Olyan ripsz-ropsz véget ért a tanév, hogy csak na! Mindenkit totál meglepett ez a nagy sietség. Még engem is, aki már alig vártam a zünidőt. A zősök a fejüket csóválva próbáltak a számukra is elfogadható magyarázatot találni erre a döntésre, de tudtommal, eddig még nem sikerült nekik. Igaz, aki akar, még két hétig bejárhat a suliba felelni, vagy csak úgy ott lenni, szívni az iskolai levegőt, hátha attól megokosodik, de ugyan ki akarhat ilyet?! Önkéntes alapon! Na jó, az Ödönke majd biztos bejár, de hát az Ödönkét a mamája és a tatája kényszerítik. A Zacsekpetivel mi megbeszéltük, hogy azok után, hogy már nem kötelező, eszünk ágában sincs iskolába menni!
– Nem tudom, mi lesz ezekből a gyerekekből, Tegyula – zörnyülköde a muter. – Amióta iskolába járnak, nonstop valami rendkívüli helyzet dúl az oktatásban. Úgy fogják befejezni az elemit, hogy semmit sem tanulnak meg. Kész csoda, hogy ki tudják silabizálni a betűket.
– Nem vagyok én annyira biztos abban, Tematild, hogy ezt a képességet teljes egészében a suliban sajátították el – tamáskoda atata. – Szerintem az olvasást leginkább az otthoni könyvtárban található kötetek segítségével lehet gyakorolni.
– Pontosabban: lehetne! Ha jutna rá idő a zokostelón bámult videóktól – fintoroga az öreglány. – A napokban a buszban elcsíptem két tanárnő beszélgetését. Arra panaszkodtak, hogy a mai gyerekek hozzáállása a tanuláshoz tiszta katasztrófa.
– A legtöbb zülőé pedig még katasztrofálisabb! – csipkelőde a fater.
– Egyikük azt mondta, a kritériumok olyan alacsonyak, hogy az lenne a legegyszerűbb – messéle amama –, ha zeptember elsején minden diáknak lezárnák az osztályzatát ötösre, úgyis csak az érdekli őket. Legalább nem kellene többé vergődni velük, és a méltatlankodó zülők sem járnának folyton a pedagógusok nyakára.
Az elhangzottakról az éppen betoppanó Zacseknak egy találós kérdés jutott az eszébe.
– Tudjátok, mi a különbség az elégséges és a kitűnő tanuló között? – így a zomzéd.
A zősök megvonták a vállukat.
– Az időzítés! – árulá el a Zacsek. – Az elégséges tanuló öt perccel felelés előtt, a kitűnő tanuló pedig öt perccel felelés után felejt el mindent.
– No de azt hallottátok, hogy készül az új családi törvény? – kérdé az öreg. – A munkaváltozat szerint azoknak a zülőknek, akik fizikailag bántalmazzák a gyerekeiket, szülőkiképző tanfolyamra kell majd járniuk.
– És ott ugyan mi a szöszt tanítanak majd nekik?! – értetlenkede a muter.
– Valószínűleg elsajátíttatják majd az indulókkal az agressziókezelést – töprenge atata.
– Biztos lesznek majd szituációs gyakorlatok – találgata a Zacsek. – Például hogyan kell az apukának és anyukának fülig érő mosollyal megértetni a hisztirohamában a bevásárlóközpont kellős közepén fetrengő gyerekével, hogy most nincs pénz egy óriásmedencére, mert ha azt megveszik, akkor egy hónapig nem lesz mit enniük, miközben a kölök torkaszakadtából kiabálja: De én akarom!, meg azt, hogy: Utállak benneteket!
– Ez nagyon szélsőséges példa, zomzéd – jegyzé meg az öreglány. – A valóságban ilyen nem történhet meg.
– Még az a jó, Tematild – mondá megkönnyebbülve a fater, és huncutul rám mosolyog.
– No de a héten nemcsak a tanév ért véget időnap előtt, hanem, a zanyósom nagy-nagy sajnálatára, a híres/hírhedt Zadruga valóságshow is – ismerteté a Zacsek.
– Hát ez valóban borzasztó hír! – gúnyolóda amama. – Vajon mivel tölti majd az idejét egész nyáron sok-sok honfitársunk?
– Újabb előrehozott választások készülődnek – közlé az öreg –, azt pedig megelőzi egy történelmi kampány, ami, ha jobban belegondolunk, úgyszintén ízig-vérig valóságshow!
– Más sem hiányzott nekünk, csak egy újabb választás – dünnyöge a Zacsek. – A zakértők arra figyelmeztetnek, hogy az adatok szerint a választásmentes években a gazdasági növekedés a hatszorosa a választási évekének!
– Vagyis mondjunk búcsút az életszínvonal-emelkedésnek?! – háboroga a muter. – Pedig a zakzervezetek épp most szeretnék kiharcolni, hogy július elsejétől 40 ezerről 50 ezerre növekedjen a minimálbér.
– Nem az a lényeg, hogy mekkora a fizetésed, hanem, hogy mennyi mindent tudsz belőle venni! – bölcselkede atata. – Az idei infláció meg bizony indokolttá teszi a szindikátok követelését.
– No és ha választásokra kerül sor, vajon az erőszakellenes tüntetések mekkora kihatással lesznek annak eredményére – gondola bele az öreglány.
– Szerintem nem nagyon – adá hangot véleményének a fater –, már alig beszélnek róluk. Most megest Kozovóról szól minden.
– Ha egyszer jó a PiÁrja – kuncoga a Zacsek. – Kicsi, kicsi, és mindenki róla beszél.
– Azt akarjátok sugallni, hogy valaki szándékosan intézte, hogy így legyen?! – hüledeze amama.
– Ilyet uopste nem mondott senki, Tematild, nem gyártunk mi összeesküvés-elméleteket – kéré ki magának az öreg. – Az másoknak a hobbija.
– Lehet, hogy a Kozovóra sokan felkapják a fejüket – magyaráza a Zacsek –, de egy nemrég készült közvélemény-kutatás szerint a zerbeknek csupán a tizenegy százaléka harcolna érte.
– A Putykóéknál is nagy a probléma – fűzé hozzá a muter –, már a Duma elé került megdumálásra az a törvényjavaslat, amely megtiltaná a nemváltó műtéteket az országban. Állítólag sok férfi operáltatná át magát nőnek, csak hogy ne kelljen részt vennie az ukrajnai csihipuhiban.
– Sok mindent elárul ez a zorosz férfiak lelkesedéséről a „különleges hadművelet” iránt – állapítá meg atata.
– Hát igen – sóhajta a Zacsek –, s miközben a nagy többség a roppant fontosnak vélt társadalmi jelenségekre összpontosít, a szemünk láttára pusztul el a bolygónk.
– Lévén, hogy hétfőn volt a környezetvédelmi világnap, a héten a bennünket körülölelő anyatermészetről is megemlékeztünk – ecsetele az öreglány. – Idén a műanyagszennyezés volt a középpontban. Mondták is a tévében, hogy nálunk tíz százalék plasztikát hasznosítanak újra.
– A kilencven százalékot meg szétdobáljuk – zsörtölőde a fater. – Kutatók szerint legalább 170 billió műanyagrészecske úszik az óceánokban, ami nagyjából kétmillió tonna plasztikát tesz ki. Már mi is tiszta műanyag vagyunk. Mindenünk plasztika: a ruhaneműnk, a szerszámaink, a különféle eszközeink, az árucikkeink csomagolása, zép lassan már a kajánk is műanyag lesz.
– Kedvencem, amikor egy darab banánt átlátszó fóliába csomagolnak, és ráírják, hogy banán – heccelőde a Zacsek.
– Az a baj, hogy miután elmúlik az emléknap – keserege amama –, a következő 364 napon át folytatódik a megszokott szemetelés.
– 365 nap, zomzédasszony – helyesbíte a Zacsek –, 2024 ugyanis szökőév, és februárban 29 nap lesz.
– Amindenit! – mérgelőde az öreg. – Akkor jövőre még februárban sem lesz elegendő egy doboz a gyógyszeremből! Ezekben a fránya gyógyszergyárakban ugyanis úgy tűnik mindig sima február van: a legtöbb gyógyszer 28 darabos kiszerelésű!
Amiről a Zacseknak a Smucig Józsiról szóló egyik adoma jutott az eszébe.
Áll a Józsi az utcán, és egyik tablettát a másik után nyeli le.
– Rosszul van? – kérdi tőle egy járókelő.
– Nem, csak most láttam meg, hogy holnap lejár a gyógyszer szavatossági ideje.
Pistike, stagnáló életszínvonalon vakációzó környezetvédő
