„Abban az időben: Egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: »Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!« Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: »Akarom! Tisztulj meg!« Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: »Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.« Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.” (Mk 1, 40–45)
Krisztusban Kedves Testvéreim!
A múlt heti evangéliumban is Jézus gyógyító tevékenységéről hallottunk. Jézus meggyógyította Péter anyósát, és sok más beteget. Ma pedig egy leprás története tárul elénk. A lepra egy súlyos betegség még ma is, gyógyítható ugyan, de csak különböző gyógyszerek kombinációjával, és a kezelés így is hosszadalmas valamint költséges. Az Ószövetségben Mózes törvénye előírta, hogy a leprás – lakjék elkülönülve, tartózkodjék a táboron kívül (Lev 13, 46). Erre az előírásra azért volt szükség, mert elakarták kerülni a fertőzést, másrészt azt tartották, hogy a lepra Isten büntetése a bűnökért. A leprásnak távol kellett tartania magát mindenkitől, mert a zsidótörvények szerint a leprás ember tisztátalan volt, azaz bűnös, Istentől megvert, és átkozott. A leprától szenvedőnek a gyász jeleit kellett viselnie magán. Ez nekik megszaggatott ruhában, födetlen fejjel, betakart szakállal, ápolatlanul kellett mutatkozniuk, és a feléje közelítőt már messziről figyelmeztető kiáltással, vagy kolompokkal kellett távol tartania magától. A lepra az ókori világ legszörnyűbb betegsége volt, amely félelmet keltet. Az ószövetségben csak kizárni tudták a leprás beteget, eltávolítani az egészségesektől, addig Jézus isteni hatalmával meggyógyítja a beteget, segít visszatérni övéihez, a társadalomba, s így testi, lelki szenvedését megszünteti.
Jézus, aki azért jött, hogy az embert megváltsa a bűntől és annak minden következményétől, minden joga megvolt arra, hogy túllépjen a régi törvényen. Meg is teszi, mégpedig határozottan és teljhatalommal. Amikor odament hozzá a leprás és leborulva kérlelte Őt: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” nem utasította vissza, nem kerülte el nagy ívben, hanem megesett rajta a szíve és meggyógyította. Figyeljük meg, hogy milyen nagy és erős volt a hite ennek a betegnek! Ez a szegény, kitaszított, akit elhagytak az emberek, akinek azt mondták, hogy Isten is elhagyta őt és, hogy a betegsége Isten büntetése, nagyobb hittel rendelkezik, mint a korának vallási elöljárói. Az igazi hitben nincs magyarázkodás, számítgatás, hanem csak a legegyszerűbb logika, ami abból indul ki, hogy Isten mindent megtehet, amit akar, elég tehát, hogy akarja. „Ha akarod, megtisztíthatsz engem!” Ezek a szavak az erős hit mellett az őszinte, bizalommal teli imáról tanúskodnak. A beteg szavaiban felismerhetjük Jézus imáját, amit a Getszemáni-kertben fog majd mondani: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely” (Lk 22, 42). Itt találkozunk a hiteles ima példájával. Mi is kezdhetnénk így minden nap az imánkat: „Istenem, ha akarod…” Gondoljuk, csak el senki sem akarja jobban a javunkat, mint maga a szerető mennyei Atya, akire nyugodt szívvel rábízhatjuk magunkat. Jézus válasza a beteg kitaszított ember felé nem az elutasítás, hanem az együttérzés, a részvét.
Együtt érez a leprás kitaszítottságával, testi és lelki fájdalmával is, és ebből kifolyólag olyan gesztust tesz, amit egyik korabeli tanító sem tett volna, megérinti a leprást. Nem fél attól, hogy tisztátalanná válik. Arra azonban vigyáz, hogy csodái alapján az emberek ne alakítsanak ki róla valamilyen földies, hamis messiási képet. Ezért tiltja, hogy beszéljenek a csodáiról. A gyógyulás, a csoda azonban tanúságtételre indította a meggyógyult beteget, mert ebben ott volt az isteni szeretet, ami megérintette őt. Olyan szeretetet ez, amit mindenkinek el kell mondani, olyan szeretetet ez, amit mindenkinek el kell vinni. Nekünk is ez a feladatunk kedves testvéreim, ennek az isteni szeretetnek a továbbadása. De Sokszor előfordul, hogy mi keresztények még egymást sem tudjuk szeretni, úgy ahogy azt Jézus megparancsolta nekünk. Hát akkor hogyan visszük el a nem keresztényeknek Isten szeretetét? Ott van bennünk az önzés, a gőg, a kevélység, a durva szavak, sértések, sértődések. És észre sem vesszük ezeket, mert mindig csak a saját elképzeléseinket akarjuk megvalósítani, mert szinte természetes hogy megmondom a magamét a másiknak alkalmas és alkalmatlan időben, hogy minden áron, még ha a másikat megbántom is, kiállok a saját igazamért. Olyan dolgokhoz ragaszkodunk a lelkünkben, amelyekhez nem szabadna. Földies kicsinyes dolgok, rossz szokások, bűnök, amelyeket nem akarunk elengedni, és megengedjük, hogy ezek uralkodjanak bennünk a szeretet helyett. Ha jobban megnézzük bűneink is olyanok, mint a lepra, amely megfertőz bennünket és másokat is. Csak az a kérdés, hogy észre vesszük-e ezt a fertőzést odabent a bensőnkben? Merünk-e mi is Jézus elé menni térdre borulva, kérve Őt: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézus biztosan akarja a mi tisztulásunkat, hogy meggyógyuljunk sebeinkből, hogy ezáltal már az Ő szeretetével szeressük embertársainkat.
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Ahol mi élünk, és körbe nézünk, nem látunk leprásokat magunk körül, de biztosan vannak szükséget szenvedők a közvetlen környezetünkben, akik segítségre várnak, akik gyógyulásra várnak, akik egy jó szóra várnak, akik káros szenvedélyektől, rossz szokásoktól, a lelki leprától szenvednek. Nyújtsuk ki hát mi is kezünket beteg testvéreink felé, akár jó szavakkal, jó tettekkel szeretettel, ne zárkózzunk el előlük, hanem bátran mondjuk mi is Jézus nevében „Akarom, hogy meggyógyulj!”
Ámen.
