóló üzenet lényegét felismerjék. „Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá? – amikor jól ismerjük, teszik fel a kérdést.
Jézus zsidó kortársainak nemcsak azzal volt problémájuk, hogy Jézus testét adja a kenyérben, hanem már azzal is, hogy a második Isteni Személy, az Ige testté, azaz emberré lett. Ha megpróbáljuk megérteni, hogy a mindenható és örökkévaló Isten irántunk való szeretetből hétköznapi, hozzánk hasonló halandó ember lett, akkor valószínűleg könnyebben elfogadjuk Jézus titkát, aki a kenyér színében önmagát adja nekünk irántunk való szeretetből. De ha csökönyösen ragaszkodunk ahhoz, hogy Istennek a mi elképzelésünk szerint kell cselekedni, akkor sok mindent nem fogunk érteni, akkor csak eltávolodhatunk a Teremtőtől. Hogyan jön le Isten az égből? Hogyan lép be az életünkbe? A mai evangélium rámutat arra is, hogy Isten a mindennapi emberek által közeledik hozzánk, akikkel a hétköznapi életünkben találkozunk. A kérdés nem az, hogy Isten eljön-e hozzánk vagy sem, hanem inkább az, hogy képesek vagyunk-e felismerni és befogadni Őt, vagy sem? Ma tekintsünk új módon azokra, akiket jól ismerünk azokra, akikkel együtt élünk! Ezek az emberek valójában Isten küldöttei, akiket gondviselő szeretetében Ő küldött közénk, hogy valamiképpen formálódjunk általuk, hogy tökéletesedjünk a szeretetben. Ahhoz, hogy igazán megtanuljunk szeretni, fel kell, hogy ismerjük az embertársunkban jelenlévő Jézust. Nagy kihívás ez. Az élő kenyér nélkül megvalósíthatatlan. Tehát szoros összefüggés van az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztusba vetet hit és az embertársban jelenlévő isteni képmás felismerése között. Erről Szent Kalkuttai Teréz anya beszél saját tapasztalata alapján: „Nem tudok szentmise és a szentáldozás nélkül élni. Ha látom Jézust a Kenyér színe alatt, akkor meglátom Öt a szegények és nyomorultak testében. Ezért van szükség a Krisztussal való egységre. Ha mély hittel közeledem az Eukarisztiához, természetesen megtudom Öt érinteni a nyomorult testekben is, hiszen Ö mondta – Én vagyok az Élő Kenyér”.
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Ki tudja mindezt, ha nem is megérteni, de legalább elhinni? Az Oltáriszentségbe vetett hit és a vele való egyesülés (szentáldozás), képessé tesz bennünket arra, hogy felismerjük embertársainkban, a szükséget szenvedőben Jézust. Képessé tesz bennünket arra, hogy átformálódjunk a szeretetben, hogy testi-lelki erőt nyerjünk a mindennapi élet terhének, olykor súlyos keresztjének hordozásához, kétségbeejtő problémáink megoldásához. Jézus ígérete a benne hívők számára az örök élet, de élő hit nélkül nem juthatunk el oda. Ezért hangsúlyozza Jézus a hit szükségességét. Aki hisz abban, hogy Ő valóban a mennyből alászállott élő kenyér, s aki testét eszi az örökké él. „A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért. Aki ebből a Kenyérből eszik, nem hal meg, hanem örökké él”. Az Úr Jézus az Ő kijelentésével a testi halált nem szüntette meg, még csak nem is csökkentette a vele járó félelmet. Biológiailag az ember, a föld anyagából alkotott ember, nem számíthat örök jövőre. De azaz ember, akire Isten rátekint, akihez Ő szólott, az, akinek élete eggyé vált az emberré lett Istenfia életével, az bejut az Életbe, és megmarad örökre.
Ámen.
