Évek óta tart a harc a munkanélküliség csökkentése érdekében, s ma már Szerbia (is) elérkezett arra a pontra, amikor a vezetői, legalábbis ebből a szempontból, némileg megnyugodva hátradőlhetnek. A statisztika szerint meglehetősen közel állunk ahhoz, hogy a munkát keresők száma, a munkaképes lakossághoz viszonyítva, tíz százalék alá csökkenjen. Ez az eredmény elsősorban a külföldről beáramló tőkének köszönhető, na meg annak, hogy a kormány bőkezűen támogatja a nálunk gyárat vagy bármilyen vállalatot nyitó külföldieket. Az újonnan létesített munkahelyekért egy összegben 3–7 ezer eurót ad, s ezt aki csak teheti, ki is használja.
Mivel eddig kizárólag a munkanélküliség csökkentésén volt a hangsúly, elsősorban a sok élő munkát megkövetelő termelések jutottak előnyhöz. Pontosabban, az olyan technológia, amelynek alkalmazásakor nem kifejezetten szükséges a szakképzettség, hiszen –feltételesen szólva – az utcáról felvett munkások is némi betanítás után el tudják látni a rájuk bízott feladatokat. Persz, ennek az a következménye, hogy a keresetük sem vetekszik egy németországi melós bérével.
Az elavult technológia importálásának másik, talán a munkanélküliségnél is nagyobb hátránya, hogy a legtöbb esetben olyan mértékben környezetszennyező, hogy a fejlett országokban már lehetetlen működtetni, mivel a hatályos törvények ezt nem teszik lehetővé. Nálunk is léteznek bizonyos, ilyen vonatkozású szigorítások, de az illetékesek, talán éppen a foglalkoztatottság növelése érdekében, szemet hunynak felette.
Az sem elhanyagolható körülmény, hogy az egyetemről kikerült, friss diplomás fiatalok már nem elégednek meg a tudásukhoz méltatlan feladatokkal, és természetesen a bérekkel, ezért egyszerűen vándorbotot fognak. Tehetik, hiszen most már nemcsak Nyugat-Európában, de az egykori keleti államokban is egyre krónikusabb a szakemberhiány, s aki más országban szeretne életteret találni magának, igazán nincs nehéz dolga.
Minden bizonnyal ez a körülmény is arra sarkallja a szerbiai politikusokat, pontosabban az ország vezetését, hogy minél gyorsabban a fejlett technológia felé terelje az újabb beruházásokat, hiszen – valljuk be – jócskán vannak fiatalok, akik az életüket és jövőjüket legszívesebben a szülőföldjükön képzelnék el. Persze, ha a képzettségüknek és tudásuknak megfelelő munkát találnának, amit a munkaadójuk, a vállveregetésen túl pénz formájában is elismerne.
A kormány újabban ugyan nem korlátozza a külföldi befektetések mibenlétét, de elképzelése szerint előnybe szándékozza részesíteni a korszerű technológiát, és ebből eredően az eddiginél sokkal jobban fizető munkahelyeket. Ezt az elképzelést azonban nem lesz könnyű megvalósítani, hiszen még a jelenlegi körülmények között is a szerbiai vállalatokban több mint húszezer(!) informatikai szakember hiányzik. A következő tanévtől azonban felgyorsulni látszik a képzés, mivel már nemcsak az egyetemeken, hanem a gimnáziumokban is várhatóan új (informatikai) szakok nyílnak. Ebből eredően várható, hogy négy-öt év múlva már enyhülni fog az informatikusokkal kapcsolatos „éhség”. De azért erre sem lehet mérget venni, hiszen a (majdan) hozzánk érkező külföldieket az új munkaerő felvételekor nem az egyetem vagy a középiskola által kiadott diploma, hanem a jelölt gyakorlati tudása érdekli. S ez a nyugat-európai országokban már hosszú évtizedek óta honos gyakorlat, pontosabban, követelmény.
Mivel az okosabbaktól nem szégyen tanulni, talán Szerbiában is egyszer majd teret hódít ez a „divat”.
Az azonban mindenképpen biztató, hogy az ország vezetése, ha kissé ugyan későn is, de megpróbál felzárkózni azokhoz az országokhoz, amelyekben már nagyban folyik a negyedik ipari forradalom. Vagyis, a megnyilatkozások szerint, nálunk is növekszik az étvágy a modern technológia iránt.
