„Abban az időben mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: »Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!« Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: »Emészt a házadért való buzgóság.« A zsidók erre így szóltak: »Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?« Jézus azt válaszolta: »Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!« A zsidók azt felelték: »Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?« Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. És amíg (Jézus) a húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.” (Jn 2, 13–25)
Krisztusban Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumban egy váratlan nem gondolt esemény történik. Nem gondolnánk azt, hogy Jézus, aki eddig csak jót tett, segített az embereken, gyógyított, most hirtelen úgy tűnik, hogy az emberek ellen fordul. Ha jobban megfigyeljük az evangéliumot, akkor rájövünk arra, hogy Jézus haragja jogos, és hogy nem az emberre haragszik, hanem a helytelen cselekedetre, arra, hogy ezek az árusok nem a megfelelő helyen kínálják portékáikat, egy olyan helyen teszik mindezt, ami az Istennek, az imádságnak fenntartott hely. Egyszóval az Atya iránti buzgalom és az isteni féltő szeretete mutatkozik meg ebben a haragban: „Emészt a házadért való buzgalom” – jut eszükbe a tanítványoknak az írás szava Jézus tettét látván. Gondoljunk csak vissza az ószövetségre, Isten hogyan szereti népét? Kiválasztotta őket, kihozta őket Egyiptomból, különleges tulajdonává tette őket, így jogos a féltő és a féltékeny szeretete Istennek, hogy megóvja őket a pusztulástól. „Mert az Úr a te Istened emésztő tűz, féltékeny Isten.” – írja a Mtörv 4, 24-verse. Igen, Isten szeretete féltő és féltékeny, ami azt jelenti, hogy nem tűr meg mást, nem hiába mondja, hogy ne imádj más Istent, ne legyen más Istened. Ez a szeretet mutatkozik meg a mai evangéliumban. Jézus szeretete nem egy mézes-mázas szeretet, nem olyan szeretet, ami tolerálja a bűnöket, ami nagyon elfogadott a mai világban, hanem olyan, ami felindul a bűnök láttán. Különben nem volna szeretet. A szeretet ugyanis nem akarja a másik vesztét, és ezért nem hagyja, hogy megmaradjon az ember a bűnében, nem akarja, hogy elvesszen. Mai felfogás a szeretetről inkább az, hogy mindent megengedünk, mindent ráhagyunk a másikra, leginkább gyermekeinkre.
Ez egy hamis szeretet, amellyel inkább ártunk, mint használunk. Jézus nem elpusztítani akarja a kufárokat, hanem megmenteni, és megvédeni Isten házát, hogy ne váljon rablók barlangjává, úgy ahogy ma már nyugaton egyes templomok, amelyeket eladtak pogány helyekké váltak, sőt sokat le is romboltak, és a bolondok miséjét sem kell kihagynunk a sorból, ami igen nagy felháborodást keltett 2018 februárjában. Egy németországi városban Heisenbergben volt ez a mise megtartva, ahol a lufikkal feldíszített templomban mindenféle mutatványosok, táncosok, nőnek öltözött férfiak felléptek a mise keretében, mint egy fesztiválon, valamint a prédikációt egy bohóc orrot viselő diakónus mondta, aki a cölibátus ellen beszélt. Farsangi kabarét csináltak a miséből és ez szentségtörés. Ez az esemény, ami ott történt a szentmisében jelen lévő Jézus áldozatának teljes kigúnyolása. Így hát elgondolkodva jobban meg is érthetjük Jézus haragját, hogy miért is űzte ki a kereskedőket a templomból. Meg van a helye az Istentiszteletnek, meg van a helye az imádságnak, a szent dolgoknak, és meg van a helye a világi dolgoknak is. Valahogy Isten ezzel a mai evangéliummal a dolgok rendjére is felhívja a figyelmet, ami természetesen a mi javunkat és üdvünket szolgálja. Most így nagyböjt idején mi is elgondolkodhatunk azon, hogy hogyan is állunk önmagunkban ezzel a rendel? Engedjük-e Isten szeretet ostorának működését a szívünkben? Rá bízzuk-e magunkat, hogy megtisztítson minket. Hiszen mi is olyanok vagyunk, mint egy templom, ahol bennünk is jelen lehetnek a nem oda való dolgok, ami még tisztulásra szorul.
Pál apostol a Szentlélek templomainak nevez minket, és ebből kifolyólag nem vagyunk a saját magunk tulajdonai, mert nagy volt a váltságdíjunk, Jézusnak a vére. Jézus is utal az evangéliumban saját testének templomára, mikor azt mondja az írástudóknak, hogy romboljátok le ezt a templomot és Ő három nap alatt majd felépíti, de az írástudók a kőtemplomra gondoltak, és kinevették Őt, valamint tanítványai is csak feltámadása után értették meg, hogy haláláról és feltámadásáról beszélt. Szükségünk van Kedves testvérim nekünk is a benső tisztulásra, hagyni, hogy Jézus megtisztítson minket, a hamis szeretetünktől, rejtett bűneinktől, azoktól a bűnöktől, amelyek rendszeresen visszatérnek, rossz szokásainktól. Ez a tisztulás nem mindig könnyű és nem mindig fájdalommentes, hiszen a bűntől meg vagyunk sebezve, és ezeknek a sebeknek a gyógyítása fájdalommal jár. Isten csak ott tud bejutni az életünkbe, ahol sebek vannak, ahol a legjobban fáj. Jézus a sebzett gyógyító, és nincs olyan élethelyzet, nehézség, veszély, fájdalom, amellyel Ő ne tudna együtt érezni. Merjük hát bátran rábízni sebeinket. Ne hagyjuk, hogy vásárcsarnokká váljon a szívünk a napi szeméttől, hanem határozottan lépjünk a tisztulás útjára.
Ámen.
(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja.)
