Vannak olyan lépései az államvezetőségnek, amelyek kapcsán az egyszerű halandó ember el sem tudja dönteni, örüljön-e, vagy sem. Ilyen példa volt a napokban az a megszületett kormánydöntés, melynek értelmében az ország magára vállalta a ritka és Szerbiában nem gyógyítható daganatos megbetegedésben szenvedő négyesztendős Dušan külföldi kezelési költségeit, majd amikor egy neve elhallgatását kérő támogató is jelezte, kifizeti a spanyolországi kezelést, akkor másik öt gyerek szintén külföldi gyógyítását tette lehetővé. Örülhetünk a döntésnek, hiszen tudjuk, a hatalom másként is tehetett volna, senki sem kötelezheti, mit csináljon adott esetben a fennmaradt pénzösszeggel, annak ellenére, hogy a józan ész is azt diktálja, egy gyógyításra szánt összeget ne irányítsanak tovább utak kátyúzására, még ha kétségkívül szükséges ez utóbbi is. Nem lehetünk azonban túl boldogok sem, mert tudjuk, ez nem valódi megoldás. Nem a szerencsén vagy az adott esetben éppen rendelkezésre álló összegen kellene múlnia, hogy három, négy vagy éppen öt hazánkban kezelhetetlen kis páciensnek milyen irányt vesz a sorsa, hanem egy rendszerszerű megoldáson. A legideálisabb, természetesen, az lenne, ha nem is léteznének olyan betegségek, amelyeket látva itthon – a felszereltség vagy bármi más hiányában – csak vállat vonnak az orvosok. A legideálisabb megoldás azonban egy ideig még bizonyára nem fog bekövetkezni, így a „második legideálisabb” kétségkívül az lenne, ha az ország szavatolni tudná a pénzt minden arra rászoruló gyerek külföldi kezelésének finanszírozására. Ez is kezdetleges és tökéletlen rendszer lenne, de kiindulópontnak egyáltalán nem lenne rossz.
A kormány imént említett döntése, segítsége kapcsán sokan megfogalmazták aggályukat arról, mi lesz azokkal, akik most nem voltak ott a lista első néhány helyén… Számukra továbbra is az SMS, az újságokban közölt felhívások, bankszámlaszámok, egyének és vállalatok jóakarata jelenti a megoldást? Az egészségügyi miniszter kissé meglepő nyilatkozatban reagált a helyzetre, a kinyilvánított aggályokra. Azt mondta: emberek, nem igaz, hogy nincs pénz, létezik egy külön erre a célra létrehozott állami alap, csak kevesen tudnak róla, nem jelentkeznek az emberek, pedig sokakon segíthetne. Hozzátette, megérti, hogy a szülők, amikor tudomást szereznek arról, hogy itthon nem létezik megoldás gyerekük problémájára, összeroskadnak és nem az az első gondolatuk, hogy a minisztériumot felkeressék. Pedig fel kellene, mondta magabiztosan a tárcavezető, s még arról is beszélt, csak egyszer kell elküldeni az időközben kézhez kapott leleteket, aztán a minisztériumi illetékesek már a kórházakkal belső procedúra keretében intézik el a többit, döntenek a külföldi gyógykezelés pénzelésének a jóváhagyásáról. Aztán mondott még valamit: az idei keret kétmilliárd dinár. Ami, durván átszámítva, nagyjából 17 millió eurónak felel meg. Talán éppen ez a számadat az, ami miatt aggódhatunk, hiszen tudjuk, hogy ezekben az esetekben a legdrágább kezelésekkel találkozunk, s bármennyire is óriási összegnek számít az említett pénz, mégsem lehetünk biztosak abban, hogy elegendő, s hogy ennyire magabiztos lehet a miniszter. Főleg, ha figyelembe vesszük a következő adatot: az idén eddig 1,8 millió eurót költöttek el az alapból, úgy, hogy maga a miniszter is bevallotta, alig tudnak róla még az érintett szülők is.
Kissé zavaros továbbra is tehát a hazai eljárás ezen a téren. A miniszteri nyilatkozat után felmerül a kérdés: minek külön kormánydöntés, ha egyébként is létezik ez a sikeresen működő alap? Vagy minden esetben kormánydöntés kellett az alap eszközeinek bevetéséhez, csak azokat nem verték olyan nagy dobra, mint az utóbbi kettőt?
Számos kétely merül még fel ezzel a témával kapcsolatban, melyre, továbbra is bizton állíthatjuk, egy jól működő, kidolgozott és jelentősebb kerettel rendelkező rendszerszerű megoldás lehet a válasz. Az államvezetőség most azt állítja, pontosítják az alap, a gyerekek külföldre juttatása körüli procedúrákat, melyek a kormány repülőgépének használatát is lehetővé tennék sürgős esetekben. Üdvözölnünk kell, ha ez a megoldás felé vezető út első mérföldköve.
