A zősök a napokban azon lamentáltak, hogy már egy teljes év elmúlt azóta, hogy nálunk is megjelent a koronavírus, és hogy ez a nyavalya mennyire felborította az életünket: egy időre bezártak bennünket, otthoni munkavégzésre köteleztek, a diákok a tévéből és a laptopról tanulnak, a gazdaság nagy kihívások elé került, védőmaszkot kell hordanunk, korlátozottak az utazási lehetőségeink, mindenki retteg mindenkitől, s ami a legzörnyűbb, állapították meg, annak ellenére, hogy a vakcináció bajnokai vagyunk, továbbra is egymillió dolláros kérdésnek számít, hogy mikor lesz ennek a rémálomnak vége.
– Képzeld, Tegyula – hüledeze amama –, a Kon és a zorvosok többsége azon az állásponton van, hogy a zigorú intézkedéseknek nincs alternatívája, azt mondják, ha a vendéglátóhelyeket nem zárják be legalább hét napra, akkor a zegészségügyi rendszer összeomlik.
– Én hiszek nekik, Tematild – bólogata atata –, a zemberek nagy többsége fegyelmezetlen. Lehet itt beszélni zépen reggeltől estig, hogy mindenki tartózkodjon a tömeges összejövetelektől, viseljen maszkot és vigyázzunk egymásra, de mindez falra hányt borsó, itt a többség sajnos csak a tiltást érti. Víkendházakban találkozgatnak, suttyomban koronazsúrokat szerveznek, aztán meg viszik haza, a munkahelyre, az iskolába a fertőzést.
– És rengetegen mérhetetlenül felelőtlenek – fűzé hozzá az öreglány. – A kolléganőm messélte, hogy járt a napokban egy összejövetelen, ahol az egyik tag azzal dicsekedett, hogy ő már túlesett a koronavíruson, napokig nem érzett szagokat, ízeket, meg lázas volt, de esze ágában sem volt orvoshoz menni, mert még akkor karanténra kötelezik!
– Inkább zabadon jár-kelt mindenfelé, adva át másoknak a kórt, merthogy ő mindenkinél okosabbnak tartja magát, s közben még kérkedik is balgaságával! – dühönge a fater. – Az ilyeneket fertőző betegség terjesztése miatt mind meg kellene büntetni! A büntető törvénykönyv szerint egyébként ez a bűncselekmény három évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő!
– Nyugodjál meg, Tegyula, nem zabad ennyire felhúznod magad, mert megest rosszul leszel – nyugtatá az öreget a muter.
– Igazad van, Tematild – érte egyet atata –, egyszer ma már úgyis felzaklattam magam, amikor az egyik újságban elolvastam, hogy azokat, akik túl vannak a koronavíruson, egy másik veszélyes kór fenyegeti: a krónikus fáradtság szindróma, ami a zakemberek szerint hónapokig, sőt évekig is eltarthat! Ennek a nyavalyának a tünetei a gyors kifáradás, a gyenge koncentrációkészség, az idegesség, a gyakori fejfájás, a szédülés, az izomfájdalom, egyszóval mindaz, ami most jellemző rám.
Az elmondottakhoz amama semmit sem tudott hozzáfűzni, zerencsére éppen ekkor megszólalt a laptop, a zomzéd Zacsek hívta a fatert skype-on a szokásos napi traccspartira.
– Zép jó napot, zomzéd! – köszöne a Zacsek. – Min töpreng ma éppen?
– A sok rossz híren – sóhajta az öreg. – Azon, hogy egy év után sem tudunk még sok mindent a koronavírusról, és hogy az idei tavaszt is maszkok alatt töltjük.
– Emlékszik, mi volt itt egy éve?! – így a Zacsek. – A boltokban elfogyott a liszt meg a zélesztő, egy ideig meg még WC-papírt sem lehetett kapni!
– Most minden van, ám továbbra sem látni az alagút végét – állapítá meg atata.
Az alagútról pedig a Zacseknak a következő tanmese jutott az eszébe.
Az optimista a fényt látja az alagút végén, a pesszimista a sötétséget, a realista pedig a közeledő vonatot. A mozdonyvezető viszont három hülyét lát a síneken botladozni.
– No de a zilletékesek nem csak a láthatatlan ellenség leküzdésével foglalkoznak – mondá a Zacsek. – A héten közzétettek egy közvélemény-kutatás eredményét, amely szerint a 17–30 éves fiatalemberek majd’ háromnegyede a sorkatonaság újbóli bevezetése mellett foglalt állást.
– Nahát! – ámuldoza a fater. – Ez most erős érv lesz a zilletékeseknek arra, hogy visszaállítsák a kötelező sorkatonaságot. Bár én nem értem, hogy miért kellene azt visszaállítani, ha négy fiatalemberből három magától is szívesen bakáskodna?! Menjenek önként, akik szeretnének! Az az egynegyed úgyis csak rontaná a morált.
– Azért mielőtt még messzemenő következtetéseket vonunk le, ilyenkor mindig figyelembe kell venni azt is, hogy a minta mennyire reprezentatív – szóla közbe a muter –, meg hogy pontosan mit kérdeztek az alanyoktól.
– Így van – helyesele az öreg. – Megkérdezték például tőlük azt, zomzéd, hogy készek-e hat hónapra vagy akár egy évre lemondani a zokostelóról meg a közösségi oldalakról?
– Tudtommal nem – válaszola a Zacsek.
– Ki tudja, lehet éppen unottan nyomkodták a kütyüjüket, amikor a kérdezőbiztos felkereste őket – találgata az öreglány –, és csak rávágták, hogy mennének, mert az milyen jó móka lehet, gondolhatták!
– No de, lehet, hogy a modern hadseregben a katonák már zabadon használhatják az okoseszközöket – spekulála a Zacsek.
– Elképzelem – képzelőde atata –, ahogyan hasalnak a sáncban, közben selfie-ket készítenek magukról és osztanak meg a közösségi oldalakon.
– A Facebookot meg az Instagramot elárasztanák a bakás selfie-k – merenge amama.
– Nézzék azért a kezdeményezésnek a jó oldalát is – szóla közbe a Zacsek háta mögül integetve a Zacsekné. – Úgy tudom, hogy a katonaságban minden precízen ki van találva, legalább majd a fiúk megtanulják, hogy terítésnél a telefont a tányér jobb oldalára kell helyezni a kanál és a kés mellé, esetleg a kettő közé, vagy pedig balra a villa mellé.
– Ez valóban irtó fontos dolog az életben, szívem – nyugtáza a Zacsek.
– El sem tudod képzelni, hogy mennyire – jegyzé meg a Zacsekné –, sajnos nem nézel elegendő főzőműsort, hogy kellőképpen értékelni tudd az észcajg elhelyezésének tudományát.
– Én meg elcsíptem egy tévés összefoglalót – mondá a muter –, amelyben azt magyarázták, hogy a sorkatonaság az a hely, ahová anno fiúk mentek el, és ahonnan férfiak tértek haza.
– Hát, ha valaki a katonaságban válik férfivá, akkor annak már rég rossz – állapítá meg a fater.
– A hadsereg az a hely, ahol megpróbálnak mindenkit egyforma szintre hozni – magyaráza a Zacsek.
És állítását illusztrálandó elmesélt egy viccet.
Bemegy az altiszt a katonaosztag hálószobájába, és megkérdi:
– Van itt villamosmérnök?
– Én az vagyok – jelentkezik az egyik baka.
– Akkor mától kezdve te vagy megbízva a lámpa felkapcsolásával és leoltásával – hangzik a parancs.
– Attól tartok, zomzédasszony – mondá amama a Zacseknének –, hogy most izgi bakatörténetek következnek arról, hogyan szedegették a csikket a kaszárnyaudvarban, miért ült valaki egész délután egy hatalmas fán, ki tudott a legtöbbet aludni egyfolytában, és hasonló érdekességekről, úgyhogy majd inkább felhívom telefonon.
A két asszonyság ezzel mindkét helyen kiment a szobából, s a két atyafi nyugodtan megbeszélhette, ki mivel készül a nőnapra.
– Nézze a pozitív oldalát ennek az áldatlan helyzetnek – világosítá föl a Zacsekot az öreg. – Most legalább van kifogása, miért nem viszi el a kedves nejét a nőnap alkalmából vacsorára. Mondhatja azt, hogy elővigyázatos, félti az egészségét.
– Az az igazság, hogy nekem már van programom aznapra – sóhajta a Zacsek.
– Mégpedig? – érdeklőde atata.
– Az történt – messéle a Zacsek –, hogy a héten meggondolatlanul szóvá tettem, hogy kissé kifogásolható a lakás állapota. A feleségem meg erre azt mondta: Mindketten nem tudunk jól kinézni egyidőben: vagy én, vagy a lakás. És én magamat választottam.
– No de ebből milyen program következik? – kérdé kíváncsian a fater.
– A kedves nejem vacsora közben kiegészítette közlendőjét – magyaráza a Zacsek –, mondván, hogy ha már szerintem kifogásolható a lakás állapota, akkor nőnapi ajándék gyanánt ne vegyek neki egy doboz bonbont és egy szál zegfűt, hanem ehelyett inkább takarítsak ki!
Pistike, okostelós takarítófiú
