2024. július 18., csütörtök
KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK

Tőlünk aztán konghatnak a stadionok

HETI KÖRKÉRDÉSÜNK

Jár-e sporteseményekre?

* Igen, rendszeresen: 16 (5%)

* Évente néhányszor: 32 (10%)

* Nem járok, tévén követem a mérkőzéseket: 122 (38%)

* Nem érdekel a sport: 144 (45%)

(A magyarszo.com olvasóinak szavazatai alapján)

Szerbiában a sport az egyik leggyakoribb témakör, magát a szerb népet is szeretik sportnemzetként emlegetni, könnyebb eladni egy terméket, felfuttatni egy szolgáltatást, ha valamelyik ismert sportoló is megjelenik a reklámkampányban. Az országnak ráadásul igen sok sikeres sportolója van, a csapatsportágak közül egyaránt népszerű a labdarúgás, a kézilabda, a röplabda, a vízilabda, a kosárlabda, az egyéniek közül a tenisz viszi a prímet. Ráadásul ezekben a sportágakban vagy mostanság, vagy az utóbbi évtizedekben rendre sikeresek is a szerbiai sportolók, így folyamatosan témát szolgáltatnak nemcsak a szakembereknek és a médiumoknak, hanem maguknak a szurkolóknak, nézőknek is. Ennek ellenére nagyon sok sporteseményen jelentenek gondot a csaknem kongó lelátók, az emberek legnagyobb része ugyanis inkább otthonról követi kedvenceit, mintsem hogy vegye a fáradtságot, hogy kilátogasson a stadionba vagy a sportcsarnokba. Persze, nem ilyen egyszerű a problémakör, sok más tényező is befolyásolja, hogy a sport iránt érdeklődők inkább tévén, és nem élőben követik a sporteseményeket. Egyrészt nehéz anyagi helyzetben vagyunk, az egyetemes elszegényedés senkinek sem újdonság, ebből kifolyólag sokaknak már a jegyárak is problémát jelentenek. Másrészt ott vannak az infrastukturális problémák: a stadionok, sportcsarnokok nagy része még a békebeli időkben készült, sok esetben már-már omladozó állapotban vannak, koszosak, nincs normális mosdó és illemhelyiség, és az emberek érthetően úgy vannak vele, hogy szívesebben nézik otthon, a kényelmes fotelből a meccset, minthogy elmenjenek élőben fagyoskodni, álldogálni, mivel nem tudnának hol leülni, a kluboknak ugyanis gyakran a legelemibb dolgokra is alig van pénzük – ezt alátámasztja, hogy még a legnagyobb rajongás övezte egyesületek – mint amilyen a Crvena zvezda és a Partizan – is anyagi gondokkal küzdenek. És akkor még nem is beszéltünk az utóbbi idők legfelkapottabb rákfenéjéről, a huliganizmusról: ez az a jelenség, ami miatt nagyon sok rendes, sportszerető ember inkább lemond arról, hogy a helyszínen élvezze a sporteseményeket, mert egyszerűen nincs kedvük ezekkel a vadállatokkal egy levegőt szívni, úgy érzik, nem érdemes kockáztatni annak a veszélyét, hogy esetleg csak azért valami komoly galibába keverednek, mert kedvenc csapatuk sáljával a nyakukban a stadionba igyekeznek.

A vajdasági magyarokat a többségi nemzethez viszonyítva eleve kevésbé érdeklik a sportesemények. Körkérdésünk legalábbis ezt támasztja alá, ugyanis olvasóink közel fele válaszolta, hogy őt márpedig nem érdekli a sport. Valamivel kisebb, 40 százalék körüli azoknak az aránya, akik nem járnak ki sportrendezvényekre, de televízión követik a közvetítéseket. Összességében mindössze valamivel 10 százalék feletti azon szavazóink részaránya, akik legalább évente néhányszor elmennek valamelyik stadionba, sportcsarnokba, és közülük is csak 16 olvasó jár rendszeresen. Kevésbé is érdekli az itteni magyarokat a sport, mint a szerbeket, és sokkal kevesebbet is járnak ki meccsekre, versenyekre. Ha a mutatók különbözőek, az okok legtöbbje megegyező.