Olvasom, hogy az idén mely országban mennyi pénzt költenek majd a polgárok a karácsonyi ajándékokra. Egyáltalán nem lepnek meg a felmérés adatai, melyek szerint a gazdasági válság ellenére is az emberek erőn felül próbálják drága ajándékokkal meglepni családtagjaikat. Persze azt is tudjuk, hogy a pénzzel nem lehet szeretetet vagy boldogságot venni. Nem is erről akarok írni. Ezek elcsépelt mondatok, mindenki tudja ezt, még ha nemritkán nem is ez alapján cselekszünk. Miért? Mert a társadalom elvárásainak még családon belül is meg kell felelni. Valamint annak az elvárásnak is, hogy legyen az ajándék bármi, nem illik azt elutasítani. Hányszor kaptunk ajándékba olyan dolgot, amire nem volt szükségünk, ami olyan giccses volt, hogy kirázott a hideg bennünket, ha csak ránéztünk, vagy egyszerűen nem tudtunk vele mit kezdeni.
Mit adni annak, akinek semmije sincs? Gyakran foglalkoztat ez a kérdés. A szerkesztőségünkből az idén karácsonykor is olyan családokat ajándékozunk meg, amelyek mélyszegénységben élnek. Most is, mint minden ilyen alkalomkor, az foglalkoztat, hogy mit lehet ilyenkor ajándékozni. Mit adni annak, akinek semmije sincs? Ha lisztet vagy olajat teszek a csomagba, lesz-e tejre való, esetleg tojásra, amellyel tésztát tudnak majd gyúrni? Vagy küldjek inkább néhány kiló száraztésztát? Hogyan kell segíteni a szegény embereken, hogy ne érezzék magukat még szegényebbnek, még alárendeltebbnek? És az ajándék ne legyen felesleges.
Az ajándékozás tulajdonképpen hatalmi gesztus: aki ad, így fejezi ki, hogy elég gazdag ahhoz, hogy adni tudjon. Az ajándékozásba pedig beletartozik a viszonzás kötelessége is. Mármost, hogyan tudja viszonozni ajándékunkat az, akinek semmije sincs? Gyermekként kezeljük őket? Gyermekként, akik ajándékot kapnak, de nem kötelességük viszonozni azt? Milyen jogon gondoljuk azt, hogy a szegények majd boldogan elfogadják, hogy ők vannak ebben a hierarchiában alul, és majd önfeledten örülnek annak, amit tőlünk, „felnőttektől” kapnak? Honnan vesszük a jogot mi, „felnőttek”, hogy döntsünk arról, mire van a rászorulóknak szüksége. Nem utolsósorban, mi van akkor, ha egy szegényebb sorsú embertársunk visszautasítja a legjobb hiszemben adott ajándékunkat?
Két év után újra egy zombori fiatalember a Facebook és a hírportálok sztárja, annak ellenére, hogy ő talán sohasem internetezett még. Két évvel ezelőtt az akkor 17 éves Risár Lázár egy vasárnapi délelőtt a miséről tartott hazafelé, amikor egy kavalkádba keveredett, ahol épp a zombori maratonra osztogatták a sorszámokat. Megkérdezte, futhat-e ő is. Felkészületlenül, egy farmerben és elnyűtt, lukas cipőben futotta végig a 21 kilométert harminc Celsius-fokos hőségben, szomjasan. Nem mert vizet elfogadni, mert azt hitte, fizetnie kell érte, neki pedig nem volt pénze. Más futó több hónapon keresztül, orvosi felügyelet mellett készül a nagy megmérettetésre, Lázár viszont először vett részt maratonon, és a célban azt nyilatkozta, hogy el sem fáradt. Ekkor vált az internet sztárjává, mindenki a zombori Forrest Gumpként emlegette. Igen sokan jelezték már akkor segítőkész szándékukat, hogy a fiú más maratonokon is részt tudjon venni. Részt is vett, de attól még éhes maradt.
Lázár egy 13 tagú családban él a zombori katolikus temető egyszobás csőszházában. A 19 éves fiú mindössze két osztályt végzett el a család rossz anyagi körülménye miatt. A médiaszenzáció után két évvel Lázárra a csőszház mellett található kis fáskamrában találunk, fűtés nélkül egy matracon alszik a decemberi fagyban. Egyik ismerőse kér meg ismert embereket arra, hogy Lázár történetét újra aktualizálják, és segítsenek a fiún. A döbbenet akkor jön, mikor egy jóhiszemű adakozó ajándékát nem fogadja el a család. Az adakozó, aki egyébként menekült, felajánlja gombosi házát a nélkülöző család részére. A gesztus nemes, az ajándék viszont elhibázott. Azok az emberek, akik az interneten követték a híreket Lázárról, felhördültek, hiszen az ajándék elfogadásának kötelezettsége kényszerítő, az embernek nincs joga visszautasítania, főleg ha ilyen szorult helyzetbe van. De nem lehet olyan egyszerűen kirángatni még a mélyszegénységben élőket sem a megszokott környezetükből. Annak ellenére, hogy szegény a család, Lázár apja dolgozik, a többi gyermek pedig iskolába jár, és ott is étkezik.
Szerencsére a történet pozitív fordulatot vesz, amikor Lázárnak munkát ajánlanak. Hétfőtől a zombori Knez Petrol üzemanyagtöltő állomáson dolgozik majd. A hónap végén már fizetést is fog kapni, amiből fizetni tud lakást, ételt, fűtést. Ez az igazi ajándék, amit bármely normális ember szíves örömest elfogadna. Hiszen csak így lehet új életet kezdeni, és így lehet meghálálni, viszonozni a szép gesztust. Hogyan? Azzal, hogy a fiúból nem bűnöző vagy koldus válik, hanem dolgozó, szorgos ember.
