Köztársasági képviselőház. Téma: Vajdaság pénzelése, egészen pontosan azok a vajdasági költségvetés-módosító indítványok, melyeknek célja kieszközölni az alkotmányos hét százalékot. Teljesen megszokott az, hogy a költségvetés javaslatában nincs meg ez a hét százalék, magyarán az, hogy eltekintettek az alkotmánytól. Az újságírók zöme a parlament csarnokából követi az ülést, ahol időnként megjelennek a politikusok és nyilatkoznak, ha mondanivalójuk akad, vagy ha arra felkérik őket. Az egyik kolléga szemmel láthatóan ideges, nem tud mit kezdeni magával. Hanyagul odavet egy-két szót papírjára, amíg a képviselők arról vitáznak, helyt kell-e adni a vajdasági indítványoknak vagy sem. Nem telik el sok idő, amikor megszólal és kifejezésre juttatja aggályait. Az egyik belgrádi médiumnak tudósít, s dühösen kifogásolja, hogy már egy teljes órája Vajdaság a téma. Felteszi a kérdést: vajon mit tud ő erről mondani, ennek ugyanis semmilyen hírértéke nincs, olyan, mintha semmi sem történne a szkupstinában. Azt hitte, ez a vajdasági téma csak tíz percig tart majd az ülésen, s akkor rátérnek a képviselők valami „konkrét” kérdésnek a megvitatására. Míg egy óra múlva már teljesen kétségbe van esve, meg kell békélnie azzal a ténnyel, hogy itt bizony ma egész nap Vajdaság pénzelése lesz a fő téma. Mivel azonban ismerősei, a többi belgrádi tudósító sem látja át igazán a történet lényegét, hozzánk, Újvidékről érkezett újságírókhoz fordul: el tudnánk-e magyarázni, hogy voltaképp miről is szól ez a vita, mi a problémája a tartománynak, miért kell most Belgrádban ennyi időt eltölteni mindezzel, miről szólnak ezek az indítványok. Szinte lehetetlennek tűnő küldetésre vállalkozunk: megpróbáljuk elmondani azt, teljesen objektíven, ami a finanszírozásbéli problémák történetének is nevezhető. Beszélünk az alkotmányos garanciákról, azok megsértéséről, beszélünk a költségvetési rendszerről elfogadott új törvényről, mely ezt a hét százalékot egy kisebb hét százalékra csökkentette le, s beszélünk arról, hogy mostanra oda jutottunk, hogy ezt a kisebbik hét százalékot sem tartja be a köztársaság. Kollégánk azt mondja, bonyolult mindez, s végül annyit vet papírra, hogy a parlament ülésén Vajdaság pénzelése volt a téma.
Kissé elgondolkodva az egész helyzeten arra kell rájönnöm, hogy a belgrádi tudósítónak teljesen igaza van. Nagyon bonyolult téma ez. Sokkal könnyebb bele sem bocsátkozni – fővárosiként lehet, hogy hasznosabb is. Azon már egyáltalán nem is csodálkoztam, hogy a közszolgálati tévé aznap esti híradójában egy szó sem esett a vajdasági indítványokról. Így volt egyszerűbb. Az újságírónak persze mindig azzal kell foglalkoznia, ami a figyelem középpontjában áll – ennélfogva a vajdasági kérdés iránt érdektelen belgrádi tudósítót sem lehet elítélni. Miért ártaná bele magát olyasmibe, ami célközönsége számára abszolút másodlagos vagy harmadlagos kérdés?
Továbbgondolva a helyzetet, az is világossá vált, hogy viszonyulása – saját munkaterületünkre leképezve – egyértelmű példája a köztársaság tartománnyal szembeni viszonyulásának: kissé fárasztónak, feleslegesnek, nyűgnek tartja, hogy foglalkozzon azzal, netán megoldást keressen problémáira. Sokkal „fontosabb”, „konkrétabb” kérdésekkel kell bajlódnia.
Azt hiszem, éppen ez a legnehezebb feladat, amit Vajdaságnak meg kell oldania helyzete rendezése érdekében, ez jelenti a lebontásra váró legmagasabb falat. Ha a falbontás megkezdett munkájával sikerül egyszer végezni, akkor már gyerekjáték lesz megoldani a pénzelést és a többi nyitott kérdést. Idő pedig nem sok van, most már nem lehet évekig várni. A hatáskörök megnyirbálását, a statútum egy részének alkotmányellenessé nyilvánítását követően most már mindent meg lehet próbálni, csak ölbe tett kézzel nem szabad ülniük a tartomány felelős politikusainak. A tartományi polgárok isszák meg a levét minden egyes megnyirbált hatáskörnek, a statútum minden megkérdőjelezett bekezdésének. Hatalmas feladat hárul ma azokra, akik a tartományi kormányt, képviselőházat, az azokon belül működő titkárságokat, testületeket vezetik. A maximumot kell elérniük, kiharcolniuk olyan helyzetben, amikor vezető hírnek számít az, ha a tartomány létezését garantáló valamelyik dokumentum egy-egy szakasza alkotmányba ütközik, s mellékes témának számít, ha ugyanezt az alkotmányt folyamatosan megszegik, ha adni kell, s nem elvenni. Ehhez a munkához csakis politikai és személyes érdekeket félre téve, felelősségteljesen, odaadással érdemes hozzálátni. Vajdaság vezetőségének az eddiginél is fokozottabban kell törekednie arra, hogy a tartomány polgárai számára legjobbnak nevezhető megoldásokat eszközölje ki a szűk alkotmányos határok között. Feladatuk, hogy erre koncentráljanak s ne arra, melyik eredményért melyik pártot illeti meg a dicsőség. A következő fél esztendő eredményei ugyanis nem rövidtávon befolyásolják majd Vajdaság helyzetét, annak jövőjét alakítják az esetleges alkotmánymódosítás pillanatáig, s azon túl is.
A következő fél év az az időszak, amikor még érvényben lesznek a statútum megkérdőjelezett részei. Ez az az időszak, amikor a legnagyobb kormánypárt vitát kíván nyitni a megszüntetett hatáskörökről is. Ez az az időszak, amikor – számtalan halasztás után – végre munkához láthat a finanszírozásról szóló törvényt kidolgozó munkacsoport. Ez tehát az az időszak, amikor esély van rá, hogy egyszerre rendezzék a tartomány lehető legfontosabb problémáit.
