Az egészségügyben már hosszú évek óta nemcsak a fizikailag leépült idős és beteg emberekkel találhatjuk szembe magukat, hanem lépten-nyomon szembesülhetünk az egészségügyi ellátórendszer leépülésével és leépítésével. Ez főként a kisvárosokban lévő egészségházakra jellemző, amelyeknél az utóbbi időben az állam jelentős mértékben megnyirbálta az egészségügyi dolgozók, a szolgálatok és a szolgáltatások számát. A változtatásoknak persze a betegek és az egészségügyi dolgozók látják kárát. Az egyik oldalon állnak a türelmetlen betegek, akik szeretnék mielőbb gyógykezeltetni magukat, közben vidékre kénytelenek szaladgálni a szakorvosi vizsgálatokra, ami pénzbe és időbe kerül. A másik oldalon pedig vannak a túlterhelt orvosok és nővérek, akik sokszor többet kénytelenek foglalkozni a bürokráciával, mint magukkal a betegekkel. Ezek után az állam által ígérgetett decentralizált, hatékony és páciensbarát egészségügyi rendszer egyre inkább csak vágyálomnak tűnik.
Különösen akkor, ha a mindennapokban a hangzatos állami ígérgetésnek éppen az ellenkezője zajlik. Számomra úgy tűnik, hogy az állam nem újjászervezi az egészségügyet, hanem még azt is szétveri, ami korábban jól működött. Köztük azokat a kisvárosi egészségházakat, amelyekben az általános orvosi szolgálat mellett lehetőség nyílt számos szakorvosi vizsgálatra és ellátásra. A helybeli lakosoknak így nem kellett valamelyik nagyvárosi kórházba utazni a vizsgálatokra, hanem helyben gyógykezeltették magukat, ami különösen a nehezebben mozgó idősebb személyeknek, valamint a fiataloknak is nagy könnyítést és anyagi megtakarítást jelentett. Az adai egészségház példáján is látom – ahova jómagam is tartozom –, hogy az utóbbi években a közszférát érintő törvények, határozatok és szabályzatok nem építik a rendszert, hanem szétverik. Ezek között a legutóbbi, a köztársasági egészségügyi felügyelőség végzése volt, ami meghatározta, hogy szeptembertől melyek azok a tevékenységek, amelyeket az adai egészségháznak jogában áll folytatni. Ezek az általános orvosi szolgálat, a mentőszolgálat, a házi gyógykezelés, a patronázsszolgálat, valamint tevékenykedhet gyermek- és nőgyógyászat, illetve a röntgen- és a laboratóriumi diagnosztika területén. Ezzel szemben nem kapott működési engedélyt a gyógyszertár, a munka-egészségügyi szolgálat, valamint a kórházakból kijáró szakorvosok délutáni szakrendelése. Így az adaiaknak a jövőben utazni kell a legtöbb szakorvosi ellátásért a zentai vagy a nagykikindai kórházba. Megszűnt a munkaügyi szakszolgálat, vagyis azoknak a helyi lakosoknak, akiknek a munkába álláshoz vagy a munkaviszony megtartásához időszakosan egészségügyi vizsgálatra kell jelentkezniük, szintén vidékre kell utazniuk. Egyelőre ezt lebonyolíthatják Zentán vagy Magyarkanizsán, de azt sem kizárt, hogy hamarosan csak Szabadkán vagy Újvidéken lesz erre lehetőségük. Az állami gyógyszertár bezárása pedig csak azért nem okozott nagyobb gondot a helybelieknek, mivel a receptek beváltását átvállalta az egyik magángyógyszertár.
Mindez kinek jó? Nem tudom. Az biztos, hogy rossz a pácienseknek és az egészségügyi dolgozóknak. A leépítés talán rövid távon jó az államnak, mert pénzt takarít meg, de hosszú távon a saját intézményrendszerét lehetetleníti el és veri szét.
