Kedves atya!
Foglalkoztat engem az a téma, hogy Isten minden bűnt megbocsát. Mégis hogyan lehet ez? Biztos ez? Mi erre a garancia? Bármit tehetek, s meg van bocsátva, ha hiszek? Ölhetek vagy lophatok, s el van törölve? Hogyhogy? Nem értem ezt, hogy például a gyilkosoknak hogyan lehetne megbocsátani. Vagy azoknak, akik gyerekeket bántalmaznak. Én biztosan nem bocsátanék meg az ilyen embereknek. Magamnak se tudok néha, pedig nem öltem, s nem is vertem meg soha senkit.
Köszönöm, ha válaszol. Üdv. Szamóca
Tisztelt Szamóca!
Csak azért, mert hiszünk, Isten nem bocsátja meg a bűneinket. „Az ördögök is hisznek, és mégis remegnek.” – írja Jakab apostol a levelében. És még ezt mondja: „Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek. Vajon a hit üdvözítheti-e őt? A hit, ha tettei nincsenek, halott önmagában.” (2, 14.17) A hit tette a felebaráti szeretet, amit Jakab királyi törvénynek nevez: „Ha teljesítitek a királyi törvényt az Írás szerint: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, jól teszitek.” (2, 8) Ez, amit „jól teszünk”, az irgalmasság cselekedete. Máté evangéliuma ezeket pontosan megnevezi: „Az éhezőt etetni, a szomjazót itatni, az idegent befogadni, a mezítelent felöltöztetni, a beteget meglátogatni, a fogságban lévőhöz elmenni.” (vö. 25, 35–36) Isten csak az irgalmasokat üdvözíti. Az élők és holtak Bírája, Jézus Krisztus az utolsó ítéleten ezt fogja nekik mondani: „Amit irgalomból tettetek bárkinek, nekem tettétek. Ezért nektek adom országomat!” (vö. 25, 40.34.) A kegyetlenkedőknek nem bocsátja meg egyetlen gonosztettüket sem, hanem irgalmatlanul az örök tűzbe taszítja őket. Ezt Jakab apostol is mondja: „Irgalom nélküli ítélet vár arra, aki nem cselekszik irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.” (2, 13)
A bűn, amit Isten nem bocsát meg, az irgalmatlanság. A bűnök, amelyeket Isten megbüntet, a gaztettek. Gazember az, aki könyörtelenül hagyja, hogy az emberek éhen, szomjan haljanak, kirekesztettek, kifosztottak legyenek, elesettségükben és nyomorukban magukra hagyottak. Gazságot követ el az, aki embertársát megveti, megöli, megutálja, kihasználja, meggyalázza, megfojtja, kisemmizi. Isten ezeket a gaztetteket nem bocsátja meg, hanem igazságosan megbünteti.
Isten igazságos Bíró: a jótevőket megjutalmazza, a gonosztevőket megbünteti.
Isten, mivel Atya, szereti a gyermekeit és irgalmas hozzájuk. De éppen azért, mert Apa, igazságos is gyermekeihez: a jókat fölemeli, a rosszakat megalázza. Ebben az igazságosságában azok iránt, akik szeretik az Ő gyermekeit, végtelen szeretetre gyullad; viszont azok iránt, akik nem szeretik az Ő gyermekeit, rettenetes haragra lobban. Jézus pontosan erről beszél az irgalmatlan szolgáról szóló példabeszédében: ura irgalmasan elengedte neki megfizethetetlen adósságát, ő viszont irgalmatlanul elbánt a neki csekély összeggel tartozó társával. Ura ekkor „haragjában átadta őt a kínzóknak.” Jézus ezzel fejezi be: „Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát testvérének.” (Mt 18, 34–35)
Isten kegyelmez annak, aki szereti embertársát, haragszik arra, aki kegyetlenkedik vele.
Az Atyaisten az emberek utolsó megítélését Egyszülött Fiára, Jézus Krisztusra bízta. Erről szól Hitvallásunk egyik tétele: „Ő eljön ítélni élőket és holtakat.” Jézus erről nagyon sokszor beszélt. Például: „Az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek tettei szerint.” (Mt 16, 27) „A világ végén az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országában minden botrányt (azaz romlottat), és azokat, akik gonoszságot cselekszenek, és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz ott majd sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazságosak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a nap.” (13, 40–43)
A gonoszok megbüntetését Jézus azért hagyja az utolsó napra – ez a meghalásunk napja, mely utolsó a földi életünkben –, hogy minden lehetőséget megadjon a bűnbánatra és a megtérésre. Erről szól például a Golgotán felfeszített két lator esete is: az egyik élete utolsó napján, annak utolsó órájában megbánta bűneit és megtért Jézushoz, a másik nem használta ki ezt a lehetőséget, hanem a legnagyobb gonoszkodásra vetemedett. Az egyik még aznap ment a Paradicsomba, a másik a gyehenna tüzébe.
Péter apostol írja 2. levelében: „Az Úr türelemmel kezel bennünket, mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy mindnyájan megtérjenek.” (3, 9) Aki élete végéig nem javul meg, annak Isten az utolsó napon minden gonoszságát igazságosan megtorolja. Pál apostol óva int bennünket attól, hogy mi magunk szolgáltassunk igazságot: „Ne tegyetek magatok ügyében igazságot, hanem adjatok helyet az isteni haragnak, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én majd megfizetek – mondja az Úr.” (Róm 12, 19)
A mi feladatunk az, hogy irgalmasak legyünk mindenkihez, bocsássunk meg, vagyis adjunk teljes amnesztiát mindenkinek, a gyilkosoknak is, a gyermeket bántalmazóknak is. (Börtönben lehet vagy kell is őket tartani, ha nem javulnak meg, de nem kell halálra ítélni.) Meg kell bocsátanunk minden gonosz embernek, meg kell bocsátanunk saját magunknak is, ha valami rosszat tettünk. Ezzel, és csakis ezzel – nem pedig bármiféle hitvallással – kiérdemeljük, hogy Isten irgalmas legyen hozzánk és megbocsássa bűneinket. Ha nem bocsátunk meg, akkor haragszunk, gyűlölünk, büntetünk, gonoszkodunk. Közben lehetünk buzgó vallásgyakorlók, például úgy, ahogyan az evangéliumban írva van: olyanok, akik „az Úr nevében prófétálnak, ördögöket űznek ki, sok csodát tesznek.” Jézus az utolsó ítéleten mégis kijelenti nekünk: „Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem ti, akik gonoszságot cselekedtetek!” (Mt 7, 22–23)
Tisztelt Szamóca! Higgyen abban, hogy Isten nem bocsát meg a gonoszoknak – ha nem tartottak bűnbánatot és nem tértek meg Jézushoz –, hanem igazságosan megbünteti őket! És higgyen abban is, hogy nekünk meg kell bocsátanunk a gonoszoknak és irgalmasnak kell lennünk hozzájuk, hogy Isten nekünk megbocsáthassa minden bűnünket és részesítsen irgalmasságának boldogságában Jézus ígérete szerint: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Tegye Önt boldoggá az irgalmasság gyakorlása!
László Atya
Kedves Olvasóink,
Pósa László atyának szánt kérdéseiket, gondolataikat a következő e-mail-címre várjuk: lelkesz@magyarszo.rs illetve hagyományos, postai úton is az alábbi címre: Magyar Szó – Tiszavidék szerkesztősége, 24400 Zenta, Posta utca 14. A borítékra kérjük írják rá: PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL.
Kérnénk, hogy gondjukat pár mondatban, érthetően, a problémát alaposan elmagyarázva fejtsék ki az atya számára, aki lapunk hasábjain fog erre felelni. Levelük meg fog jelenni a válasszal együtt, azzal, hogy igény szerint ez történhet névtelenül, vagy álnéven. Mindenképp tüntessék fel a felénk intézett soraikban, hogy milyen aláírás vagy monogram megjelenését engedélyezik.
