Kedves atya! Nagy tisztelője vagyok a levelekre érkezett válaszainak. Most én is kérdéssel fordulok Önhöz. Van egy ismerősöm, aki teljesen elfordult Istentől. Sátáni hatalom kerítette hatalmába. Ugyanis ő azt vallja, hogy vannak emberek, akiket kiképeznek, megmondják, ki meddig él, mi vár rájuk a következő években, és több életük van, mert a lélek vándorol egyik testből a másikba, és nekik volt már előző életük. Teljesen Isten ellen fordulnak, mondván nincs Isten, az csak kitalált személy. Nem lehet vele beszélni, mert ő azt mondja, azért van ez a sok rossz a világon, mert Istenben sokan hisznek.
Még egy kérdésem van, ugyanis a múltkori válaszában (Nyomasztó érzések) nem találtam a levélíró válaszára. Nem bízik senkiben (a gyóntatóra gondolt), titokban tartja-e egy pap a gyónó bűneit.
Köszönöm a válaszát. Eugénia
Tisztelt Eugénia!
Ennek az Ön ismerősének a gondolkodását a gőg, az önistenítés uralja. Ez az a sátáni gondolkodás, amit az őskígyó oltott az emberiségbe. A sátán szerint Isten rosszindulatú, mert „azt parancsolta, hogy az ember a kert egyetlen fájáról se egyen. Nem igaz – mondja a kígyó – hogy az ember meghal, ha eszik a jó és gonosz tudásának fájáról. Semmi esetre nem fog meghalni, hanem megnyílik a szeme, és olyan lesz, mint az Isten: tudni fogja a jót és a rosszat vagyis mindentudó lesz.” (vö. Ter 3, 1. 4–5)
A gőgös, öntelt embernek ez az észjárása: „Se Istennek, se a másik embernek nincs igaza, csak nekem van igazam. Ne parancsoljon nekem se Isten, se ember. Én annak hiszek, amit látok, és én vagyok mindennek a megmondója, a mindentudó. Mindenkit kritizálhatok, de engem senki nem kritizálhat.”
A gőg beképzelt mindentudás. A beképzelt tudást butaságnak, ostobaságnak hívjuk. Aki nem tud, és nem tudja, hogy nem tud, de azt hiszi, hogy tud, az buta és ostoba. Mivel beképzeli, hogy tudja, azért mondja a maga igazát, és mesterkedik. Ezzel azonban meghamisítja a valóságot és elrontja a dolgokat. A közmondás szerint: ki minek nem mestere, az hóhéra, gyilkosa annak. Mivel nem tudja, hogy nincs tudása, ellene nem lehet harcolni. Egy másik közmondás éppen ezt mondja ki: a buta emberekkel még az istenek sem tudnak harcolni.
A gőgös emberek célja mindenképpen hatalomra akarnak jutni. A társaságokban ők akarják vinni a szót, a társadalmakban ők akarják megszerezni a kulcsfontosságú munkahelyeket. A gőg általános uralmát bizonyítja az is, hogy milyen sok kifejezés van a nyelvünkben erre a magatartásra: dölyf, elbizakodottság, beképzeltség, pöffeszkedés, felfuvalkodottság, rátartiság, fennhéjázás, hivalkodás, dicsekvés, hetykeség, kérkedés, követelődzés, hencegés, kényeskedés stb. Ugyanakkor mindezek megnyilvánulások ellentétére, az alázatra, a szolgálatkészségre alig van néhány szavunk: alázatosság, engedelmesség, hódolat, tisztelet, értékelés, megbecsülés stb.
A gőg elsőbbségét mutatja az is, hogy az alázatra nem, vagy alig tanítjuk egymást. Nem igen hallhatunk ilyen biztatást: „Tiszteld, értékeld, hallgass rá, állj a szolgálatára, légy hálás neki, viszonozd a jóságát!” Inkább a gőgre való uszítás hallatszik sokfelé: „Mondd meg neki, leckéztesd meg, oktasd ki, szidd le, csúfold ki, taposd el, vesd meg, alázd meg!” Ilyen a legtöbb ember észjárása, a legtöbben ezt a viselkedést tartják helyesnek.
A közéletben a gőgöt demokráciának, azaz néphatalomnak hívják. Ahol nincs teokrácia azaz isteni hatalom, ott mindenki azt tartja magáról, hogy ő a többiek fölött van, Isten fölött is, az emberek fölött is. Mindenkiről megalkothatja a rossz véleményt, mindenkit lenézhet, leócsárolhat, megvethet, kigúnyolhat. A társaságok beszélgetési témája általában mindig valakinek a kibeszélése, megszólása, meggyalázása.
A demokratikus gondolkodás a gőg uralmát teremtette meg a mai világban. A Biblia a gőgöt egy égig érő toronnyal – a bábeli toronnyal – szemlélteti, amelynek 12 emelete van: a kíváncsiság, a csapongó fecsegés, az ostoba vidámság, a kérkedés, a különcködés, a pökhendiség, az önteltség, a bűnök védelmezése, a színlelt bűnvallomás, a lázadás, a gátlástalanság, a megátalkodottság. A Teremtés könyve elmondja, hogy amikor az emberek fel akarják építeni gőgjük égig érő tornyát, Isten összezavarja a nyelvüket, hogy ne értsék egymást, vesszenek össze és széledjenek szét. (vö. Ter 11,1–11) A nyelvzavar (bábel) azt jelenti, hogy a gőgös emberek nem tudják egymást megérteni, a beszélgetésük vitatkozáshoz, polemikához (ami görögül háborúzást jelent) és szétszakadáshoz vezet.
Ilyen Eugénia ismerőse is. A gőg uralja gondolkodását. Azoknak hisz, akik istenítik magukat, akik a mindentudás birtokosának hirdetik magukat, akik lélekvándorlást tanítanak, Istent kitalációnak nyilvánítják, az istenhívőket pedig a világban lévő rossz okozóinak.
Ezekkel a gőgös, öntelt, magukat istenítő emberekkel nem lehet beszélgetni. Ők megátalkodottan mindig csak a maguk igazát hajtogatják. Velük minden beszélgetés összezavarodik, vitatkozássá fajul és összeveszésbe fullad. Ha a másik nem veszi fontolóra a mi szavunkat, ha csak a maga igazát hajtja, akkor gőgös emberrel van dolgunk, és abba kell hagynunk a vele való beszélgetést. Én az ilyenekről azt szoktam mondani, hogy kemény az agyuk, olyan, mint a letaposott gyalogút, amibe egy szem „szómagot” sem lehet vetni. Ezekről mondja Jézus a magvető példabeszédében, hogy szándékosan nem akarják befogadni az igét, ezért „mindjárt eljön a sátán és elviszi az igét, amely a szívükbe hullott.” (Mk 4,5)
Velük tehát kár beszélgetni, minden vitatkozás meddő, csak ellenségeskedéshez vezet. Minden esetben fel kell ismernünk, milyen lelkület lakik a másik emberben: ha gőg, akkor hagyjuk abba a beszélgetést, ha alázat, akkor folytassuk. A gőgöst arról ismerjük fel, hogy nem tágít a maga igazától, az alázatost arról, hogy fontolóra veszi a mi szavunkat.
A gőgöst Isten megalázza, az alázatosat pedig felemeli. Nekünk menekülnünk kell a gőgöstől, és barátkoznunk kell az alázatossal.
A Nyomasztó érzések című múltkori válaszomban Eugénia hiányolja, hogy nem mondtam semmit a levélíró azon megjegyzésére, hogy nem bízik a gyóntatóban, és olyan gyanakvása van, hogy a pap nem tartja titokban a gyónó bűneit.
Több évtizedes gyóntatói gyakorlatom alapján állítom, hogy a gyóntató pap elfelejti a hallott bűnöket, mintha egyenesen kitörölnék azokat az emlékezetéből. Ez bizonyosan azért is van, mert nekünk gyóntatóknak tilos beszélnünk a gyónók bűneiről, és mivel nem beszélünk ezekről, nem íródnak be a memóriánkba. Bizonyosan azért is, mert Isten azokat egyszerűen kitörli az agyunkból. Én minden esetben azt veszem észre, hogy semmi nem jut eszembe az elmondott dolgokból. Ez így van másoknál is.
Ha a levelezőnk mégis bizalmatlan a gyóntatókkal szemben, akkor annak az is lehet az oka, hogy egy adott gyóntatóban nincs meg Isten irgalmassága. Ilyen esetben a gyónás keserű szájízt hagy maga után. Fontos, hogy az ember jó gyóntatót keressen, akit az irgalmasság lelkületéről tud felismerni.
Tisztelt Eugénia! Kívánom, hogy be tudjon látni az emberek lelkébe, és fel tudja ismerni, kiben milyen lelkület lakozik. Kerülje el a gőgösöket, és barátkozzon az alázatosakkal!
Üdvözlettel, László atya
