Középpontban a család

A családra úgy tekintünk, mint a legfontosabb dologra az életünkben, az az a mindenek felett álló egység, amelyért egész évben teszünk, melynek egyben tartásáért mindennap ténykedünk. A család a mozgatórugó, a kiindulópont és a nyugvópont. Egész évben úgy gondoljuk, hogy ez a legfőbb dolog az életben, mégis karácsonykor valahogy még inkább kifejezésre jut ez a megtartó, összetartó erő. Heti körkérdésünkben is az mutatkozott meg, hogy legtöbbeknek a családi együttlétet, a közösen eltöltött időt, az egymásra figyelést jelenti a karácsony.

Az utóbbi évek nagy elvándorlási hullámának eredményeként számtalan család szakadt szét. Nagymamák és nagytaták maradtak itthon, életerős családapák és családanyák gyermekestül költöztek szanaszét a világba. Huszonévesek, középkorúak és sokszor még idősebbek kerestek maguknak új életet Németországban, Angliában, Ausztriában, távol az otthontól, távol a családtól, távol a barátokról, a biztonságosnak hitt közegtől. Szívszorítva telnek el hónapok a messze idegenben, de van egy fény, amely ott ragyog előttük, a karácsony fénye, mely hazahozza őket. Előre túlóráznak, előre ledolgoznak minden lehetségeset azért, hogy a hazalátogatást néhány nappal meghosszabbítsák, hogy erőt adjon nekik a család, az együtt töltött idő a folytatáshoz, a mindennapokhoz. De nem csak a messzire szakadtaknak ad erőt a család, mindannyian ebből táplálkozunk. Ha van néhány nap, melyben nem kell bemenni az irodába, a gyárba, ha nem azon kell gondolkodni, hogy milyen tennivalót kell elvégezni, hanem tényleg csak egymással, magunkkal foglalkozhatunk, az felemel, kikapcsol, jó érzéssel tölt el. Az együtt elfogyasztott karácsonyi ebéd, a ráérős beszélgetések, a karácsonyfa körülülése telíti a szíveket, feltölti a lelkeket. Ha egyébként ritkán is, de karácsonykor igyekszünk misén is ott lenni, ki a napján, ki az éjfélin, ki mindkettőn, hiszen érezzük, hogy azzal hitünk erősödik. Az orgonaszó, a karácsonyi énekek, a tanítás, ami elhangzik útravaló, összetartó erejű. Még aki kevésbé vallásos, vagy kevésbé hívő, ilyenkor benne is megmozdul valami, valami mindenek felett álló, hiszen mindenki hisz valamiben.

Az ajándékozás ugyanúgy része az ünnepnek, mert ajándékozni, örömet szerezni nagyon jó érzés, és hiába hangoztatjuk sokszor, hogy nem az ajándék a lényeg, azért arról senki sem feledkezik meg. Nem azért, mintha máskor nem lehetne ajándékot adni, figyelmesnek lenni, de ilyenkor kifejezetten jó érzés. Nem azért telnek meg ilyenkor az üzletek, a bevásárlóközpontok, mert lelkiismeret-furdalásos emberek ajándékkal próbálják meg kompenzálni egész éves figyelmetlenségüket, hanem a legtöbbjüket az adni akarás mozgatja. Biztos bőven van példa az ellenkezőjére is, és tényleg van olyan, aki túlméretezett ajándékokkal igyekszik elkendőzni dolgokat, de a többséget az a jó érzés hajtja, hogy szeretne valakinek örömet szerezni, szeretne valami olyasmit ajándékozni, amire a másik vágyik, amiről a másik álmodozik. Nincs gyermek, aki ne várná kíváncsian a karácsony reggelt, a csillogó-villogó karácsonyfát, az angyalt, a Jézuskát, vagy bárkit, aki hitük szerint elhozza számukra az ajándékot, a meglepetést. Egy fa alá elhelyezett ajándék életre szóló élmény lehet, olyan valami, amire örökké emlékezünk. Nem csak gyermekként, felnőttként is szeretünk ajándékot kapni, és álszent, aki az ellenkezőjét állítja. Elfogadjuk ugyan, ha nem kapunk, toporzékolni már nem fogunk, viszont melengeti a szívünket, ha családtagjaink időt és energiát szántak arra, hogy valami olyasmivel lepjenek meg bennünket, amit régóta szeretnénk, ami hiányzik nekünk.