Csak egy megálló, vagy gyűjtőközpont?

Miután Brüsszelben úgy döntöttek, az EU határain kívül nyílhatnak csak meg a migránsok számára befogadóközpontok, felmerült annak lehetősége, hogy Észak-Afrika, illetve a Nyugat-Balkán lesz majd az a türelmi zóna, ahol a migránsok megvárhatják, hogy az EU tagállamai eldöntsék, kit fogadnak be közülük. Egyelőre nem született döntés arról, hogy melyik országban kerül erre sor, illetve melyik EU-tagállamok döntenek majd arról, hogy kit fogad be a közösség, és bár a szerbiai politikum nem számít arra, hogy Szerbiát választják ki erre a feladatra, sőt Nebojša Stefanović belügyminiszter határozottan jelentette ki a napokban, Szerbia nem lesz tamponzóna, egyes civil szervezetek szerint mégis Szerbiának jó esélye van erre, hiszen eddig is a migránsok utolsó állomása az EU-ba lépés előtt Szerbia volt.

Nebojša Stefanović rámutatott, már 2015-ben, a nagy migránsválság idején, amikor egy év alatt megközelítőleg egymillió migráns haladt át Szerbián, szó volt arról, hogy Szerbia tamponzóna lesz, de nem vált gyűjtőközponttá, viszont magára vállalta a migrációs útvonalak koordinációjának vezetői pozícióját a régióban. Kiemelte, miután az ország korszerű menedékjogi törvénnyel és stratégiai kerettel rendelkezik, ugyanakkor erős ellenőrzést állított fel a határokon, mára már jelentősen megváltozott az ország megítélése, és olyan helyzetbe került, amikor feltételeket szabhat, megoldást javasolhat, és senki sem kényszerítheti arra, hogy tárgyalás nélkül elfogadja az EU döntését.

Bár jelentős mértékben csökkent a Szerbiában tartózkodó migránsok száma, a balkáni útvonal még mindig él. Továbbra is többen kerülnek Szerbiába különböző illegális útvonalakon, ugyanakkor a migránsok legfontosabb útiránya mára már nem Szerbián keresztül vezet, hanem Montenegrón és Bosznia-Hercegovinán keresztül Horvátország, majd Szlovénia felé.

A hatóságok 2500–3000 migránsról beszélnek, ennyien vannak a befogadóközpontokban, mégis a civil szervezetek azt állítják, a számuk jelentősen nagyobb. Szerintük most is legalább 5000 migráns tartózkodik az ország területén, többen köztünk vannak, az utcákon. Belgrádban például a parkokban, de nem ritkán a templom bejárati ajtajánál vernek sátrat, hogy megaludjanak. Habár még tavaly lebontották a belgrádi buszállomás és a vonatállomás mögötti raktárépületeket, valamint a Gazdasági parkban sátrat verteket befogadóközpontba vitték, ahol tisztálkodhatnak és napi élelmiszerellátást kapnak, a migránsok továbbra is visszajárnak, hiszen az embercsempészekkel itt kötnek alkut, vagy éppen a stratégiai lépéseket itt beszélik meg egymással.

Az illegális határátlépés pedig egyre nehezebb. A Horvátország és Magyarország felé vezető út szinte átléphetetlenné vált számukra a fokozott határellenőrzésnek köszönhetően, így több migráns már évek óta Szerbia területén tartózkodik, hiszen a horvát és a magyar hatóságok is a határsértőket Szerbiába toloncolják vissza. Már csak idő kérdése, mikor fogja Bosznia-Hercegovina is alkalmazni ezt a lépést. Jogos a felmerülő aggodalom, amit még az is súlyosbít, hogy Albánia és Bosznia-Hercegovina is kijelentette, nem kíván a migránsok gyűjtőközpontjává válni.

Radoš Đurović, a Menedékjogot Kérők Védelmével Foglalkozó és Segítő Központ igazgatója szerint az EU-vezetők megállapodásából azt lehet leszűrni, nemcsak Szerbia, hanem az egész Balkán tamponzónává válik, hiszen szavai szerint minden EU-tagállam célja egyedül az, hogy a problémát kihelyezze a saját területéről.

Ő figyelmeztetett arra is, hogy miután a migránsok mozgása rendszeren, befogadóközpontokon kívül, az embercsempészek irányításával zajlik, az állami szervek, vagy az állami rendszer nem tud kellő időben reagálni rájuk, hiszen még a pontos számukat sem tudják. Így nincsenek felkészülve még egy olyan hullámra, mint ami 2015-ben volt.

Miután Ausztria tölti be az EU soros elnöki tisztségét, az EU külső határainak megerősítését ígérte, illetve a szolidaritásvállalást azokkal az államokkal, ahová először belépnek a migránsok. Egyes adatok szerint az Égei-tengeri görög szigeteken 18 ezer migráns tartózkodik, de a számuk változik, ugyanúgy Olaszországban sem csökken a számuk. Mégis sokszor nem is regisztrálják őket ezekben a déli EU-tagállamokban, így sokszor Szerbiában jegyzik őket először.

Đurović rámutatott, miután a migránsok számára ezek után Szerbia lesz az utolsó remény ahhoz, hogy Nyugatra jussanak, a határok megerősítése után is el fognak jönni idáig. Itt tette fel a kérdést: milyen saját politikával és stratégiával rendelkezik Szerbia abban az esetben, ha a migránsok már nem tudják folytatni az útjukat Horvátország és Magyarország felé? Az EU ugyanis csupán abban egységes, hogy a migrációt az EU határain kívülre szorítsa, más megoldást nem kínál. Vagyis a teher ezek után is azokra az államokra nehezedik majd, amelyekre eddig is.

Szerbia számára nélkülözhetetlen egy új stratégia kidolgozása arról, miként viszonyuljon azokhoz az emberekhez, akik bár nem kívánnak Szerbia területén maradni, hiszen ők a jobb életet Nyugaton látják, mégis itt ragadtak.