A piacban jobban bízunk

Áprilisban szinte egyik napról a másikra telítődtek a piacok friss zöldségfélékkel. Ahogy magunk mögött hagytuk a március végi hideget, és egy kicsit „kinyílt az idő”, a retek, a zöldhagyma és a saláta azonnal az asztalokra került, majd a friss tököt, a brokkolit és a karfiolt is kínálni kezdték. Mintha a piacon is megszaporodtak volna a vevők, tényleg mindenki ráéhezett már a friss zöldségfélékre. Ugyanezek a primőrök a boltok polcaira is felkerültek, de ott külső szemlélőként nem tudjuk megítélni, vajon mennyire kelendőek a zöldségfélék. A válaszadóinknak több, mint fele a piacot részesíti előnyben, ha zöldségféléről van szó, körülbelül egynegyedük megy érte üzletbe, egy kisebb részük maga termeszti meg, és őstermelőtől csak nagyon kevesen vásárolnak.

A válaszokból az derül ki, hogy az emberek továbbra is jobban bíznak a piacban, a piaci árusokban. Valószínűleg mindenki abban a reményben vásárol piacon, hogy az az áru talán kevesebb vegyszert tartalmaz, esetleg ismeri az illetőt, aki termeszti, és bizalommal van iránta, vagy tudja róla, hogy ő maga is ellenzi a sok permetezést. Szeretjük idősebb személytől venni az árut, mert arra gondolunk, ezt mind magának termeszti, vagyis ő is ezt eszi, és csak a felesleget bocsátja áruba. Abban reménykedünk, hogy ha nem ezrivel rakja a salátát, és nem nagyban akarja eladni, akkor talán nem is tartalmaz permetet, vagy elenyésző mennyiségűt.

Üzletben, boltban sokkal kevesebben vásárolnak. Valószínűleg ez függ attól is, hogy az ember kisvárosban lakik, vagy nagyobban, ahol az otthonától esetleg nagyon messze van a piac. Kisvárosban az ember bárhová is igyekszik, délelőtt útba tudja ejteni a piacot, de ha buszozni kell odáig, akkor lehet, hogy előbb tér be retekért meg paprikáért a legközelebbi üzletbe, ahol szintén talál friss zöldségfélét. Mert a jól ellátott üzletben már igen gazdag a kínálat a zöldségfélékből, ráadásul az áruk megközelítőleg ugyanaz, mint a piacié. Hogy mennyi permetet meg műtrágyát láttak azok a növények, azt ugyanúgy nem tudjuk, mint ahogyan a többiét sem. A boltokba bekerült zöldségek iránt azért is vagyunk bizalmatlanabbak, mert nem tudjuk, mely vidékről származik, kik ültették, kik rendezték.

Válaszadóinknak kevesebb, mint húsz százaléka választja azt az utat, hogy maga termeszti meg a zöldségfélét. Ez valószínűleg azzal is összefügg, hogy rohanóbb az életvitelünk, több időt töltünk a munkahelyen, rengeteg a tennivalónk, vagyis keveseknek van kedve, ideje, energiája arra, hogy az udvarban még veteményest is létesítsen. Előbb vetjük be fűvel, minthogy retket, salátát, répát, hagymát termesszünk benne, hiszen azzal csak dolog van. Mégis, van egy réteg, mely fáradságot nem ismerve ezt az utat választja, hiszen akkor tényleg úgy termeszti és azzal kezeli, amivel ő akarja, és ha nem lesz szép a salátája, vagy apróbb lesz a répája, akkor is elégedett lesz vele, hiszen pontosan tudja, miért nem nőtt tetszetősebbre.

Őstermelőtől tényleg nagyon kevesen vásárolnak, hiszen amikor a piacra megyünk, akkor sem biztos, hogy őstermelőtől veszünk valamit. Gyakran kereskedőtől vásárolunk, aki szintén nagyban veszi meg valahol valakitől, ritka az az őstermelő, aki napi rendszerességgel a piacon tud lenni. Tőlük inkább háztól lehet vásárolni, az meg megint macerás, mert oda külön el kell menni, és erre is csak kevesen hajlandóak. Persze azért ők is jelen vannak a piacon, és biztos kuncsaftkörrel is rendelkeznek, hiszen az emberek szeretik tudni hol, melyik földben termett, és ki dolgozott vele. Ez olyan bizalmi kérdés.